Jelenlegi hely

A Marx 200 vége, avagy egy Marx-értelmezés leporoltatása Balibar filozófiájában

 
A. Gergely András

 

Mindaz, amit a könyv áttekint a marxi életműből, szinte építőkockánként is újfajta konstrukció összképét kínálja. Mégpedig nem pusztán Marx munkássága tekintetében, hanem a mának szóló analógiákat illetően is.

 

A tavalyi év a komplimentek és emlékvilágok terén pazarul gazdag volt: elég az I. világháború centenáriumát, Görgeyt, Horthyt, Ceauşescut, Tisza Istvánt, Gavrilo Principet, Nassert, a prágai tavaszt, Martin Luther Kinget, a diákforradalmakat, a Kennedy-merényletet, Miklós cár halálát és az északír konfliktusokat említeni… Ráadásul a politikai gondolkodás jeles napjaihoz kapcsolódott Karl Marx születésének 200. évfordulója is. S ha az elméletek és a hatalmi függőség témakörére vetjük pillantásunk, ugyancsak jubileumi kötet került a magyar könyvesboltok polcaira Louis Althusser: Marx – az elmélet forradalma alakjában (1968), Althusser tanítványa, Étienne Balibar pedig épp huszonöt éve publikálta alapművét La philosophie de Marx címen (1993). A Typotex „Radikális gondolkodók” sorozatában kiadott, Marx filozófiája című mű példányait mindenesetre rögtön elkapkodták.1

Ugyanakkor ne tévesszen meg bennünket népszerűsége: tudományos könyvről van szó, és nem ponyvaregényről. De regényes maga a tudáshistória, és benne az értelmezések kalandja, a feldolgozások horizontja, a cselekmény minapisága és a nyomozás furfangja. Gyanakodjon, aki akar, olvassa máshogy, ha tetszik, essen neki osztályelméleti kritikával, vagy az „elavult államideológia” vehemens elutasításával, sőt akár az „ortodox marxizmus” nyugati szemléletével… Balibar mindenképp az egyik legnagyobb hatású francia filozófus, jószerivel talán az egyetlen a ma még élő marxisták közül (77 éves), akinek a Marx utáni gondolkodási konvenciók alapján még van, még lehet mondanivalója a 19. század egyik legfőbb szellemi forrásáról. Persze, kihívó és provokatív gondolkodási cselnek tetszik talán egy filozófus gazdaságfilozófiai forrásmunkákat elemző „dial-matos” cáfolata, vagy akár téziseinek filozófiatörténeti áttekintése, befogadás- és értelmezés-elméleti alaprajza, kronológiai és megismeréstörténeti alternatívákat vázoló felületvakolása is. Akik minden ilyesmiben valamiféle világméretű összeesküvés kisszerű tudós-cselét látják, legott fölkiálthatnak: minek a 21. században ilyesmit kiadni?!

Étienne Balibar

Étienne Balibar (Tomislav Medak felvétele, forrás: flickr.com)

Mindenesetre nyilván nem az „izmusról” van szó, s a szerző „A tanokat” nem szükségképpen valamiféle szemináriumi anyagként kivonatolta és intézményesítette, hogy azoknak így éppen Marxhoz ne maradjon már semmi köze. A kelet-európai átalakulások egyik evidens következménye lett, hogy a „miért is olvassunk Marxot?” kérdésre a legközhelyesebb válaszokat adhatta bárki, de mindenekelőtt ezt: „hát ne olvass, örülj neki, hogy nem kötelező!” A gordiuszi csapást készséggel kiporciózók között azonban sokszor épp az óvatossággal kísérletezők maradtak kisebbségben, s így végeredményben magát az „izmust” hajították a semmibe, vele Marxot is mindenestül, tőke-elmélettől filozófiai dialektikán át a kortárs politikai mozgalmárságig mindent egybemarkolva. Balibar épp ezt az anyagot, az életrajzi áttekintéstől az előzményekig, a kortárs gondolkodástól az utókor interpretációiig hivatkozható szakirodalmat is új alapokra helyezi. Nemcsak revideál, hanem el is igazít, nem csupán a megtévesztéseket és az otromba összemosásokat tisztázza, vagy az egészet félreértő vitázók és hithű felhasználók vehemenciái között keres válaszokat, hanem maga is elgondolkodik az alapkérdésen, miért is kell (még, és újra-) olvasnunk Marxot a 20. század végén vagy azután is.

