Jelenlegi hely

Identitás és tömegpszichózis: az 1999-es seattle-i antiglobalista tüntetések

 

Bagi Judit

 

A seattle-i tüntetéssorozat bebizonyította, hogy az egyéni érdekek összekovácsolása hatalmas tetteket képes véghezvinni. Nem véletlen, hogy az egyesült államokbeli sajtó egy új hatalom megjelenésének nevezte a globális civil szervezetek seattle-i megmozdulását.

 

Globalizáció. A témával könyvtárnyi szakirodalom foglalkozik, a fogalomnak számos formája és definíciója ismert.1 Integráció, határnélküliség, információáramlás, függőség, összefonódás, univerzalizálódás mind a globalizációt jellemző kifejezések. Nehéz precízen és néhány mondatban meghatározni, hogy mit is jelent ez az oly sokszor ismételt tudományos és egyben divatos kifejezés. A pontos definícióval kénytelenek lennénk lehatárolni a határtalant. Benne élünk, nem vagyunk tudatában annak, hogy mikor kezdődött és vajon hol végződik, elszenvedői és egyben kiváltságosai is vagyunk a globalizáció hatásainak. Ha mégis egy konkrétabb fogalmi meghatározással kívánunk élni, akkor számunkra Szabó Gábor gondolata bizonyul megfelelőnek: „A globalizáció terminusban a ’globál’ előtag az egész világra kiterjedő, az egész világot érintő jelenségekre, mozgásokra utal, tehát szélesebb, időben és térben egyaránt távolabbi hatások meglétét sejteti, mint a nemzetköziesedés.”2 A globalizáció formálja társadalmunkat, identitástudatunkat és új szociálpszichológiai jelenségek kialakulásához járul hozzá.

A globalizáció károsnak mondott következményei elleni tiltakozások kiváló példájaként értelmezhető az 1999-es seattle-i tüntetések sorozata, mely a globális civil szervezetek tevékenységéhez köthető. Paradoxonnak tűnhet, hogy a globalizációellenes tiltakozások éppen a globalizáció nyújtotta fejlett kommunikációs csatornáknak köszönhetően valósulhattak meg. Fel kell tehát tennünk a kérdést, hogy létezhet-e egyáltalán globalizációellenes megmozdulás a globalizációs hatások kirekesztésével – a válasz valószínűleg nemleges. A következőkben többek között ezen nyitott kérdéskört körüljárva a globalizáció társadalomra gyakorolt hatása, az identitásváltozás, valamint a tömegpszichózis jelensége képezi a vizsgálat tárgyát, az 1999-es seattle-i tiltakozó mozgalmak kapcsán.

 

A formálódó identitástudat és a globális civil tiltakozások kapcsolata

A 20. században teret nyert, és mára életünk szinte minden területét átható globalizáció nem csak a világgazdaságra gyakorolt forradalmi hatást, hanem a társadalomban is jelentős változásokat okozott. A 20. század második felében számos globalizációkritikus írás látott napvilágot, melyekben egy új terminus, a „globális világprobléma” fogalma is megjelent. A globalizáció megkérdőjelezhetetlen előnyei mellett a túlzott gazdasági növekedés hatására az 1960-as évektől kezdődően folyamatos és egymással összefonódó zavar jelentkezett a társadalmi, gazdasági és környezeti rendszerekben.3 A globalizáció térnyerése következtében a mobilitási esélyek bizonyos szempontból javultak ugyan, ám a társadalmi egyenlőtlenségek továbbra sem csökkentek, a gazdagok és a szegények közötti szakadék pedig még inkább kiszélesedett. Ahogy Róbert Péter fogalmaz: „A társadalom tagjai arra törekednek, hogy mindig és mindenhol szűkösen rendelkezésre álló, s ennek megfelelően értékesebb javakból minél nagyobb arányban részesedjenek. Természetszerűleg ezt a törekvést a társadalom nem minden tagja tudja egyformán megvalósítani.”4 Érthető tehát, hogy a probléma súlyosságára való tekintettel számos szervezet mozdult meg és szólalt fel egy élhetőbb és egyenlőbb világ megteremtése érdekében.

