Magyar és román pünkösdi ünnepek az Ezeréves határon – ünnepi versengések és együttműködések

Az etnikus és vallási rivalizálás, a határkonstrukció elsősorban a helyi és nem helyi román és magyar politikai és tudáselit által formált nyilvános ünnepi rítusok és diskurzusok szintjén érhető tetten. A román és magyar pünkösdi ünnepek nyilvános üzenetei és az ünneplő románok és magyarok egyéni ünneplési gyakorlatai, élményei között ellentmondásokat, nehezen összefésülhető szálakat fedeztem fel, vagyis az ünnepek hivatalos üzenetei, rítusai nem minden esetben érik el a „kívánt hatás”-t.

A búcsújáróhelyek, búcsús ünnepek interetnikus konfliktusokban, valamint a különbség-konstrukciókban játszott szerepe az elmúlt évtizedekben került a nemzetközi, és részben a hazai vallásantropológiai és politikai antropológiai kutatások középpontjába, emellett élénk szakmai figyelem kíséri a különböző vallásos és etnikus csoportok közötti ünnepi együttműködéseket is.¹ Ismerünk olyan kutatásokat, amelyek egy-egy kegyhely jelenkori vagy múltbeli interetnikus és interkonfesszionális használatával foglalkoznak. Tüskés Gábor és Knapp Éva például a barokk kori zarándoklatok osztrák–magyar interetnikus kapcsolatait elemezte,² Peti Lehel egy, a posztszocializmusban országos jelentőségűvé váló romániai kegyhely kapcsán létrejött interetnikus és felekezeti viszonyokat vizsgálta,³ Marijana Belaj és Zvonko Martić pedig a bosznia-hercegovinai kegyhelyek interetnikus használatával foglalkozott.⁴ Kutatásaik elsősorban a vallási különbségek ideiglenes felfüggesztését, a kegyhelyek közös használatát és az együttműködést példázták. Megint mások, így például Robert Hayden és Ronan James Head, az egyes kegyhelyek társadalmi, politikai és vallási konfliktusokban betöltött szerepét tanulmányozták.⁵ Ugyanakkor az egyes ünnepi események során működésbe lépő etnikus és/vagy vallási természetű különbségkonstrukciós törekvések és az azokat ideiglenesen felfüggesztő, felülíró ünnepi együttműködések együttes vizsgálatával mindezidáig kevesen foglalkoztak. Írásomban erre vállalkozom.

Gyimesbükk látképe (Forrás: Wikimedia Commons)

2011-től volt szerencsém megfigyelni két olyan, a közelmúltban egyazon településen létesített, eltérő vallási felekezethez tartozó búcsújáróhely és ünnepi esemény kialakulását és formálódását, amelyek egyrészt egymással rivalizálnak – ugyanazon ünnep (s részben a tér és idő) etnikus, vallási kisajátítását célozzák –, másrészt viszont az ünnepek rituális ideje alatt interetnikus és interkonfesszionális együttműködések is megfigyelhetőek. A magyar és román vegyes lakosságú Gyimesbükkön (Románia, Bákó megye) 2008 óta évente megrendezésre kerülő pünkösdvasárnapi római katolikus ünnepről (amely elsősorban a Magyarországról és Erdély más településeiről érkező zarándokokat és turistákat vonzza), és az arra válaszul 2011-ben létrehozott román ortodox Rusalii fesztiválról (a helyi és környékbeli románok ünnepe) van szó. A szervezők az újonnan kitalált nagyobb, látványosabb pünkösdi ünnepek megrendezésével a kisebb, helyi szintű ünnepi miséket és liturgiákat próbálták újabb meder(ek)be terelni, illetve alternatívákat kínálni a helyiek körében is rendkívül népszerű csíksomlyói pünkösdi búcsú és zarándoklat mellett/helyett. A korábbi gyimesi pünkösdi ünnepek során a helyi katolikusok és ortodoxok egyaránt a Szentlélek eljövetelét ünnepelték, gyakran közösen, illetve egymással párhuzamosan, külön-külön is. Elsősorban az ortodox ünnep halotti vonásai mutattak eltérést. Az ortodox hívek ilyenkor a templomban és hozzátartozóik sírjánál is gyertyákat gyújtottak, illetve a pünkösdvasárnap előtti szombaton az elhunyt családtagok emlékére a halottak szombatját is megülték.⁶ Ezek az ünnepi egybefonódások nagyrészt a gyimesi magyar és román etnikai csoportok közötti évszázados együttéléssel magyarázhatók. A 18. század végétől a román pásztorok betelepülésével a térség lakosságának felekezeti összetétele fokozatosan megváltozott, egy görögkatolikus román kisebbségű és római katolikus magyar többségű populáció alakult ki. Fontos adalék, hogy a görögkatolikus egyházat 1948-ban központilag betiltották, és a gyimesbükki görögkatolikus parókiát és a templomot az ortodox egyház vette át. Az egykori görögkatolikus híveknek választaniuk kellett a római katolikus, illetve a román ortodox egyház között. Tehát a ma itt élő román ortodoxok és római katolikusok elődeinek kis hányada görögkatolikus, többségük pedig római katolikus volt. Hangsúlyozni kell azt is, hogy a görögkatolikus egyház betiltásával egy időben erősödött meg a vallási alapú, tudatos etnikai elkülönülés, az etnikus határok és a különbségek megkonstruálása és újraépítése. Legalábbis a társadalom mezoszintjein – a helyi tudáselit és a helyi egyház interpretációjában és a nyilvános politikai rítusok és diskurzusok tekintetében ezek a határképző mechanizmusok érvényesülnek. Ugyanakkor ezek az újrarajzolt etnikus és vallási határok a mindennapi emberi kapcsolatok és viszonyok esetében egyáltalán nem ilyen élesek, sőt kontextusfüggően változhatnak.