Marxot nem a múlt emlékműveként, hanem időszerű szerzőként olvassuk. Egyrészt azon kérdések miatt, melyeket feltett a filozófiának, másrészt azon fogalmak miatt, melyeket válaszul kínált. Arra szorítkozom majd, amit lényegesnek tartok, hogy olyan eszközt adhassak az olvasó kezébe, amely segíti a tájékozódását Marx írásaiban, és bevezeti a róluk szóló vitákba. Szeretnék ezen kívül megvédeni egy kissé paradox tételt: bármit gondoljunk is, nincs és soha nem is lesz marxista filozófia; viszont Marx jelentősége a filozófia számára nagyobb, mint valaha is volt. Először is abban kellene megegyeznünk, mit jelent a ’marxista filozófia’. A kifejezés két olyan, meglehetősen eltérő dologra is vonatkozhat, amelyet a 19. század végén kidolgozott, majd a kommunista állampártok által 1931 és 1945 után intézményesített ortodox marxizmus egymástól elválaszthatatlannak tekintett: a szocialista mozgalom ’világnézete’, amely a munkásosztály történelmi szerepének gondolatára épül, és maga a rendszer, melyet Marxnak tulajdonítottak. Jegyezzük meg rögtön, hogy a két elképzelés egyike sem kötődik szorosan a másikhoz. Kétségtelenül születtek különféle kifejezések arra, hogy leírják azt a filozófiai tartalmat, amely közös Marx filozófiájában és a rá hivatkozó politikai–társadalmi mozgalomban: leghíresebb közülük a dialektikus materializmus, ez a viszonylag késői fogalom, amelyet az a mód hívott életre, ahogyan Engels használta Marx különféle tételeit. Mások vitatták, hogy a marxista filozófia megtalálható-e Marx írásaiban, és azt állították, hogy csak később született meg, életművének jelentéséről, elveiről és egyetemes érvényességéről szóló általánosabb és elvontabb gondolkodásként.”2

A szocialista mozgalmár világkép és a gazdasági–filozófiai kéziratok munkabér/tőkeprofit/tulajdon/pénz elméletének újraolvasata tehát részben homlokzat-átfestésnek is tekinthető a politikai gazdaságtan klasszikus históriájában, de egyúttal belső átrendezést, új konstrukciót, állagmegóváson túli dizájnt, szerkezeti rekonstrukciót is jelenthet az egy évszázaddal későbbi reálpolitikai miliőben. Ma már nem egészen szokatlan jelenség, ami egyébiránt a nem-szovjet-típusú marxista gondolkodás francia hagyományában is mindmáig jelen volt/van, hogy egyesek olykor el is gondolkodnak azon, amit másképpen értelmezni sokan voltak képesek, felszínesen fölhasználni pedig még többen, de dekonstrukcióra alkalmassá tenni csak kevesek. Balibar bevezető szavaira illik kortársa, Emmanuel Terray antropológus, afrikanista, politikai gondolkodó találó megjegyzése: „A marxizmus úgy fest, mint lakóitól elhagyott palota: üres már, de érintetlen, s mintegy előre látható, hogy nem marad véglegesen használaton kívül”.3 Balibar a fals módon „intézményesített” marxizmus helyett az újraolvasással felfedező útra invitál, s tette ezt eredetileg 1993-ban, amikor még a Nyugat egyik lehetséges alternatívája volt a Kelet partnersége, s amúgy a nyugati világ számára Marx nem a reális szocializmus gyanús beteljesülését jelentette, hanem a tőkés szervezeti doktrína ellenében felkínálható alternatívát, a létező kapitalizmus kritikai átlátását, rendszerlogikájuk egyik értelmezési lehetőségét. „Azok az események, amelyek meghatározták annak a nagy ciklusnak (1890–1990) a végét, amikor a marxizmus szervezeti doktrínaként funkcionált, egyetlen új elemet sem tettek hozzá magához a diszkusszióhoz (...). Valójában sem egy társadalmi mozgalom világnézeteként, sem egy Marx nevű szerző doktrínájaként vagy rendszereként nem létezik a marxista filozófia.”4 Úgy véli: még azok is tudják ezt, akik számára a marxi életmű, a közgazdasági és társadalomtörténeti logikával összefoglalt rendszer nem pusztán „dialektikus materializmust” jelentett (ami sosem volt, maga a fogalom is későbbi), s azok is, akiknek olykor filozófia, olykor gazdaságtudomány, máskor rendszerelmélet, megint máskor történelmi vízió volt, meg még azok is, akik nem-filozófiát, antifilozófiát vagy sajátos világértelmező gondolkodásmódot láttak bele.

