Jelenlegi hely

Magyar identitás a tengeren túli diaszpórában

 
Bába Szilvia

 

Az egyén tudatosan vállalhatja kettős vagy adott esetben többes (mozaik, vagy poli-)identitását. Lehet tehát egyszerre egyenjogú tagja egy adott állam politikai közösségének és részese a többségi nyelvtől, vallástól, kultúrától eltérő etnikai csoportnak.

 

A Kárpát-medencében élő magyarok történelme, sorsa, helyzete és a lehetőségek mérlegelése természetesen hosszú évtizedek óta napi téma.1 Ám a „ki a magyar”, „mi a magyar” kérdések a régióból kitekintve is fontosak. Száműzöttek, kivándorlók, emigránsok, hontalanok, menekültek, disszidensek, külhoniak, nyugatiak vagy tengeren túliak… „magyarok a nagyvilágban”. Vajon ma is érvényes, hogy „nyelvében él a nemzet”? Mit is jelent magyarnak lenni, magyarnak maradni a tengeren túl? Lehet-e valakinek két hazája? Létezik-e kettős identitás? Miként őrizhető meg, alakítható ki a magyarságtudata annak a fiatalnak, aki Amerikában, Kanadában vagy Ausztráliában született, születik, akinek tehát nem Magyarország a hazája, ám elődein, kulturális és szellemi örökségén keresztül kötődik, kötődni akar hozzá? Melyek voltak és melyek napjainkban az etnikai azonosságtudat megnyilvánulási, megélési terei, lehetőségei?

A kárpát-medencei magyarságra jellemző Kányádi Sándor verssora: „Vagyunk, amíg lenni hagynak, se kint, se bent, mint az ablak”.2 Ám a diaszpóra problémája más: felszívódik a szabadságban, ugyanakkor napjainkban is egyre több harmad-, negyedgenerációs fiatal szeretné felfedezni gyökereit. Az USA-ban a 2000. évi népszámlálási adatok szerint 1.398.724 fő,3 a 2006. évi kanadai népszámláláskor pedig 315.510 fő tartotta magát magyar származásúnak.4 A 2011. évi ausztráliai felmérés szerint 69.160 fő vallotta magát magyar származásúnak.5 Latin-Amerikában a népszámlálás nem részletezi az etnikai hovatartozást, így különböző becslésekre hagyatkozhatunk. Papp Z. Attila becslése a latin-amerikai országokban élő magyarországi születésűekre, a határon túlról származó magyarokra és e két csoport utódaira fókuszál. Ezek szerint Argentínában mintegy 12 ezer, Brazíliában 8-10 ezer, Venezuelában 4 ezer, Chilében 2 ezer magyar és magyar származású él.6

Az USA-ban mintegy másfél millió magyar vagy magyar származású ember él, de az otthonában a magyar nyelvet beszélők száma 2000-ben közel 118 ezer volt. Kanadában a 315 ezer magyar vagy magyar felmenőkkel rendelkező közül 22 ezren beszélnek magyarul. A 69 ezres magyarság soraiból Ausztráliában ugyancsak közel 22 ezren használják a magyar nyelvet. Összességében a vizsgált országokban a magyar vagy magyar származású emberek létszáma közel 1,8 millió fő.

Mindezek alapján, a tengeren túli magyar diaszpórával kapcsolatos kérdéseim, munkahipotéziseim, amelyeket a későbbiekben igazoltam, az alábbiak: a tengerentúli magyar diaszpórában létezik a kettős vagy többes etnikai identitás, magyar nyelvtudás nélkül is van magyar etnikai identitás.

Dolgozatomban azon országokban élő magyarok és magyar származású emberek etnikai identitását és annak megnyilvánulási színtereit vizsgálom, amelyekben történetileg alakult ki a diaszpóra, tehát a kutatási célterületek az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Latin-Amerika (elsősorban Argentína, Brazília, Venezuela) és Ausztrália. Nem tárgya kutatásomnak az ázsiai, dél-afrikai magyarság és Új-Zéland esetében is csak kitekintő megjegyzéseket teszek. A vizsgált időszak: 1849–2015.

 

Kutatási módszerek

Munkám során a történeti, speciális szakirodalmi művek áttekintésén kívül szépirodalmat, esszéket, statisztikákat tanulmányoztam és hasznosítottam. Vizsgáltam a helyi közösségek dokumentumait: évkönyveket, jubileumi kiadványokat, újságokat, fotókat, gyűjteményeket és archívumokat. Összegeztem a mások által végzett kutatások ismeretanyagát is.