A közelmúltban számos esetben találkozhattunk olyan példákkal, mikor a globalizációellenes kritikát az úgynevezett globális társadalmi mozgalmak fogalmazták meg. A globalizációnak – ezen belül az internetnek – köszönhető a globális civil társadalom megjelenése, melyet Helmut Anheier, Marlies Glasius és Mary Kaldor a következőképpen határoz meg: „A globális civil társadalom a család, az állam és a piac közötti elképzelések, értékek, intézmények, szervezetek, hálózatok és egyének színtere, amely a nemzeti társadalmak, politikai rendszerek és gazdaságok határain túl működik.”5 A globális civil társadalom létrejötte többek között a rendkívül fejlett információs és kommunikációs technikának köszönhető, melynek segítségével a világ különböző részein tevékenykedő, közös célért dolgozó csoportok könnyedén és egyszerűen kapcsolatba léphetnek egymással, megteremtve ezzel egyfajta országhatárokon átívelő, közös identitást. Ezen csoportok olyan laza hálózatokat alkothatnak, melyek összehangolt cselekvésben vesznek részt egy közös cél érdekében. A kapcsolódási pontok lehetnek gazdasági, politikai, társadalmi vagy – leszűkítve egy szegmensre – éppen környezetvédelmi célok (ez utóbbiakat általában „zöld mozgalmaknak” szokás nevezni). A globális civil szervezetek többsége sokféle téma mentén szerveződik és egy közös ponton, a globalizációkritika megfogalmazása mentén kapcsolódik össze.6 Láthatjuk, hogy a közös célért való fellépés sikerességét egyértelműen meghatározza a közös identitástudat erőssége.

Ennek megteremtése viszont korántsem könnyű. A klasszikus szociológia szerint az identitás az egyén és a társadalom közötti interakció során alakul ki. Ezen interakció arról szól, hogy milyen módon vagyunk képesek saját magunkat elkülöníteni és definiálni a többiekhez képest. Barcsi Tamás rávilágít, hogy napjainkban az identitás problémájának vizsgálata a társadalomtudományi irodalom egyik slágertémáját képezi. Az identitás, mely eredendően társadalmi azonosságtudatot jelent, mára nehezen értelmezhető fogalommá nőtte ki magát. A szakirodalom által identitáskrízisként aposztrofált kifejezés globalizált világunk egy „népbetegségének” számít.7 Ahogy Tarrósy István fogalmaz: „Olyannyira vált a globális kornak sarokkövévé a ’Másikhoz’ való viszonyítás, hogy saját magunkat szükséges újrafogalmaznunk.”8 Állandóan mozgásban lévő világunkban éles váltásoknak lehetünk tanúi, előfordul az anarchistából lett pacifista, vagy a békés környezetvédőből lett radikális tüntető. Igazolhatjuk tehát a korábbiakban megfogalmazott kijelentést, mely szerint korunk társadalmi változásai alapjaiban járultak hozzá a globalizáció és az újkapitalizmus kritikai megközelítéséhez. Fontos viszont elkülönítenünk a személyes identitás („individuális létünk folytonos azonosságának pszichikus leképeződése”) és a szociális identitás (az „egyén társadalmi minőségének megjelenítője”) fogalmát.9 A tiltakozó mozgalmak kapcsán számunkra a szociális identitás bír fontos szereppel.