Balibar legfőképpen abban segít, hogy a marxizmus utáni Marx-értelmezéseket éppúgy megértsük, mint az „ortodox marxizmus” tanításaival szemben megfogalmazott kritikákat, vagy éppenséggel az ortodox marxistákkal szembeni alternatív értelmezéseket (ilyenek Lenin, Gramsci, Lukács, Walter Benjamin, Althusser reflexiói), ahogyan az elődök és a kortársak (Kant, Feuerbach, Humboldt, Comte, Hobbes, Stirner, Engels) koncepcióit is. Mindezeknek nemcsak a „marxizmushoz” nincs köze, de még ennél is sokkal vitathatóbb szálak fűzik magához a Marxnál filozófiai problematikaként megfogalmazódó alapkérdésekhez (gazdaságtan, forradalom, idealizmus, szubjektum, ontológia, ideológia, fetisizmus, emberi lényeg, tudat, idő, okság, haladás stb.).

Marx filozófiája

Megeshet, egyes kritikai olvasatok szerint Balibar könyve „tankönyv” (melyből persze nem következik, hogy „kötelező irodalom” szemináriumi felmondásáról vagy bemagolt vizsgaanyagról lenne szó). Másfajta értékképzet szerint viszont mindaz, amit (mondjuk így: iskolásan, kézikönyv-szerűen) áttekint a marxi életműből, szinte építőkockánként is újfajta konstrukció összképét kínálja. Mégpedig nem pusztán Marx munkássága tekintetében, hanem a mának szóló analógiákat illetően is. Az öt nagyobb fejezet áttekintő időrendi képet is ad, de egyszersmind a párhuzamok, előfeltételek, kortárs tudás és vitakultúra, elemző tanulságok és világnézeti rokonszenvek konstruktuma is. Kezdi a marxista filozófia és Marx filozófiája, a nem-filozófia és a dialektika forrásvidékeinek áttekintésével (Althusser tanítványaként a mester szerinti) idealista elméletekkel, az 1845-ben írt Tézisek Feuerbachról értelmezésével, az idealista filozófusok elméleti humanizmusának és historizmusának ismertetésével, a Német ideológia, az ember vallás révén saját lényegétől elidegenedő sérülékenységének bemutatásával (I-II. fejezet),5 majd folytatja a fétis és az árutermelés politikai gazdaságtanával, a forradalommal, az idealizmussal és a szubjektum, valamint „az emberi lényeg” ontológiai kulcsproblémáival.6 A hatalom és függőség, a tudat autonómiája, az intellektuális és ideológiai világegész működése, a szükségszerűség, idealizmus, eldologiasodás, az emberi jogok kérdése, a bálványtól a fétisig húzódó erővonalak fogalmi seregszemléje alkotja a III. fejezetet gondolatmenetét,7 hogy egyfajta „értékautonómiát” szem előtt tartva a szerves értelmiség szerepét, az ideológiai államapparátust, a domináns ideológiák osztályállami prioritásait az értékek szimbolikájával tegye átláthatóvá, s a mindennapi élet fenomenológiáját már a pénz és a törvény nyelveként jellemezze, s a „csereérték fetisizmusát” jellemző koncepciót megjelenítő „használati érték” fundamentális kérdését a baudrillard-i kifutásig vezesse. A IV. fejezet8 már a történelem integráló és oksági dialektikáját, az osztályharc jelenvalóságát, a valóságos ellentmondások és az ökonomizmusok teóriáit (Engels és Lenin mint filozófusok és teoretikusok, akik dialektikusan materialista mozgalom-víziót faragtak a „tagadás tagadásából”), egyúttal az idő és a haladás fogalmi hálóit is felöleli. A záró V. fejezet9 (a mellékletek, a kronológia és a bőséges szakirodalmi rendszerezés előtt) mintegy a megérteni vágyó, de a fonalat valahol elveszítő olvasóval kerül dialógusba, s a tudomány és a forradalom alapkérdéseit, a filozófiai életmű „cselekvésbe” átfordítható hasznát és evidens haszontalanságát vezeti fel, végül a Marx ellen és mellett kitermelődő tudás-partnerségek, ideológiák, mozgalmi tézisek, világképek általános és szakkérdéseket tárgyaló forrás-irodalom foglalatát adja.