Mindezek empirikus kiegészítéseként 2005 és 2014 között kvalitatív terepmunkát végeztem, amely során kétszer, 2005-ben és 2008-ban három hetet Ausztráliában és egy hetet Új-Zélandon, 2009-ben és 2014-ben két-két hetet Kanadában, 2009-ben pedig öt hetet az USA-ban töltöttem. Részt vettem többek között magyar identitás témájú konferenciákon, istentiszteleteken, miséken, különböző ünnepségeken és rendezvényeken, cserkészfoglalkozáson, hétvégi magyar iskolai órán, színi előadáson, baráti találkozón. A terepkutatások, résztvevő megfigyelések alkalmával jegyzeteket készítettem, naplót vezettem.

A terepmunka, valamint a résztvevő megfigyelések és a kutatás során strukturált, fókuszált mélyinterjúkat készítettem magyar nyelven, a tengeren túli magyar intézmények tisztségviselőivel, illetve olyanokkal, akik régóta a helyi közösség tagjai, vagy a magyar vonatkozású kérdésekről alapos ismereteik vannak. Ötven interjút, közel 20 óra terjedelemben, hangfelvételen is rögzítettem.Az adatközlők lakóhelyük megoszlása szerint 48%-uk az USA-ban, 30%-uk Kanadában, 14%-uk Ausztráliában, 8%-uk Latin-Amerikában él. Az interjúalanyok vándorlástörténete eltérő időpontban kezdődött. Volt olyan, aki a II. világháború után fiatal felnőttként, többen pedig szüleikkel, kisgyermekként hagyták el az országot. Beszéltem 1956-os menekülttel, az 1970-es években „disszidáltakkal”, közvetlenül a rendszerváltás előtt, valamint a 2000-es évek elején és végén kivándorlókkal is. Interjút készítettem olyan másodgenerációsokkal is, akik már az USA-ban, vagy Kanadában születtek. A megkérdezettek 54%-a férfi és 46%-a nő volt, tehát arányuk közel azonos.

2012 óta programszervezőként részt veszek az amerikai Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) által évente egyszer, az észak-amerikai magyarság fiatal felnőtt tagjai számára, Magyarországon megvalósuló, ReConnect Hungary – Magyar Birthright Program című képzés megvalósításában. A kutatásom során elemeztem 51 Kanadában és az USA-ban élő, 2014-ben és a 2015-ben a ReConnect Hungary – Birthright képzésre jelentkező fiatal angol nyelven írt esszéjét.

2014. június 20. és 2014. december 31. között magyar és angol nyelvű on-line kérdőíves felmérést végeztem. (Ez a felmérés egy olyan előkutatás, pilot study volt, amely alapján megkezdtem a kvalitatív feltárást, az interjúzást. Ennek a vizsgálatnak az eredménye segített abban, hogy fókuszáltan, koncentráltan kérdezhessem alanyaimat.) Sehol sem létezett elérhető adatbázis,ezért e munka keretében, saját, valamint más forrásokban meglévő hiányos címtárakat és kapcsolatrendszereket szisztematizáltam. Ennek eredményeképpen 1.000 elemet tartalmazó tengeren túli adatbázist alakítottam ki. Nem csupán egy aktualizált, válogatott címtár összeállítását végeztem el, hanem a tevékenységek lényegét is jelző, annotált útmutatót készítettem.

Az adatfelvétel 2011. december 1-je és 2012. június 30-a között történt. A kérdőívet 658, a fenti adatbázisban szereplő, e-mail címmel rendelkező intézménynek küldtem el elektronikus levél formájában, magyar és angol nyelven. Több szervezet vezetője jelezte, hogy a kérdőívet tagjaiknak kiküldte. Interjút készített velem a kanadai magyar televízió Magyar Képek című adása és az ausztráliai Magyar Rádió Mozaik Sydney, amelyekben a kérdőív kitöltésére kértem a nézőket, hallgatókat. Éltem a közösségi média lehetőségeivel is: saját Facebook-profilomon, valamint számos tengeren túli szervezet és Facebook-csoport oldalán megosztottam a kérdőívet. A magyar nyelvű kérdőívet 107 fő (71%), az angol nyelvűt 43 fő (29%), összesen 150 fő töltötte ki.A válaszolók 48%-a az USA-ban, 25%-a Kanadában, 20%-a Ausztráliában, 6%-a Latin-Amerikában és 1%-a Új-Zélandon élt.