A gyimesi pünkösdi ünnepek során megfigyelhető ünnepi együttműködések és a különbségkonstrukciók pontosan e két, egymással többszörösen összefonódó „szint”-en érhetők tetten. Az etnikus és vallási rivalizálás, a határkonstrukció elsősorban a helyi és nem helyi román és magyar politikai és tudáselit által formált nyilvános ünnepi rítusok és diskurzusok szintjén érhető tetten (ha úgy tetszik, ez a jéghegy csúcsa). Ezt igazolta a gyimesi magyar pünkösdi ünnepek kapcsán a 2015-ben fiatalon elhunyt Ilyés Zoltán is, aki amellett érvelt, hogy az ünnep elsősorban a nemzeti érzések, a magyar kisebbséggel való szolidaritás és ideológiai összetartozás megélését biztosítja a résztvevők számára.⁷ Ilyés az ünnep egyik központi helyszínén, a gyimesbükki „vasúti őrház”-ban elhelyezett emlékkönyv bejegyzéseit áttekintve azt is kimutatta, hogy a máshonnan érkező „nemzeti zarándok”-ok az ünnep ezen üzenetével jórészt azonosulni is tudnak, sőt gyakorlatilag ez motiválja őket az ünnepen való részvételre.⁸ Ugyanakkor a kutatásaim során számos példát találtam a közös, interetnikus és interkonfesszionális ünneplésekre, és a hivatalos üzenetektől eltérő ünnepélmények megfogalmazására is, elsősorban a helyiek, s részben az „idegen” zarándokok körében. Így például, miután megvizsgáltam egy másik ünnepi tér, egy templom emlékkönyvi bejegyzéseit is, azt vettem észre, hogy a vallásos térben elhelyezett füzetben már nem a nemzeti összetartozás és a nemzeti emlékezet szólamai ismétlődnek, hanem inkább vallásos és személyes gondolatok kerülnek előtérbe. Tehát a román és magyar pünkösdi ünnepek nyilvános üzenetei és az ünneplő románok és magyarok egyéni ünneplési gyakorlatai, élményei között ellentmondásokat, nehezen összefésülhető szálakat fedeztem fel, vagyis az ünnepek hivatalos üzenetei, rítusai nem minden esetben érik el a „kívánt hatás”-t. Írásomban ezért a hivatalos, nyilvános diskurzusok és rítusok (etnikus és vallási egység- és különbségkonstrukció, vallási, politikai és társadalmi konfliktusok), valamint az egyéni ünnepélmények (interetnikus együttműködés, kölcsönösség, elhatárolódás stb.) közötti ellentmondások és feszültségek megértésére és feloldására törekszem. Mindehhez igyekszem feltárni az ünnepek szervezőinek intencióit, a hivatalos ünnepértelmezéseket, a nyilvános rítusokat, valamint az egyéni ünnepi gyakorlatokat és ünnepi tapasztalatokat, illetve mindezek összefüggéseit.