Ahhoz, hogy megértsük a globális társadalmi mozgalmak hátterét, szót kell ejtenünk a vertikális és horizontális szolidaritásról is, melyek mentén kialakul a kollektív cselekvés igénye. A közös identitást képviselő helyi mozgalmak így globális méreteket ölthetnek. Kétféle hálózatosodási folyamatot különböztetünk meg: egy vertikálisat (a mozgalmi családokon belüli globális hálózatok kialakulását), és egy horizontálisat (a mozgalmi családok közötti hálózatok megjelenését.10

A 20. századtól kezdődően a civil társadalmi összefogások megerősödésének lehetünk tanúi. Ennek főbb okai között tartjuk számon az oktatás expanzióját, az urbanizációs folyamatok térnyerését, valamint a tömegkommunikáció fejlődését. Az 1970-es évek közepétől a sokszínű társadalmi mozgalmakon belül a környezetszennyezésre és pazarló fogyasztásra érzékeny szervezetek kialakulása figyelhető meg a fejlett világ országaiban. A természeti környezet védelmét középpontba helyező szervezetek létrejötte egyfajta válaszreakciót jelentett a sok esetben mértéktelen gazdasági növekedésre, bár ez csak később vált alternatív közös gondolati körré.11

A globalizációkritikai irányvonalak tekintetében Scheiring Gábor hét mozgalmi családot különböztet meg: zöld mozgalmak, munkásmozgalom, fogyasztóvédők, mezőgazdasági kistermelők mozgalma, radikális baloldali és békemozgalmak.12 Az imént felsorolt mozgalmak, azaz a globalizáció kritikai irányvonala mentén kialakult szervezetek legnagyobb áttörését 1999 novemberében, a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) csúcstalálkozója idején szervezett tüntetések jelentették.

 

A WTO-csúcs eseményei

A Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) egyesült államokbeli Seattle-ben megrendezett ülése a nem párt jellegű szervezetek és mozgalmak azelőtt nem tapasztalható olvasztótégelyének bizonyult. Az egymástól sok tekintetben különböző szervezetek, mint a Sierra Club, a Direkt Akciók Hálózata (Direct Action Network), a Nemzeti Családi Farm Koalíció (National Family Farm Coalition), a Humán Társadalom (Human Society), az Első a Föld! (EarthFirst!), a Kanadaiak Tanácsa, és számos szakszervezet (AFL–CIO) „dolgozott össze”, hogy mozgósítsák a környezetvédelmi, emberjogi és AIDS-ellenes aktivistákat, egyházi csoportokat, szakszervezeteket, farmereket stb.13

Mintegy száz országból összesen körülbelül 40 ezer diák, munkás, nemzetközi szervezetek és vallási csoportok tagjai érkeztek a tüntetésre, és 700 szervezet képviseltette magát. A megmozdulások szervezését a Public Citizen nevű szervezet készítette elő.

A demonstráció céljaként a WTO miniszteri tanácskozásának berekesztését fogalmazták meg. Hogy mi okból volt tapasztalható ekkora eddig nem látott összegfogás a civilek között? A válasz a kollektív elégedetlenségben és haragban keresendő, amelyet leginkább a következő tényezők váltották ki:

  • egyre több ipari üzemet telepítettek a harmadik világba;
  • kizsákmányoló, gyakran veszélyes munkakörülmények között foglalkoztatva az embereket;
  • és figyelmen kívül hagyva a környezetvédelmi szempontokat.