A munka kezdetén az elemzés során felmerülő kulcsfogalmakat értelmeztem. A migráció, kivándorlás, emigráció, diaszpóra, identitás, etnicitás, asszimiláció kategóriák fogalmi hálóba rendezve segítik az értelmezést és elemzést. Ezután elemeztem a hét kivándorlási hullám (1849–1867, 1867–1914 és Trianon, a két világháború között, a II. világháború után, 1956 novembere – 1957 tavasza, 1957–1991, 1991-től napjainkig) történetét, főbb jellemzőit. A magyar diaszpóra történeti hátterének vizsgálata azért is szükséges, mert a kivándorlási hullámok eltérő okainak és körülményeinek nagyon komoly következményei vannak az asszimiláció, a magyarságtudat, az identitás és a Magyarországhoz fűződő viszony dimenzióiban. Tehát sem az emigráció, sem a disszidensek csoportja nem homogén és a sokszínűség az utódokra, a harmad-, negyed-, és ötödgenerációra is igencsak jellemző.

Harmadik lépésként részletesen vizsgáltam a magyar etnikai identitás alakulását a kivándorlási hullámokkal összefüggésben, kronologikus sorrendben. A különböző időszakokban ugyanis eltérő társadalmi hátterű egyének, más-más okok miatt döntöttek szülőföldjük elhagyása mellett. A heterogenitás pedig az utódokra is jellemző. Mindezeknek komoly következményei vannak a magyarságtudat alakulására.

Ezután részletesen bemutattam a magyar és a magyar származású emberek etnikai identitásának megnyilvánulási, megélési tereit, lehetőségeit a tengerentúlon. Ezek a kivándorlás időpontjától függően a következők: magyar kolóniák, szervezetek (egyesületek, magyar házak, könyvtárak stb.), egyházak, iskolák, sajtótermékek, ünnepek és szokások. Az iskolákkal együtt tárgyaltam a(z)  (anya)nyelvhasználatot és a magyar nyelv oktatását, mert e két kérdéskör szorosan összefügg egymással.

A munka végén a kutatási eredményeket foglaltam össze, továbbá a megfogalmazott munkahipotéziseket igazoltam. Az áttekintett történeti, szak- és szépirodalmi művek, esszék, statisztikák, a helyi közösségek dokumentumainak tanulmányozása, a kvalitatív terepmunka, a résztvevő megfigyelések, a strukturált, fókuszált mélyinterjúk, valamint a magyar és angol nyelvű, on-line kérdőíves felmérés tapasztalatai igazolták hipotéziseimet: létezik a kettős vagy többes etnikai identitás, valamint magyar nyelvtudás nélkül is van magyar etnikai identitás.

Szent István nap, Waterloo, Kanada

Ünnepség 2014. augusztus 20-án a Kossuth Házban. Waterloo, Kanada (Bába Szilvia felvétele)

 

Nyelv és identitás

Jellemző, hogy a kivándorló integrálódik, a második és a további generációk tagjai asszimilálódnak. Ugyanakkor ez nem zárja ki azt, hogy egyszerre több etnikai identitása is legyen az egyénnek, tehát egyszerre több etnikai csoporttal azonosulhat. Így a kettős kötődés kialakulhat. Az egyén tudatosan vállalhatja kettős vagy adott esetben többes (mozaik, vagy poli-)identitását. Lehet tehát egyszerre egyenjogú tagja egy adott állam politikai közösségének és részese a többségi nyelvtől, vallástól, kultúrától eltérő etnikai csoportnak.

Napjainkban az USA-ban, Kanadában, Latin-Amerikában és Ausztráliában élő magyarok és magyar származásúak szabadon vállalhatják és élhetik meg, nyilváníthatják ki etnikai identitásukat. Sem politikai akarat, sem törvények nem korlátozzák őket, továbbá a társadalomban uralkodó felfogás sem gátolja őket abban, hogy ezt megtegyék. Fredrik Barth megállapítását, miszerint az etnikus identitás tudatos döntés,7 igazolva látom, mert ma az állampolgároknak joguk van tudatos döntést hozni, vagyis saját etnikai identitásukat meghatározni, megvallani és megélni; emiatt hátrányos megkülönböztetés sehol sem éri őket. Az állampolgári identitásnak és az etnikai identitásnak nem kell egybeesnie.