Nyilvános rítusok és üzenetek – vallási, etnikus rivalizáció és különbségkonstrukció

Elsőként azt veszem számba, hogy milyen csoportok formálják a hivatalos ünnep-értelmezéseket, a különféle nyilvános diskurzusokat, kik alakítják az ünnepi rítusokat, s mindezzel mik a céljaik. Hogyan formálódnak a magyar és román pünkösdi ünnepek a vallás és a politika erőterében, illetve a különféle gazdasági fejlesztések, beruházások „árnyékában”, hogyan működnek egymás mellett, és hogyan hatnak egymásra – illetve a szervezők, milyen kulturális reakciókat adnak egymás ünnepeire. Azt feltételezem, hogy az ünnepekkel kapcsolatban forgalmazott különféle hivatalos ünnepi narratívák, az ünnepek szerepét, múltját és funkcióját kiemelő nyilvános történetek és emlékezetek a közösségi struktúra és a különféle helyi identitások alakítását, finomhangolását szolgálják.⁹

A római katolikus búcsús ünnep esetében egy jól körülhatárolható csoport, helyi és magyarországi szervezők közös fellépéséről beszélhetünk. Eredeti elképzeléseik szerint a magyar múlt és a katolikus vallás emlékeit, az első katolikus templomot, a kontumáci kápolnát és az egykori vesztegzár és vámház épületeinek romjait kívánták felújítani és emlékhellyé alakítani. Ehhez adódott hozzá az ünnep ötlete, az, hogy a felújítások a pünkösd keretében megünnepelhetők, láthatóvá tehetők. Azt próbálták elérni, hogy Gyimesbükk valamilyen formában kapcsolódjék a csíksomlyói búcsú vallási–politikai eseményeihez, egy jól működő vallási–nemzeti esemény fősodrához. Az ünnepnek egy viszonylag állandó rítusforgatókönyvet dolgoztak ki, amelyet évről évre újabb felújított épületek átadása, avatások és a különféle kulturális programok tesznek változatossá. A gyimesbükki vasútállomáson népviseletbe öltözött helyiek – néhányan lóháton, zeneszóval, virágokkal, süteménnyel és pálinkával felszerelkezve – magyarországiakkal, moldvaiakkal, Erdély más településeiről érkező csoportokkal és magánszemélyekkel közösön várják a Magyarországról érkező zarándokvonatot. A szervezők a vonatvárással a Magyar Királyi Honvédség alakulatainak 1940-es gyimesi bevonulásának állítanak emléket, illetve próbálják elérni, hogy a résztvevők újraéljék, megéljék a múlt eseményeit. A vonat beérkezése után a résztvevők közösen átvonulnak a kontumáci kápolnához, ahol ünnepi műsorokra, táncos–zenés programokra, megemlékezésekre és avatásokra kerül sor és római katolikus szentmisét is celebrálnak. A kontumáci kápolnát a különféle ünnepi szónoklatokban, ahogy a marketing kiadványokban (pl. a különféle programfüzetekben) a térség első templomának nevezik. A kápolna szabadtéri színpadán és a 2010-ben felavatott hősi emlékműnél is különféle megemlékezések és szónoklatok hangzanak el. A hősi emlékmű azoknak a Gyimesbükkön született vagy a Gyimesi-szoros védelmében elesett katonáknak állít emléket, akik részt vettek a két világháború valamelyikében, illetve emléktáblával tisztelegnek az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es forradalmak áldozatai előtt is. Az emlékmű létrehozásában fontos szempont volt, hogy a térségben korábban csak a román háborús hősöknek volt emlékműve a gyimesbükki ezeréves határ „román” oldalán. Az ünnepi eseménysorozat utolsó felvonását a gyimesbükki vasúti őrháznál tartott köszöntőbeszédek jelentik, ahova a nosztalgiavonat nagy ováció közepette fel is megy. Ezt a harmadik helyszínt „Ezeréves határnak” is nevezik, hiszen az őrház nem messze található a hajdani határon álló Rákóczi-vártól. A szervezők az ünnepi rítusokkal, emlékezési szertartásokkal, és az ünnepi beszédekkel elsősorban a résztvevők nemzeti és vallási (római katolikus) identitásait próbálják megerősíteni és újraalkotni. A helyi és nemzeti múlt, a vallás, és a közös kultúra felmutatására, továbbadására törekednek. Mindebben kiemelt szerepet tulajdonítanak a helyi és nemzeti hősöknek, ősöknek és a római katolikus egyház szentjeinek is. Az ünnepi programokban feltűnik Szent László alakja, minden évben megemlékeznek a Gyimesben elesett hősi halottakról, vagy (ahogy 2014-ben) a madéfalvi veszedelem áldozatairól is. A pünkösdi alkalmak teret engednek a különböző vallási, politikai eseményeknek, a gazdasági beruházásoknak, és a tömegszórakoztatásnak is.