Lényeges momentumnak tekinthető tehát az a tény, hogy a „csata Seattle-ért” azért bizonyult sikeresebbnek az előző tüntetéseknél, mert az eddig egy-egy problémával foglalkozó szervezetek most egy közös cél érdekben tudtak összefogni és együttműködni. Szociálpszichológiai szempontból vizsgálva az esetet, egyértelműen állítható, hogy a szervezetek a globalizáció pozitív hatásainak (mint például a gyors információáramlás és a közös identitástudat megléte) köszönhetően voltak képesek egymással felvenni a kapcsolatot és értesülni a világ kizsákmányolt társadalmainak problémáiról, megteremtve ezzel egy olyan közös identitást, mely képessé tette őket a WTO elleni fellépésekre. A hasonló nézeteket valló és a szolidaritást fontosnak tartó szervezetek így saját elégedetlenségüknek kollektíven tudtak hangot adni. Ki kell emelni az internet adta lehetőségeket, melyek segítségével az egymást személyesen nem ismerő, de adott kérdésekben egyetértő emberek kapcsolatba tudtak lépni egymással. Ez a módszer az 1990-es évek viszonyai között sokkal inkább bizonyult költséghatékonynak és gyorsnak, mint a postai vagy telefonos kapcsolattartás. A fejlett információs és kommunikációs technológiáknak köszönhetően a nemzetközi civil szervezetek és egyéb mozgalmak tagjai koalíciókat alkotva tették hatékonyabbá a közös célok mentén létrejövő demonstrációk szervezését. Ezen kommunikációs színterek segítségével olyan, nemzeteken átívelő, közös „ellen-identitás” (a globális civil szervezetek képviselő ugyanis egy „közös én” létrehozásával tudtak fellépni a WTO-val szemben) alakulhatott ki, amely a korábban nem látott módon volt képes összefogni a szervezeteket. Sokkal hatékonyabban, gyorsabban szerveződhettek a mozgalmak, és a különböző országok szervezetei között is létrejött egy gyorsabb kommunikációs forma.

Battle in Seattle

Felvonulók Seattle egyik utcáján (Kit Oldham felvétele. Forrás: historylink.org)

A tiltakozások valójában nem csak a WTO miniszteri tanácsának berekesztése, hanem általában a nemzetközi intézmények által irányított pénzügyi és kereskedelmi rendszer ellen szerveződtek. Azaz a demonstráció nem csupán az államok ellen szólt (mint az 1960-as években), hanem a multinacionális cégek és a nemzetközi gazdasági intézmények ellen is. Ebben a tekintetben a globalizálódó világ csírái ellen léptek fel a tüntetők, hiszen az akkor bő két évtizede létrejövő globalizáció nemhogy csökkentette, hanem tovább súlyosbította az egyenlőtelenségeket. A harmadik világ országainak kizsákmányolása, elnyomása már nem csak egy-egy kihasznált ország problémájává vált, hanem azoké a fejlett országokban élőké is, akik szolidaritást vállaltak ezekkel az államokkal. A seattle-i csata dokumentációjából egyértelműen kitűnik az is, hogy a harmadik világból származó politikusokat, küldötteket is megérintették ezek a célok. Ők is közösséget vállaltak a szervezetek törekvéseivel, és azonosulni tudtak azokkal. Mindez kifejezetten a Seattle-ben történt eseményekre vonatkoztatható.

A WTO előző üléseit, a Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Found, IMF) és Világbank (World Bank Group) tanácskozásait szintén kísérték demonstrációk, de ezek nem mozgattak meg akkora tömegeket, mint 1999-ben Seattle-ben. Ezért mondhatjuk azt, hogy a globális civil társadalom kifejezés ettől kezdve vált használatossá.

Hogy miért vettek részt ilyen óriási számban az „N30”-nak is becézett tüntetésen, az a kommunikáció és a koalícióra lépés mellett több tényezőnek is köszönhető. Ilyen tényezőnek nevezhetjük például a Direct Action Network-öt (DAN), mely az egyéni szervezetek laza koalícióját jelöli, megalakulása a novemberi tüntetések előtt pár hónapra tehető. Az interneten fellelhető tanulmányokból és naplószerű leírásokból egyértelműen kiderül, hogy a nagyszabású demonstrációt már akkor elkezdték szervezni, mikor kiderült, hogy a WTO tanács helyszíne Seattle lesz. Egy ilyen világméretű csúcstalálkozó pedig olyan lehetőséget biztosított az amerikai és a nemzetközi szervezeteknek, mely nagyobb potenciált jelentett számukra a figyelemfelkeltésre, és céljaik elérésére, mint a Nemzetközi Valutaalap vagy a Világbank tárgyalásainak megzavarása.