Eriksen meghatározása szerint „az identitás önmagunkkal való azonosságot, ugyanakkor másoktól való különbözőséget jelent”.8 Ám ez a különbözőség ma büszkeség és nem diszkrimináció forrása. Napjainkban nincs olyan társadalmi interakció (mint például az 1910-es évek végén az USA-ban volt), amely miatt az egyénnek le kellene tagadnia vagy el kellene rejtenie etnikai identitását. Az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában – noha eltérő módon és mértékben – bátorítják és támogatják az etnikai és kulturális diverzitást. Az egyén az etnikai identitásának feladása, elvesztése nélkül is integrálódhat a multikulturális társadalmakba, azonosulhat a többségi értékrenddel.

Eriksen mutatott rá arra is, hogy egy személynek minden probléma nélkül lehet egyszerre kettő vagy akár több identitása is. Hiszen az etnikai azonosság, az identitás önkéntes, választott azonosulás a származással,9 ez pedig nem igényli a magyar nyelvtudást. Tehát ahhoz, hogy valaki magyarnak (is) érezze magát, nem kell magyar nyelven tudnia: angolul, spanyolul vagy portugálul is meghatározhatja önmagát magyarnak (is).

A ReConnect Hungary képzésre 2014-ben és 2015-ben jelentkező másod-, harmad-, negyed- és ötödgenerációs fiatalok 88%-a az angol nyelven megírt esszéjében kifejezte magyar etnikai identitását is. A beszélgetések és a strukturált mélyinterjúk során valamennyi adatközlő, első- és másodgenerációsok egyaránt etnikai azonosságának meghatározásakor valamilyen formában magyar identitásukat is kinyilvánították:„amerikai magyar”, „magyar Amerikában”, „kanadai magyar”, „székely magyar”, „délvidéki magyar Kanadában”, „ausztráliai magyar”, „100%-ig magyar, 20%-ig brazil”, „Magyarnak igen. Amerikainak is valamennyire… Mindkettő. Nem úgy, hogy amerikai magyar vagy magyar amerikai, hanem mindkettő.”, „Magyar vagyok, amikor ott vagyok, amerikai vagyok, amikor itt vagyok”, „Ki merem jelenteni, hogy ízig-vérig magyarnak érzem magam. Nem azért, mert nem tudtam beilleszkedni, hanem mert fontos volt, hogy megtartsam a magyarságomat” „Magyar vagyok. Nincs mese. Legfeljebb arról van szó, hogy amerikai magyar”, „Mindenképpen magyar, kanadai magyar”, „Kanadai magyar, elsősorban magyar és utána kanadai”.

Bartha Csilla megállapította, hogy „az Egyesült Államokban élő magyar közösségek az emigráns kétnyelvűség fogalmával fedhetők le. Vagyis az út a magyar egynyelvűségtől egy alig két nemzedéket kitevő kétnyelvű állapoton át az angol egynyelvűségig vezet. Tény, hogy a harmadik-negyedik generáció számára a magyar nyelv már nem tölt be elsődleges identitásjelölő szerepet. Helyette olyan másodlagos szimbólumok kerülnek előtérbe, mint a magyar ruha, az ünnepek, a zene és az étkezési szokások”.10 Ez a megállapítás napjainkban nemcsak az USA-ban élő magyarokra igaz, hanem Kanada, Ausztrália és részben Latin-Amerika magyar közösségeire is. Latin-Amerikában a másod-, harmadgenerációs fiatalok csak kis hányada beszél magyarul, itt már szinte spanyol és portugál egynyelvűségről beszélhetünk.

Míg a kérdőívet magyarul kitöltő tengerentúli magyarok másodgenerációs leszármazottainak 90%-a beszél magyarul, addig az unokák, tehát a harmadik generáció tagjainak csupán 24%-a beszéli a magyar nyelvet. 8%-uk tanult ugyan magyarul, de keveset beszél. A gyermekek mindegyike ért magyarul, az unokáknak csak a 48%-a. Tehát a harmadgenerációsok 68%-a nem beszéli és kevesebb, mint a fele érti a magyar nyelvet. A gyermekek 67%-a olvas és 66%-a ír, az unokák 17%-a olvas, 21%-a ír magyarul.