Gyimesbükk, az egykori legkeletibb MÁV-őrház az Ezeréves határon (Forrás: Wikimedia Commons)

2008-ban a magyar pünkösdvasárnapi búcsú ellensúlyozására a gyimesbükki és palánkai román tudáselit „ellen-rendezvényt” kezdeményezett a palánkai Rebreanu-emlékműnél, de ezt a bákói hatóságok biztonsági megfontolásokból nem engedélyezték. Politikai válaszreakcióként – a 2010-ben felavatott magyar hősi emlékmű közelében – 2012 októberében egy újabb román hősi emlékművet avattak. 2011 pünkösd vasárnapján pedig, amikor a római katolikus és az ortodox húsvét, s ezáltal a pünkösd is kivételesen egyazon napra esett, a gyimesbükki ortodox egyház nagyszabású, ünnepi ellendemonstrációt tervezett, melyet a település magyar polgármestere és Bákó megye prefektusa is engedélyezett. Rusalii a Kárpátok közepén elnevezéssel szent liturgiát tartottak a gyimesbükki ortodox templom kertjében, ünnepelve a pünkösdöt és megemlékezve a hősi hallottakról. Egy olyan román nemzeti–vallási ünnepség hagyományát próbálták megteremteni, amilyennek a korábbi években csupán a gyimesi magyarok rendelkeztek. Az új ünnepi tematikával, az ünnep látványosabbá tételével a helyi román ortodox közösség számára kívántak alternatívát adni a körükben is népszerű pünkösdi magyar csíksomlyói és gyimesbükki ünnepek helyett. A 2011-től szerveződő ortodox pünkösdi fesztivál apropóján a helyi ortodox egyház saját tereket, ünnepi rítusokat és az ünnep etnicizált emlékezetét kezdte el kialakítani és forgalmazni. Az ünnep egyik reprezentatív helyszíne a gyimesbükki Szent Mihály és Gábriel Arkangyalok ortodox temploma lett. A kiválasztás oka elsősorban az volt, hogy Gyimesbükkön ez volt az első, 1800-ban a helyi románok által emelt görögkatolikus kőtemplom, amelyet ők az igaz hit templomának tekintenek. Az ortodox templomkert mellett az első gyimesbükki görögkatolikus fakápolna emlékhelye is fontos ünnepi helyszín lett, melyet Gyimes legrégebbi román szakrális emlékhelyeként tartanak számon. A helyi egyház képviselői és több gyimesi román értelmiségi is amellett érvel, hogy ez a fakápolna már jóval a katolikus kontumáci templom létesítése előtt is állhatott. Az egykori kápolna helyszínét, egy katonai térkép alapján egy gyimesbükki domboldalon, a Podişon azonosítottak be, s azt bádogtetővel fedett kereszttel jelölték meg. Míg az első évben az ünnepet az ortodox templom kertjében tartották, a második évtől a szent liturgiát körmenettel, és a Podişra tett zarándoklattal egészítették ki. A pünkösdi ünnep vonatkozásában egy olyan rituális idő, az ünnephez kapcsolt olyan rituális múlt kialakítására törekednek, amely lényegében a helyi etnicizált történelem dákoromán kontinuitás mítoszával kevert változatát adja. Az I. és II. világháborús honvédő hősök tettei mellett a dicsőséges ókori idők határvédelméről is megemlékeznek. Az elmúlt években a fesztiválhoz kapcsolódó nyilvános reprezentációkba egyre több olyan elem épült be, amellyel a pünkösdi ünnepségek ortodox liturgikus rítusai mellett a bizánci keresztény szokások és a kereszténység előtti pogány, dák–trák, illetve római elemeket, és egyben azok továbbélését hangsúlyozták. Az ünnep hivatalos ortodox keresztény értelmezését követve a pünkösd eredetét, annak végső formájának kialakulását az apostoli időkhöz kötik, ugyanakkor kiemelik egy ókori rózsaünneppel, a Rosaliához való feltételezett kapcsolatait is. A helyi tanárok kérésére a gyimesi ortodox gyermekek és sok felnőtt színes bazsarózsákkal, illetve más virágokkal érkezik a pünkösdvasárnapi liturgiára és körmenetre – a virágok szimbolikáját és rituális jelentőségét, illetve az ünnep halotti jellegét a római Rosalia hagyományaira vezetik vissza, sőt azt inkább egy még korábbi dák–trák hagyománynak tekintik. Maga az ortodox pünkösd a román kultúra ősiségének reprezentánsaként értelmeződik, amelyben különféle ókori pogány és keresztény kultuszok, rítusok forrnak össze egy román egésszé, amely így sokkal autentikusabbnak és ősibbnek mutatkozik, mint a római katolikus pünkösd.