 

Battle in Seattle

Óriásmolinó Seattle-ben (Forrás: beautifultrouble.com)

 

A tömegpszichózis megjelenése a seattle-i csatában

A Battle in Seattle kifejezés egy 2007-ben készített, Stuart Townsend által írt és rendezett mozi címeként is szerepel a köztudatban (a film eredeti felvételeket is tartalmaz). Nehéz megmondani, hogy pontosan mi történt 1999. november 30-án, hiszen mást mutattak a hírek, mást írtak az újságok és a tüntetők elbeszéléseiből is különböző információk birtokába juthatunk. Az imént említettet film, az interneten található videók, a hírek és tanulmányok, valamint a tüntetők által készített személyes beszámolók segítségével mégis megpróbálunk választ adni arra a kérdésünkre: miért fajult a békésnek induló demonstráció vandalizmusba? Fontos megjegyezni, hogy maga a demonstráció nem érte váratlanul Seattle városát, hiszen különböző csoportok már hetekkel a találkozó előtt kifejezték nemtetszésüket. Arra viszont nem számított a városvezetés, hogy közel 50 ezer ember vonul majd utcára – nem csak békés szándékkal. Az Egyesült Államok akkori demokrata párti elnöke, Bill Clinton egy nyilatkozatban közzétette, hogy aki nem ért egyet a WTO-val, nyugodtan adjon hangot véleményének. Azzal viszont valószínűleg ő sem számolt, hogy a tüntetés anarchiába és utcai csatározásokba torkollik majd.

A hosszú hónapok óta szervezett demonstráció békésen indult, a különböző szervezetek képviselői színes, figyelemfelkeltő jelmezekben, jelmondatokat skandálva vonultak fel Seattle utcáin. Akadtak viszont olyan tüntetők (számuk elenyészőnek mondható), akik kirakatokat törtek be, graffitiket festettek az autókra, luxusáruházak és gyorséttermek ablakaira, és utcai tárgyakat rongáltak meg. A rendőrök ekkor még semmilyen beavatkozásra nem voltak feljogosítva. Nem kívántak olajat önteni a tűzre azzal, hogy közbelépnek, hiszen több oldalról is biztosították a tüntetőket a szabad véleménynyilvánításról. Fontos megjegyezni, hogy bár az agresszív és békés tüntetők célja, azaz a WTO üléseinek bojkottja nem különbözött egymástól, a csoportok a tüntetés módszerében és jellegében nem értettek egyet. Ezzel kapcsolatban a demonstrálók vezetői is vitába keveredtek egymással. A DAN tagjai a későbbiekben is tagadták azt a tényt, hogy a demonstrálók bármelyike is erőszakot követett volna el valamely személy ellen, a kirakatok betörését és a kukák dobálását, rongálását ők nem minősítették erőszakos cselekedetnek. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a radikális csoportok anarchista, antiglobalista és szélsőbaloldali indíttatásúak voltak, sőt, az erőszakos fellépéséről hírhedt Black Bloc is jelen volt, amely biztossá tette a zavargások kirobbanását. Egyes források szerint a békés tüntetők közül sokan tudni vélték, hogy lesznek majd bajkeverők, arra viszont egyik szervezet sem számított, hogy a rendőrséggel is szembe kell majd szállniuk.

Battle in Seattle

Békés felvonulás (Forrás: Seattle News Weekly)

A seattle-i polgármester – látva az erőszakos akciók eszkalálódását – külső nyomásra végül elrendelte a beavatkozást, bevetette a Nemzeti Gárdát, valamint szükségállapotot hirdetett a városban, és reggel hét órától másnap hét óráig kijárási tilalmat rendelt el. Az intézkedés mögött húzódó nyomós okok a következők voltak:

  • egyre növekedett az agresszív tüntetők száma, akik a vezetés szerint törvénytelen cselekedeteket vittek véghez;
  • a helyi és a világsajtó folyamatosan a seattle-i eseményekről írt és beszélt;
  • Bill Clinton elnök érkezését várták.