A kérdőívet angolul kitöltők közül öt főnek van unokája. A válaszolók gyermekeinek 69%-a beszél és 72%-a ért magyarul, az unokáknak 40%-a beszéli és érti a magyar nyelvet. A másodgenerációsok 65%-a olvas, 42%-a ír magyarul. A harmadgenerációsok 60%-a nem beszél és nem ért, nem olvas és nem ír magyar nyelven. Tehát a kérdőívet kitöltők válaszai alátámasztják a nyelvvesztés, nyelvcsere jelenségét, az angol/portugál/spanyol egynyelvűség térhódítását.

Aratóbál Sydney-ben

Aratóbál Sydney-ben 2014-ben, a Délvidéki Magyar Szövetség szervezésében

A kérdőíves felmérésnek az állampolgárságra és az etnikai identitásra vonatkozó eredménye is alátámasztja azt, hogy az állampolgárságnak és az etnikai önazonosságnak nem kell azonosnak lennie. Tehát nincs szükségszerű kapcsolat a kettő között. A kérdőívet angol nyelven kitöltők 71%-ának, a magyarul válaszolók 93,5%-ának van magyar etnikai identitása is. Tehát az angol nyelven válaszolók kétharmadának van magyar azonosságtudata is, azaz kettős vagy többes kötődésű. Megállapítható továbbá, hogy a másodgenerációsok 74%-ának, a harmadgenerációsok 43%-ának van magyar etnikai identitása is. A ReConnect Hungary képzés résztvevőivel folytatott beszélgetéseim és az általuk angol nyelven írt esszék elemzése, továbbá a strukturált, fókuszált mélyinterjúk is megerősítik, hogy a magyar nyelv nem elsődleges az identitás megjelölésében, magyar nyelvtudás nélkül is van magyar identitás.

 

A magyar identitás megélésének terei

Napjainkban a tengerentúlon a magyar és a magyar származású emberek számára az etnikai identitás megnyilvánulási, megélési terei, lehetőségeit jellemzően a kulturális szervezetek (egyesületek, magyar házak, könyvtárak, színjátszó csoportok, cserkészet, néptánccsoportok), az egyházak, a hétvégi magyar iskolák, sajtótermékek, ünnepek, szokások stb. nyújtják. Ám ezek nemcsak megnyilvánulási lehetőségek, hanem az etnikai szocializáció színterei is, hiszen az egyén a szocializáció folyamán alakítja ki identitását.

Kutatásaim alapján megállapíthatom, hogy kevés valóban nagy múltú és jelentős taglétszámú, illetve országos vagy legalább regionális hatókörű egyesület, szövetség működik a magyar közösségekben. Napjainkban is, országoktól függően, több tíz vagy száz a magyar kulturális, hagyományőrző, érdekképviseleti, jótékonysági szervezetek, továbbá a magyar házak, könyvtárak, múzeumok, cserkészetek, néptánccsoportok száma. A fentiek azt is mutatják: annak ellenére, hogy elöregszik az amerikai, a kanadai és az ausztráliai magyarság, mindig van utánpótlás az új kivándorlók és a gyökereiket, magyar etnikai identitásukat felfedező többedgenerációs leszármazottak köréből. Az is kirajzolódik, hogy Latin-Amerika magyar közösségeinek sorsa – a két nagyobb múltú és létszámú kivándorlási célországot, Brazíliát és Argentínát kivéve – a legbizonytalanabb. Mindenhol, de leginkább Latin-Amerikában sorvad, zsugorodik a magyar közösség. Hiszen ezen országok, főleg Venezuela, Argentína gazdasági és társadalmi helyzete nehéz. Itt kifejezetten felmorzsolódás, elvándorlás, visszatelepedés, „visszidálás” indult meg.

A magyar szervezetek a kezdetektől fogva az etnikai identitás megnyilvánulásának, megélésének fontos terei. Továbbá az elsődleges társadalmi kötődések (rokonság, barátság, szomszédság) mellett erősítették és erősítik a közösség összetartozás-érzését, a csoportkohéziót.

A diaszpórában az istentiszteletek, misék, az egyházi rendezvények ma is fontos közösségi események. A találkozások, a beszélgetések a magyar identitás megélésének alkalmai. Vannak, akik csak az egyházközségekben és a vallási egyesületekben tudják vállalni, megélni etnikai identitásukat, vagyis magyar öntudatukat. Számos helyen működnek az egyházak által fenntartott, vagy részben hozzájuk kötődő kórházak, szociális otthonok, szakmai-tudományos archívumok, gyűjtemények, hétvégi és nyári iskolák.