Érdemes persze azt is látni (ma már ez egyre egyértelműbb), hogy mindaz, ami Marxnál a társadalom átalakítására elszánt elidegenedés-ellenes (éppenséggel a Gazdasági-filozófiai kéziratok kora és alapértékei) idealizmusokkal szembeni kritikájába bepillantást enged, az gazdagon összefügg a mindenkor fennálló politikai rendszer(ek) értékelésével, a világkép-konstituálás szubjektív és gyakorlati normáival is:Marx úgy gondolta, hogy a szubjektív cselekvés, amiről az idealizmus beszél, csupán nyoma, tagadása (egyszerre felismerése és félreismerése) egy valóságosabb, ’hatékonyabb’ cselekvésnek. Mondhatjuk úgy is: olyan cselekvésnek, mely egyszerre a külvilág konstituálása és önmagunk képzése (Bildung) vagy átformálása.”10 Mármost a marxi proletariátus-kép és az önkép-építmény Balibar szerint épphogy nem az idealizmus ellen hat, hanem ellenkezőleg, a materializmust erősíti, miáltal az emberek többsége szembe kerül a vallási/politikai függésrendek gyakorlatával, az elidegenedő társadalmi közeggel, s ha ezt a világértelmezés forradalmi (értsd: jakobinus, dekadens polgár, iparosítás martalékává vált proletár) mozgalmi céljaival teszi, akkor a világértelmezések új rendje immár egyenesen a kortárs környezet, a burzsoá–polgári társadalom felbomlását idézheti elő (lásd a Szent család vagy a Kommunista kiáltvány világképét). Azután a nemzetépítésben mesterkedő hatalmak (jobbára épp létfeltételeik új társadalmi alapértékeinek ellentmondóan) – leginkább a patriotizmus, a profitorientált magántulajdon, az új idealizmus vagy az individualizmus révén – immár a szükségszerű osztály-alapú konfliktusokat is magukkal hozzák: a proletárok ellentmondó helyzete és egyre növekvő szembenállásuk az állammal és az uralkodó osztállyal szükségszerű következménye a modern társadalomszerkezetnek, de hamarosan megpróbálják majd szétrombolni ezt a struktúrát.”11 Mindennek következménye, hogy „a jelenben cselekvés” tényekre és aktualitásokra építő tervezetei korántsem a közösség-elvűség idealizált képeit öltik magukra, hanem csak a valóságos mozgalmat szem előtt tartva épülhet ki mindez, ezért a cselekvés-filozófia itt a „hatni, hatással lenni” megvalósítását tűzheti ki célként. Ezt az elvet azonban a „cselekedj a világban” kanti kategorikus imperatívusza már mintegy a hegeli fenomenológia felé mozdítja el, az „egyenlőség–szabadság–testvériség” elméletileg szentként tisztelt jelszava azonban ettől már mindenképp megvalósíthatatlanná válik, a tagadás pedig a lázadásokhoz visz közelebb – s Marx erről beszél, amikor az idealizmus materializmusba való átfordításának programját pártolja.12

Elgondolkodtató, értelmes, kihívóan továbbgondoló és vitatkozó monografikus áttekintést (bármily könnyed és világos a nyelvezete, átlátható a narratíva-rendszere) vétkes dolog rövid vázlatpontokba szedve összefoglalni. Erre nálam Balibar sokkal inkébb képes, így további szövegek citálásától itt eltekintek. A kötetet olvasni érdemes, s a róla született filozofikus interpretációk a kiadó weboldalán is megtalálhatóak.13 Ami itt konklúzióként még helyet kell hogy kapjon, az pusztán hipotetikus utóhang: Balibar (kétségtelenül nem mai, éppen negyedszázados, de érvényét korántsem vesztő!) monográfiája nem csupán Marxról szól, hanem kicsit az ezredvég kelet/nyugat problematikájáról, az elhasznált „dial-mat” végleges diszkreditálásáról, a nyugati filozófia útkereső világképeinek és megerősödő új rendszerképzeteinek kritikai ellenoldaláról ugyancsak, egyúttal valamiféle egészséges invitáció is mindez a lebutított szocializmus híveinek, akik már rég nem Marxot olvassák, hanem a sületlen és programos marxistákat, amilyen Marx sosem volt. Balibar persze mintegy a saját filozófiáját is tükrözi Marx filozófiájáról szólva, de segít abban is, hogy e poros marxizmus leporolása ne az egész marxi életmű sutba dobásával végződjön. Mert annak nem csak, vagy nem elsősorban a proletár, nem is a burzsoá, hanem a társadalom (s minden társadalom) öntudat és kritika nélküli tudománytalansága, a politika és filozófia közötti közvetítő szerep leértékelése lesz csak következménye. Ez olyan botorság, amit sem Marx dialektikája, sem a filozófia számára hozott világképi kontrasztja, sem az értelmező társadalom nem érdemel meg.

