Jelenlegi hely

Fényhozók

Ruprech Judit képriportja1

 

A baksi cigánytelep legtöbb házában egyáltalán nincs áram, vagy feltöltős óra működik. A megújuló energiával az adományban részesült családok meg tudják oldani házaik világítását, és bármilyen USB-s eszköz töltését is. Ez megkönnyíti – sőt a téli időszakban lehetővé teszi – többek között a gyerekek otthoni tanulását, és a rendszernek hála kiküszöbölhető a hátralékok újabb felhalmozódása.

 

A magyarországi települések négyötödét érinti az energiaszegénység, és ez a cigány népességet még nagyobb arányban sújtja. A cigány családok csaknem harmada él rossz minőségű lakásokban, és több mint fele olyan háztartásokban, amelyeknek elmaradása van valamilyen fizetési kötelezettség terén.2 Azok a családok, ahol kikapcsolták a villanyt, nem egy esetben lopják az áramot – ami egyrészt büntetendő, másrészt igen veszélyes –, vagy gyertyákkal, elemlámpákkal világítanak.

A Romaversitas Alapítvány – egykori ösztöndíjasa, a fizikus végzettségű Orsós Mihály ötlete nyomán – kezdeményezte, hogy ezt a problémát napelemek és ledes fényforrások beszerelésével orvosolják. Arról, hogy mindez ne csak egyszer adomány legyen, a napelemek beszereléséhez és működtetéséhez szükséges tudás átadásáról is gondoskodik az alapítvány.3 A projektet 2014-ben indították el, a bódvalenkei és bicskei munkát (magyar állami források híján) egy magánszemély adománya, majd a Norvég Alaphoz benyújtott pályázat tette lehetővé.4 2017 áprilisában a Fényhozók Bakson című projekt keretében az alapítvány munkatársai 14 napelemet szállítottak ki a Csongrád megyei faluba. A ledes világításhoz, valamint ennek beszereléséhez szükséges összes anyag adományoknak köszönhetően gyűlt össze az előző év telén.

Az első nap az oktatásé volt: a szervezet önkéntesei megtanították a közösséget a napelemes rendszerek összeszerelésére, ledszalagos fényforrások létrehozására és bekötésére, valamint ismertették a jogszabályi hátteret. A tanultakat felhasználva az önkéntesek és helyi fiatalok másnap egy házban beszerelték a teljes rendszert, illetve a többi napelemet is kiszállították rászoruló családokhoz. Ezeket a paneleket az oktatásban részesült cigánytelepi fiatalok együtt fogják felszerelni. Azt, hogy mely családoknak van legégetőbb szüksége a gyors segítségre, a telepen élő szociális munkások döntötték el.5

A baksi cigánytelep legtöbb házában egyáltalán nincs áram, vagy feltöltős óra működik. A megújuló energiával az adományban részesült családok meg tudják oldani házaik világítását, és bármilyen USB-s eszköz töltését is. Ez megkönnyíti – sőt a téli időszakban lehetővé teszi – többek között a gyerekek otthoni tanulását, és a rendszernek hála kiküszöbölhető a hátralékok újabb felhalmozódása.

A Fényhozók projekt kitalálói azonban nem álltak meg itt: pénzt gyűjtenek további rendszerek beszerzésére, ezúttal olyan módon, hogy az adományban részesülő családok havi 2000 Ft-onként törlesztenék a napelem árát – de nem az adományozónak, hanem saját közösségüknek. Az így gyűjtött pénzből újabb napelemeket vásárolhatnának a baksiak, így néhány év alatt minden házra kerülhetne napelem.6

Vacsora

Vacsora Rostáséknál. A telepen sok az asztmás kisgyerek, a betegség kialakulásához valószínűleg a rossz lakhatási körülmények is hozzájárulnak

Rostás Márkó

Rostás Márkó "Májkó" a kapcsolószerelést gyakorolja

A Csurár-háznál

A Csurár-háznál. Hová kerüljön a napelem?

A fészer teteje

A fészer teteje végül biztonságosabb helynek minősül a napelem felszereléséhez. Így a panel letakarítása is könnyebb lesz

A Csurár-házban

A Csurár-házban egyáltalán nincs áram. A világítást eddig elemes ledlámpákkal és gyertyákkal oldották meg, de ezek beszerzése is igen nagy terhet rótt az idős házaspárra

Mindenből lehet lámpatest

Mindenből lehet lámpatest: a ledszalaggal körbetekert papírdoboz-lámpa tesztje

A sárból rakott tetőn

A sárból rakott tetőn könnyen behúzható a vezeték

Gábor és Csaba

Gábor és Csaba beköti a fogyasztókat az akkumulátorba

Csurár József

Csurár József mozgássérült kocsijának akkumulátorát eddig heti 2000 Ft-ért töltötték fel. A napelemmel ezt az összeget megspórolhatja a család

Esti fények

Esti fények

 
A szerző fotográfus (Pécs)
 

4. Hargitai Miklós: Napsugár az éjszakában. Népszabadság, 2014. dec. 14. [http://nol.hu/tud-tech/napsugar-az-ejszakaban-1504155] (2018.09.02.); Albert Ákos: Napelemre cserélik a szegények gyertyáit. Abcug.hu, 2017. jan. 8. [https://abcug.hu/napelemre-cserelik-szegenyek-gyertyait/] (2018.08.30.); A programról készített videó: https://www.youtube.com/watch?v=l-rXRCe9RMs (2018.09.02.)

5. A projektről készült videó: https://www.youtube.com/watch?v=ASU5NwAgj0Y (2018.08.30.)

6. Szlavkovits Rita: Maguk szerelték fel a napelemeket. Délmagyar.hu, 2017. máj. 17. [http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/maguk_szereltek_fel_a_napelemeket/2519072/] (2018.09.02.); Szlavkovits Rita: „Szokni kell a fényt”. Napelemes küzdelem a sötétség ellen a baksi szegénytelepen. Hvg.hu, 2018. márc. 14. [http://hvg.hu/kkv/20180314_baks_napelem_felzarkoztatas_nyomor_villany_fejlesztes_szegregacio] (2018.09.02.)