Egyéni ünnepi élmények – ünnepi együttműködések, különbségek felfüggesztése

A gyimesi román pünkösdi ünnep elsősorban a helyiek ünnepe: arra kiváltképp a gyimesbükkiek (többségében ortodox románok és magyarok) mennek el, és a környező románok lakta településekről, így Ágasról és Palánkáról érkeznek még résztvevők. Az évek során az ünnepség visszakerült a helyi hatáskörű rendezvények közé, s nem vált összromán nemzeti–vallási fesztivállá, ugyanakkor egyre kedveltebb, elfogadottabb lett a helyiek körében. Gyakorlatilag a saját egykori pünkösdi ünnepük vett fel újabb jelentéseket és rítusokat, mint például a hősökre való emlékezést. A helyeik elsősorban a szent liturgia és a körmenet egységesítő erejét emelik ki élményforrásként, a a viseletbe öltözött emberek sokaságát tartják különösen szépnek: „Doamne ce frumos!”, „E frumos. Doamne ajutane Maria!”, „Frumos Doamne ajuta!”

Más a helyzet a gyimesi magyar pünkösdi ünnep esetében, amelyre elsősorban a magyarországi és Erdély más részeiről érkező zarándokok, élmény-, illetve örökségturisták érkeznek nagy számban, ugyanakkor a gyimesiek létszáma elenyésző. Bár az első években valamelyest nőtt is a számuk, a harmadik–negyedik évtől stagnálni kezdett. A helyiek kezdeti, első néhány évre jellemző lelkesedése az utóbbi években határozottan enyhülni látszik, a kezdeti, nagyon pozitív támogató vélemények egyre inkább átcsaptak a semleges, illetve negatív megítélésbe. Így például, míg az első években a gyimesbükki vonatvárást érzelemdús, megható eseménynek nevezték: „Előre olyan megható volt nekem is, pedig én nem éltem azt a magyar időt”; „Tényleg, mert nekem nagyon megható volt, amikor megérkezett”; „A legszebb rész szerintem” (2011), és így tovább. Újabban azonban már az esemény elüzletiesedését is kiemelik: „Amikor az ember mélyebben belébonyolódik, akkor ez csak néhány embernek üzlet, egyéb sehol semmi” (2014). A vonatok fogadásában résztvevő gyimesi (gyimesközéploki és gyimesbükki) hagyományőrző zenészek és táncosok egyre inkább munkának tekintik az ünnepen való részvételt, úgy látják, hogy tulajdonképpen a megrendelők, a főszervezők igényeit teljesítik: „Mi csak ilyen bábok vagyunk, mi csináljuk az erdőtüzet, a látványosságot” (2014). A gyimesiek közül többek azt hangsúlyozzák, hogy a gyimesbükki pünkösdi ünnepeknek semmi köze nincs a pünkösdhöz, hanem a papok, és a fontos emberek kívánják az ünnepekhez kötni: „Egybeesik a pünkösddel, de nem szinte ugyanarról szól”; „Nem a pünkösdről szól” (2011). Az ünnepek politikai szerepét a román Rusalii ünnepség kapcsán is kiemelik. A helyiek egyrészt felismerték annak demonstrációs, ellendemonstrációs szerepét. „A pünkösdöt is ünnepelték, de azér’, hogy a határnál ne csak a magyarok ünnepeljenek. […] Biztos, biztos, hogy ne csak a magyarok ünnepeljenek” (2011). Másrészt azt is kiemelik, hogy az ünnepek hivatalos üzenetei nem tükrözik a mindennapok és ünnepek valódi interetnikus és -konfesszionális gyakorlatait, s a pünkösdi ünnepek lényegében a fejük felett zajlanak, azok elsősorban a helyi és nem helyi tudáselit politikai–vallási különbség- és határkonstrukciós kísérleteit tükrözik: „Van egy