A tengerentúli magyar egyházközségek, templomok adományokból és ahol az infrastrukturális lehetőség adott, terem, apartman stb. bérbeadásából tartják fenn a templomot és a gyülekezetet. Ennek érdekében az egyházak napjainkban is nemcsak a szakrális és nemzeti ünnepeken szerveznek műsort, hanem például Szilveszter, Valentin-nap, anyák és apák napja, szüret, farsang stb. alkalmából is. Pikniket, vacsorákat, támogató bálokat rendeznek, rétest sütnek, tésztát gyúrnak, kolbászt töltenek. Ezeknek az eseményeknek, ahogyan a kezdetekkor, tehát a századforduló környékén, ma is többes funkciója van. A résztvevők egyrészt megélhetik az átültetett közösségi szokásokat, a nemzeti tradíciókat. Másrészt napjainkban is alkalom adódik a találkozásra, a szórakozásra, ezen keresztül a közösség összetartásának erősítésére Továbbá csak ezáltal, vagy ezáltal is megélik, erősítik a magyar identitásukat az istentiszteletre, a misére vagy az egyházak által szervezett rendezvényekre ellátogatók. Nem utolsó sorban ebből gyűjtenek a templom fenntartására, valamint a lelkész fizetésére.

A tengerentúli magyar egyházközségek, templomok tehát megalapításuk óta nemcsak vallási, hanem kulturális, társadalmi és magyar etnikai központok is. Az egyházaknak még napjainkban is fontos a szerepe a kivándoroltak összetartásában, a közösségszervezésben és a közösség megtartásában, a kivándorlók és leszármazottaik magyar etnikai identitásának megerősítésében, fenntartásában és megélésében.

Betlehemezés Montrealban

Betlehemezés Montrealban, a 23. sz. Szent László Cserkészcsapat részvételével (Herédi Mária felvétele)

Napjainkban a tengerentúli magyar diaszpórában egyházi értesítők, egyesületi közlönyök, cserkészcsapatok lapjai, továbbá egyéb újságok, folyóiratok jelennek meg, elektronikus és nyomtatott formátumban, csak magyarul, vagy csak angolul, spanyolul, esetleg mindkét nyelven. Számtalan hírportál, közösségi médium és blog működik, döntően magyarul, angolul vagy mindkét nyelven. Éppen az internetnek köszönhető, hogy a tengerentúl élők a magyarországi hírportálokat, médiumok on-line felületét is elérik. Számos regionális és helyi magyar nyelvű televízió- és rádióadás működik szerte a diaszpórában. Ugyanakkor a Duna Televízió adása élőben is fogható Ausztráliában, Kanadában és az USA-ban, továbbá az interneten keresztül a magyar rádiók és televíziók műsora is elérhető.

Jellemző azonban a tengerentúli magyar diaszpóra sajtójával kapcsolatban az olvasótábor öregedése, csökkenése.Hiszen a másod-, harmad-, negyedgenerációs leszármazottak, még ha beszélnek is magyarul, olvasni csak nagyon kevesen tudnak szüleik vagy nagyszüleik nyelvén. Ezért nem jelenik meg Latin-Amerikában egyetlen nyomtatott magyar sajtótermék sem. Ausztráliában pedig csak egy, amely 2015 tavaszán komoly anyagi gondokkal küzdött. Ám az USA-ban és Kanadában is, ahol jelentősebb lélekszámú magyar vagy magyar származású ember él, csak néhány nyomtatott lap szolgálja az olvasókat. Azonban számos on-line újság, hírportál, internetes hírlevél olvasható.

A tengerentúli magyar diaszpóra közösségei az egyházi és a naptári ünnepeken kívül, a nemzeti történelmi évfordulókat – március 15., október 6., október 23. –, valamint augusztus 20-át, Szent István napját, az államalapítást ünneplik meg, továbbá az emberi élet fordulóit, keresztelőket, házasságkötéseket, temetéseket. Rendeznek bált „szüret és aratás” alkalmából, valamint mulatságot farsangkor, szilveszterkor. Nyilvánvaló, hogy nem aratnak és nem szüretelnek, de az együttlét, a szórakozás és nem utolsó sorban a bevételek gyarapítása érdekében megtartják a gazdasági élet ünnepeit is. Továbbá tartanak pikniket, több helyen magyar fesztivált, magyar napot is, illetve a szervezetek képviseltetik magukat a különböző kulturális eseményeken, a néptánccsoportok részt vesznek tánctalálkozókon. Ma is él a karácsonyi betlehemezés és kántálás szokása. Tehát a századforduló paraszti kivándorlóinak óhazai szokásai ma is élnek az amerikai, kanadai környezetben, de az 1920-as és az 1930-as évektől már az új haza viszonyaihoz igazodva.