Mindezek hatására a demonstráló tömeget (a békés tüntetőket is) elkezdték oszlatni a rendőrök. Ehhez gumilövedéket, könnygázt és paprikaspray-t használtak. A demonstrálók természetesen nem engedtek a rendőröknek és azt skandálták: „Békés tüntetés!” – nem érzékelték, hogy immár egy csoportba sodródtak az erőszakos tüntetőkkel. Ennek következményeként számos esetben a rendőrség által bevetett eszközök olyan tüntetőket sebesítettek meg, akik később, a vizsgálatok során teljesen ártatlannak bizonyultak. A túlzott rendőri fellépés miatt a demonstrálók körében még inkább eluralkodott a harag és az elégedetlenség érzése, így a tömeg immáron egy, a kiindulási állapothoz képest agresszívebb egységet alkotva vált egyre erőszakosabbá. Ezen történések esetében lehetünk tehát leginkább tanúi a tömegpszichózis jelenségének: számos, eredetileg békés tüntető vált a csoporthoz tartozása, illetve a karhatalmi túlkapások miatt agresszívvá. Az adott személyek egyéni identitása feloldódott a tömegben, vagyis azonosultak a rendőrség által bántalmazott csoporttal: azok a tüntetők is, akik egyénileg kizárólag békés úton nyilvánultak volna meg, a tömeg és a helyzet hatására erőszakosabbá váltak.

A tüntetők köveket és Molotov-koktélokat dobáltak a rendőrök felé, akik összesen 500 rendbontót vettek őrizetbe. A demonstráció ennek ellenére a seattle-i fogház előtt is folytatódott, hiszen a szabadlábon lévő tüntetők az épület előtt hangosan kiabálták: „Összefogunk, nem fogtok legyőzni!” A számos letartóztatás, a hangadók kiemelése ellenére a csoport nem szakadt szét, a közös célért való „harc” továbbra is képesnek bizonyult összetartani a demonstrálók tömegét.

Az őrizetbe vett tüntetők támogatása, és a közelükben tartózkodás egyértelműen jelzi, hogy a csapatösszetartó erő, a csoportidentitás nem szakadt meg. Többek között az összetartás eredményeként a letartóztatottakat végül szabadon engedték – ez egyrészt egy, a demonstrálók közül való ügyvédnő közbenjárásának köszönhető, másrészt pedig annak, hogy a szakszervezetek általános sztrájkot helyeztek kilátásba.

A demonstráció végül elérte a célját, hiszen a WTO miniszteri tanácsát nagymértékben megzavarták, maga a WTO-csúcs teljes kudarccal zárult, a szervezők még az ünnepélyes megnyitót sem tudták megtartani. A nemzetközi sajtó egy új társadalmi erő, a globális civil szervezetek megjelenéséről beszélt, mely érdekeit sikeresen érvényesítve hívta fel magára a figyelmet és volt képes bojkottálni a WTO üléseit. Ezt felismerve a WTO és a többi globális gazdasági szervezet a szintén óriási zavargásokat kiváltó genovai és prágai találkozókat követően a világtól elzárt helyeken, komoly rendőri biztosítás mellett igyekezett megtartani a fórumait.

 

Konklúzió

A seattle-i tüntetéssorozat bebizonyította, hogy az egyéni érdekek összekovácsolása hatalmas tetteket képes véghezvinni. Nem véletlen, hogy az egyesült államokbeli sajtó egy új hatalom megjelenésének nevezte a globális civil szervezetek seattle-i megmozdulását. Nyugtáznunk szükséges viszont, hogy egy csoport, jelesül a tiltakozó tömeg identitástudata mégsem bizonyult elég erősnek, hiszen csak ideig-óráig maradhatott fenn. A tüntetők személyiségbeli különbségei miatt ugyanis elkerülhetetlen, hogy a csoporton belül ellentétek keletkezzenek, melyet esetünkben az agresszív viselkedés példáz. Hogy végül melyik megnyilvánulást követte a tömeg, Seattle esetében is számos tényezőn múlott. Az erőszakos viselkedést egyértelműen befolyásolta és növelte a rendőrök (szintén agresszív) fellépése és a tüntetők egymás iránti szolidaritása.