ilyen, mondjuk, hogy ott a községben nincs miért, ha szomszéd az román, tiszteletben tartják”; „Nem az itteniek, a helybeliek csinálják a bajt, hanem aki jön, aki Bukarestből vagy Jásból idejön […] Jó hogy itt a szegény ember megvan. Jól megvagyunk, barátok, komák, lakodalomba híjják, mulatnak. Így jól megvan az egyszerű ember…”; „Egyik a más ünnepét tiszteletbe’ tartsa” – fejtette ki a véleményét egy negyvenéves gyimesközéploki nő még 2011-ben. A helyiek gyakran a szervezők intencióival ellentétes, illetve azoktól eltérő értelmezéseket is kialakítanak az egyes rítusok, vagy éppen terek kapcsán is. Így például a 2011-es hídavatás során a különféle avatóbeszédekben megjelenő „nemzeteket összekötő” vagy éppen „megmaradás”-üzenetek szólamai nem érték el a szándékolt hatást. Hiába hangzott el a gyimesbükki katolikus pap prédikációjában: „Hiszem, hogy nekünk most pünkösd ünnepe, a híd avatása és az imádságos lelkület, ez is szárnyat ad a megmaradásunkban” (2011). A hídnak a gyimesiek szerint nem sok jelentősége van, szerintük a hídavatással próbáltak valami új programot, látványosságot kitalálni, a szervezőknek tulajdonképpen nem volt jobb ötletük.

Hídavatás 2011-ben (Balatonyi Judit felvétele)

Lássuk a késztetés átalakulásának lehetséges okait! Egyrészt a gyimesbükki papokon kívül, akik a pünkösdvasárnapi misét megelőzően kihirdetik, hívják, sőt kötelezően elő is írják a híveknek a misén való részvételt, más gyimesi községek papjai, így Gyimesfelsőlokon, Gyimesközéplokon, és Hidegségen ezt újabban már nem teszik. A heti kötelező mise, illetve a pünkösdi búcsús mise Csíksomlyón, illetve a saját lakókörzet templomában kiváltható. Az igazi pünkösdi búcsú és zarándoklat sokak számára továbbra is a csíksomlyói kegyhely ünnepi miséje, és az oda vezető zarándoklat. Ezt egészítik ki, de nem helyettesítik a saját, helyi szintű pünkösdi ünnepek. „Gyimesbükk, ott van a határ” – vezette fel egy kérdését 2014-ben egy magyarországi turista gyimesi vendéglátójának. „De most akkor én nem tudom” – folytatta a magyarországi úr – „azt hallottam, hogy mivel mer’ a csángók nem tudnak eljutni a csíksomlyói búcsúra, ezért van nekik itt. Ezért most már ők is tartanak egy ilyen búcsúszerű dolgot vasárnap.” „Dehogynem!” – volt a válasz – „A csíksomlyói búcsú a pünkösdi ünnepünk!” Hozzáteszem, hogy aki valami okból nem tud részt venni az ünnepen, illetve magán a gyalogos zarándoklaton, más helyi ünneppel, például a júliusi Mária Magdolna-napi búcsúval váltja ki azt. Ha a személyes motivációk felől közelítünk, akkor újabban elsősorban a kulturális programokról szólnak pozitívan, hogy azok miatt érdemes elmenni a rendezvényre. Vannak, akik a náluk megszálló magyarországi vendégekkel érkeznek. Mások, elsősorban a gyimesbükkiek, azt hangsúlyozzák, hogy ők a gyimesbükki kontumáci templomnál tartott misére mennek imádkozni, és a vonatvárásra és az egyéb programokra nem kíváncsiak. Megint mások, bár nem mennek el a misére és az ünnepségre, udvarukban, vagy a vasúti sínek mentén piros–fehér–zöld zászlót lengetve köszöntik az elsuhanó zarándokvonat utasait, és elmondásuk szerint magyarságukban erősödnek ezáltal.