Március 15-i ünnepség New Yorkban

Március 15-i ünnepség New Yorkban, a Szent István katolikus templomban

Nemcsak az elsőgenerációsok, hanem a magukat magyarnak, magyar származásúnak valló másod- és harmadgenerációsok lakásában is kifejezésre jut a magyar identitás a berendezési és dísztárgyak által. A viseletben is megnyilvánul az etnikai identitás; ma a „magyar ruha” döntően a matyó vagy kalocsai hímzésű blúzt, mellényt jelenti. A nőkön megfigyelhető egy-egy sujtásos-zsinóros viselet, a férfiakon pedig a Bocskai-zakó.

Napjainkban sokszor kizárólag a szimbólumok adnak lehetőséget az identitás kifejezésére.A szimbolizáció összekapcsolja az „énidentitást” és a „társadalmi identitást”, vagyis a személyes és az etnikai azonosságtudatot.11 A magyar nyelvtudás hiányában is mélyen gyökerező lehet az egyénben a magyar etnikai, vagyis származási közösséghez kapcsolódó identitása és előfordulhat, ám nem szükséges, hogy ez a mindennapos életvitel szintjén jelenjen meg. A harmad- és negyedgenerációs fiatalok számára már nem a nyelvnek van elsődleges identitásjelölő szerepe, hanem a szimbólumoknak: a magyar ruha viselésének, az ünnepeknek, a zenének, a táncnak, az étkezési szokásoknak, és a családhoz kötődő tradícióknak. Számukra mindezek együtt jelentik a magyar örökséget.

 
A szerző kisebbségkutató, okleveles művelődésszervező,
a Duna Palota művészeti és operatív igazgatója
 

1. Doktori (PhD) értekezés kéziratát 2015. augusztus 17-én zártam le ésoktóber 22-én, summa cum laude eredménnyel védtem meg a Pécsi Tudományegyetem Interdiszciplináris Doktori Iskolájában. Az értekezést 2015. december elején a Nemzetstratégiai Kutatóintézet jelentette meg. Bába Szilvia: Az óperenciás tengeren túl. Magyar identitás a diaszpórában. Nemzetstratégiai Kutatóintézet – Méry Ratio Kiadó, Budapest, 2015. (Kárpát-haza könyvek)

2. Kányádi Sándor: Felemás őszi versek. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. 8

3. U. S. Census Bureau: http://factfinder.census.gov (2015.04.04)

4. Statistics Canada: http://www12.statcan.ca/ (2015.04.04)

5. Australian Bureau of Statistics: http://www.abs.gov.au/ (2015.04.04); Az adatok ugyan különböző évekből származnak, mivel mindenhol eltérő időpontban tartanak népszámlálást, ám valamennyi ország esetében ezek a legutóbbi, hivatalos adatok, így ezeket vettem figyelembe.

6. Papp Z. Attila: A nyugati magyar diaszpóra és szervezeti élete néhány demográfiai, társadalmi jellemzője. Kisebbségkutatás, 19(2010): 4. sz. 621-638.

7. Sárkány Mihály: Az identitás kutatása az angol és az amerikai szociál- és kulturális antropológiában. In: Az identitás – kettős tükörben. Szerk.: Váriné Szilágyi Ibolya – Niedermüller Péter. TIT, Budapest, 1989. 39-59.

8. Eriksen, Thomas Hylland: Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések. Gondolat – PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest – Pécs, 2008. 90.

9. Eriksen: Etnicitás és nacionalizmus i.m.

10. Bartha Csilla: Nyelvhasználat és generációk összefüggése a detroiti magyarban. Hungarológia, (1993) 3. sz. 40-51.

11. Erős Ferenc: Az etnikai identitás néhány szociálpszichológiai problémája. In: Megismerés, előítélet, identitás. Szociálpszichológiai szöveggyűjtemény. Szerk.: Erős Ferenc. Új Mandátum Könyvkiadó – Wesley János Lelkészképző Főiskola, Budapest, 1998. 395-413.