Közép-Európa

Az etnikus és vallási rivalizálás, a határkonstrukció elsősorban a helyi és nem helyi román és magyar politikai és tudáselit által formált nyilvános ünnepi rítusok és diskurzusok szintjén érhető tetten. A román és magyar pünkösdi ünnepek nyilvános üzenetei és az ünneplő románok és magyarok egyéni ünneplési gyakorlatai, élményei között ellentmondásokat, nehezen összefésülhető szálakat fedeztem fel, vagyis az ünnepek hivatalos üzenetei, rítusai nem minden esetben érik el a „kívánt hatás”-t.

A közhelyek, a nyelvi panelek majdnem mindig csupán egyetlen nyelvi közösségen belül keltik a bennfentesség, az összetartozás, a hasonlóképpen gondolkodás hatását. Amint kilépnénk a nyelvi közösség kereteiből, a lefordíthatatlanság kérdésével kerülünk szembe.

Kelet-Közép-Európa virtuális szellemi tér, amely fogalmilag ritkán kap határozott kontúrokat, szellemileg, a művekben, a kultúrában és a kulturális közösségekben, összeszövődöttségben azonban létező, munkáló tényező, amely hirtelen-váratlan rendkívüli – szellemi, irodalmi – sikerekkel azt a ráismerést érzékelteti, amikor a sajátban megbúvó idegen és az idegenben megbúvó saját tudomásul veszi a maga összetettségét.

A szerb kulturális élet jelesei, akik magyar iskolákat látogattak, vagy Budapesten jártak egyetemre, kiválóan megtanulták a magyar nyelvet, alaposan megismerkedtek a magyar irodalommal, nemcsak az érintkezés magyar nyelven nem esett nehezükre, hanem az anyanyelvi kulturális elkötelezettség perspektívájából nem úgy tekintettek a magyar kultúrára, mint valamely merőben idegen jelenségre.

A Monarchia irodalmi viszonyait nem összekuszálta, hanem a pluralitás érvei közé emelte egyfelől az identitásváltások sűrűsége, a távolabbi régiókból érkezők nyelv- és tudatváltása, a kétnyelvű szerzők kapcsolódása a bécsi kulturális élethez.