A gyimesiek ünnepi élményeinek formálódásához nemcsak az ünnepi rítusok, és ünnepi beszédek járulnak hozzá, hanem az egyes ünnepi terek, helyszínek, illetve az idegen és ismerős ünneplőkkel, turistákkal való találkozások, beszélgetések is. Az ünnepi terek többféle módon hatnak a résztvevők ünnepi élményeire: feltételezésem szerint, míg a nemzeti szimbólumokat megjelenítő helyszínek a nemzeti érzések erősítésének kedveznek, a vallási terek inkább a vallásos élményeket serkentik. A már említett Ilyés Zoltán egyértelműen kimutatta, hogy a résztvevők (elsősorban a magyarországi zarándokok) célja elsősorban saját nemzeti érzéseik megerősítése, a nemzeti és ideológiai közösséghez tartozás demonstratív megélése, megmutatása. A magyarországi és erdélyi résztvevők széles körének motivációit tekintve Ilyés szekuláris zarándoklatról beszél, ahol a helyet elsősorban nem vallásos búcsúnyerési céllal keresik fel, hanem nemzeti érzéseik, a magyar kisebbséggel való szolidaritásuk és ideológiai összetartozásuk felmutatása a cél.¹⁰

Ilyés megállapításait egy másik emlékkönyv markánsan eltérő, elsősorban vallásos tartalmú bejegyzéseivel egészítem ki. Ahogy azt említettem, az emlékhelyen, zarándokhelyen az őrház mellett a kontumáci templom emlékkönyve is lehetőséget biztosít az emlékek, élmények megörökítésére. 2013. május 18-a és 2014. június 22-e között kelt, összesen 310 bejegyzés alapján próbálok néhány megállapítást megfogalmazni. Mennyiben mások a bejegyzések, mint ahogy azt az őrház emlékkönyve esetében láthattuk? Szemben a vasúti őrház emlékkönyvének szövegeivel, a kontumáci templom emlékkönyvében csak elvétve találunk nacionalista hangvételű bejegyzéseket, megjelenik ugyan pl. Nagy-Magyarország gondolata, az ezeréves határ visszaállításának óhaja, Trianon bánata, de sokkal jellemzőbb a szent hely, a templom és a hősi emlékmű dicsérete, valamint a vallásos élmények, a vallásos zarándoklat emlegetése: „A jó Isten áldása legyen ezen a zarándoklaton!” A hely, a templom, az emlékhely és a helyi emberek szépségének, jóságának felidézése mellett a leggyakoribb szövegcsoport a kegyhely felkeresésének személyes, vallási és egyéb, nem feltétlenül nemzeti jellegű motivációiról árulkodik. A bejegyzők részletesen leírják, hogy miért keresték fel a pünkösdi búcsú keretében a gyimesbükki kontumáci templomot. A bejegyzők kilétére csak következtetni lehet: többségük magyarországi zarándok, illetve erdélyiek, kis százalékban pedig gyimesi magyarok és románok. Több példát találtam arra, hogy az egykoron Gyimesből elszármazottak a szüleik, nagyszüleik emlékére utaznak Gyimesbe, a határhoz: „XY vagyok Tolna megyéből Bátaszékről. Édesapám emlékéért jöttem vissza mivel ő már nem jöhetett. Gyergyóújfalusi születésű volt. Családommal jöttem, Y-nal és menyemmel, Z-vel. Gyönyörű a vidék. Köszönjük, hogy itt lehettünk” (2013). Gyimes ebben a vonatkozásban magát Erdélyt jelenti, egy emblematikus erdélyi települést: „Magyarországról jöttünk X és vőlegényem Y Nógrád megyéből egy Szécsénke nevű kis faluból. A dédnagymamám innen származik, ezért visszalátogattam. XY emlékét hoztam vissza” (2013). A bejegyzésekre egyöntetűen jellemző, hogy Istennek és Szűz Máriának köszönik meg, hogy eljuthattak Gyimesbe. A második szövegtípust az imák és személyes kérések, illetve a hála-bejegyzések jelentik: erdélyi, helyi zarándokok, illetve magyarországiak bejegyzései között is szép számmal találunk személyes hangvételű imákat és hálaszövegeket: „Köszönöm, hogy visszakaptam a családomat” (magyarországi zarándok, 2013).