Az eseményekről pontos leírást alkotni és igazságot tenni természetesen nem lehet, ahogy az úgynevezett „globális igazságosságot” is nehézkes szervezeti szinten meghatározni és annak nevében cselekedni. A társadalom, ahogyan egy globális civil szervezet is, egyének tömegéből épül fel, akik a világot eltérő módon tapasztalják, és ebből adódóan egyes helyzetekben különböző módon (békésen vagy agresszíven) reagálnak és cselekszenek. A kapcsolódási pont megtalálása természetesen lehetséges. Minél határtalanabb, mondhatni globalizáltabb világban élünk ugyanis, annál több egyénnel akad lehetőségünk a közös pont megtalálására és kialakítására. Minél inkább tisztában vagyunk a világ problémáival, annál inkább találunk majd olyan eseményeket és tetteket, melyek ellen valamilyen módon fellépnünk szükséges – a kör így nem zárul be, hanem önmagát hajtva forog tovább.

 
A szerző politológus szociológus,
független kutató (Budapest)
 

1. A tanulmány első változata megjelent: Struktúrafordulók. Üdvözlő kötet Róbert Péter 60. születésnapjára. Szerk.: A. Gergely András. MTA TTK Politikatudományi Intézet, Budapest, [2013.] (Politikatudományi Tanulmányok, 2.) 20-26.

2. Szabó Gábor: Szétszakadó világunk. A globalizáció emberi jogi kockázatai. Publikon Kiadó, Pécs, 2010. 11.

3. Hajnal Klára: A fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben. (Doktori disszertáció, témavezető: Tóth József) PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, 2006. [http://balkancenter.ttk.pte.hu/tarsadalom/letoltes/teljes_szerkesztett_1.3.pdf] (2019.06.03) 9.

4. Róbert Péter: Miért (nem) meritokratikusak a modern társadalmak? Századvég, 7(2002): 2. sz. 4.

5. Anheier, Helmut – Glasius, Marlies – Kaldor, Mary: Globális civil társadalom. Typotex, Budapest, 2004.

6. Glied Viktor: Civilek a klímatárgyalások árnyékában. Civil Szemle, 7(2010): 2. sz. 64.

7. Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás. Publikon Kiadó, Pécs, 2012. 77-78.

8. Tarrósy István: Érzelmek geopolitikája. Civilizációk – identitások – érzelmek. In: Az elkötelezett tanító. Tiszteletkötet Csizmadia Sándor 65. születésnapjára. Szerk.: Bretter Zoltán – Glied Viktor – Vörös Zoltán. Publikon Kiadó, Pécs, 2012. 145.

9. Barcsi: A kivonulás i.m. 78

10. Scheiring Gábor: Seattle nyomában. A globalizációkritikai mozgalom mint a globális kormányzás új tényezője. Politikatudományi Szemle, 17(2008): 3. sz. 90.

11. Glied Viktor: Zöld politikai dilemmák. In: Cselekedj lokálisan! Társadalmi részvétel környezeti ügyekben. Szerk.: Pánovics Attila – Glied Viktor. Publikon Kiadó, Pécs, 2012. 41.

12. Scheiring: Seattle nyomában i.m. 90.

13. Artner Annamária: Globalizációkritika a világban. MTA Világgazdasági Kutatóintézet. Műhelytanulmányok, 54(2003). [http://www.vki.hu/mt/mh-54.pdf] (2019.06.03.) 8.

 

További felhasznált irodalom:

  • Bronstein, Avram: N30+10: Global Civil Society, a Decade After the Battle of Seattle. Dialectical Anthropology, 33(2009): 97. sz.
  • Levi, Margaret – H. Murphy, Gillian: Coalition of Contention: The Case of the WTO Protests in Seattle. Political Studies, 54(2006). 651-670.
  • Smith, Eliot R. – Mackie, Diana M.: Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2008.