Tehát azt láthatjuk, hogy a vallási terek a nemzeti, szekuláris motivációk és élmények írásos megfogalmazása mellett az elmélyült vallási élményeknek is teret biztosítanak. A résztvevők a gyimesbükki ünnepi helyszínt nem csak az emlékezet helyének, hanem kegyhelynek, szent helynek is tekintik. Itt csak utalni szeretnék a szekuláris, nemzeti és a vallási zarándoklat közötti finom összefüggésekre és összefonódásokra, amelyre szintén már több antropológus felhívta figyelmet.¹¹ Míg az „Ezeréves határon” álló őrház elsősorban a nemzeti érzések előidézésének helye, addig a templom szakrális tere a vallásos élmények megfogalmazását sürgeti, idézi elő – feltehetőleg csak ideiglenesen.

Röviden szólok az ünnepi találkozások szerepéről is. Megfigyeléseim szerint ugyanis újabban a turisták és a helyiek közötti látványos különbségek kirajzolják a magyarországiak és a gyimesi csángók közötti kulturális határokat, hiába próbálja az ünnep a nemzeti és vallási összetartozásüzeneteit hírül adni. Mert bár számos ünnepi esemény, ünnepi helyszín vagy akár találkozás élményének hatására a résztvevők valóban átélhetik, átélik a nemzeti összetartozást, az is előfordul, akár ugyanazon ünnepi eseményen, hogy a különbségeket érzékelve inkább a helyi identitásaikban erősödnek. A különbségkonstrukciót erősítik például a különféle félreértések, tévedések is, például a gyimesiek moldvaiakkal való összetévesztése. Megfigyelhető az is, hogy a gyimesi magyarok egyre kevésbé kapcsolódnak a magyarországiak erdélyi, helyi románokat szidó, agresszív diskurzusaihoz. Így volt ez 2015-ben, amikor a pünkösdi ünnep alatt több magyarországi zarándok a kivezényelt román rendőröket az ellenséggel, a magyarokat elnyomó románsággal azonosította, míg a gyimesiek nem győzték hangsúlyozni, hogy a rendfenntartó szervek nélkül káosz alakulna ki és nem lehetne közlekedni. 2011-ben pedig a helyiek szóltak rá egy akkor még működő magyarországi gárdista csoport tagjaira, akik a vasútállomás román lobogóját piros–fehér–zöldre cserélték ki.

Összegzés

Bár a gyimesi román és magyar ünneplők alkalmanként részt vesznek egymás ünnepein, ez a kevertség, és maga a kölcsönös ünnepi jelenlét rejtve marad a nyilvános diskurzusok szintjén. Az etnikus és vallásos különbségek megkonstruálása és az ünnep, az ünnepi idő (a jelen és a múlt), az ünnepi rítusok és az ünnepi liturgia, az ünnepi tér, s mindezek által szimbolikusan Gyimes múltjának és jelenének örökségesítése a cél. A hivatalos narratívák szerint a pünkösdi ünnepekkel a gyimesi magyarok és a románok is az apostoli időkre, ezen túl az őseikre, hőseikre, bizonyos szentjeikre, illetve a magyar, illetve a helyi etnicizált történelem különböző idősíkjaira – a közel és régmúlt kiemelt eseményeire – emlékeznek. A más-más szempontokból kisebbségben élő románok, illetve magyarok vallási és nemzeti identitásait óhajtják erősíteni, továbbá kifejezik jogukat a szülőföldjükhöz, jól láthatóan versenybe is szállnak érte. A pünkösdi ünnep a politikai legitimáció mellett a helyi, regionális, etnikus és vallási identitások kialakítását és megerősítését is szolgálja. Láthattuk, hogy az ünnep résztvevői a gyimesi pünkösdi ünnepségeket elsősorban vallási ünnepként tartják számon, ugyanakkor felismerik és értelmezik azoknak direkt politikai tartamait – az adott kontextus, élmény erősségének függvénye, hogy ezzel a fajta nemzeti összetartozást erősítő üzenettettel mennyire kívánnak, tudnak azonosulni.