Jócskán kérdéses persze, hogy 200 évvel később, a 21. században miképpen lehet még újraértelmezni a világösszefüggések korábbi korszakában, azon belül is a globális kapitalizmus valamiféle európai keretvilágában egykoron megalkotott gondolatmeneteket. Balibar kötetében erre válaszként sejtetések, utalások, egyes trendek alapján megrajzolható logikus interpretációk hangzanak el, de nem valamely végső érv, vagy a „követőket” jellemző túlkommentáló megjegyzéstömeg alakjában, hanem a félreértettség és átpolitizáltság elleni állásfoglalásként. Mint tudásterületet bőszen elkerüli a pártmarxizmus vagy mozgalmi fohászok bűvkörét, a szabad munka vagy a beruházási piac leleményes indoktrinációs áthatását, de az „izmusossá” vált szolgai narratívákat is. A „praxistól a termelésig”, az „ideológia vagy fetisizmus, hatalom és függőség” intellektuális módjaitól a csere, az eldologiasodás, az emberi jogok vagy a kötelezettségek szimbolikája felé kitekintve „az idő és haladás”, az „ökonomizmus igazsága” és a „filozófiai életmű – a cselekvésben” alapján pedig valamiféle történelemfilozófia felé megtett lépéseivel Balibar egy másik Marxot mutat föl, ellene és vele is gondolkodva, tekintettel az eltelt időre és fölhalmozódott filozófiai hordalékra, a politikai szervezetek konfliktusos kapcsolataira, az egyetemi–oktatási világ részválaszaira, a „tagadás tagadására” is.14 A 200 év során a filozófiai gondolkodás „egyetemi tudássá” avanzsálása és osztályharcos eszmévé silányodása egyszerre lehetett az ellentmondások időszerű hírnöke, a „transzindividuális” és interszubjektív világok konfrontatív mutatványa, a relációkon túl pedig a komplexitás igényének serkentője is.

Azok az olvasók – gondolkodók, akik számára tehát mindez nem „lezárt kérdés”, hanem a dialektika lehetőségeként és a jelenben való cselekvés egyik útjaként felfogható opció inkább, az mindezen újrakezdő problematizálásban nem az avíttságot látják, hanem a világok és dolgok együttállásának egy verzióját, „ami Marxot nem egy szerényebb programba szorítja vissza, hanem hosszú időre biztosítja neki a ’közvetítő’ helyét a politikai és a filozófia között.15

 
A szerző szociológus, kulturális antropológus,
az MTA TK Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa

 

1. Balibar, Étienne: Marx filozófiája. Fordította Mihancsik Zsófia, lektorálta: Tütő László. Typotex Kiadó, Budapest, 2012. 267 oldal

2. Balibar: Marx filozófiája i.m. 10.

3. Terray, Emmanuel: De la fécondité du marxisme. Égalité & Réconciliation, 2017. aug. 19. [https://www.egaliteetreconciliation.fr/_Emmanuel-Terray_.html] (2019.04.09.)

4. Balibar: Marx filozófiája i.m. 11.

5. Balibar: Marx filozófiája i.m. 9-38

6. Balibar: Marx filozófiája i.m. 39-90.

7. Balibar: Marx filozófiája i.m. 91-165.

8. Balibar: Marx filozófiája i.m. 167-232.

9. Balibar: Marx filozófiája i.m. 233-252.

10. Balibar: Marx filozófiája i.m. 59.

11. Balibar: Marx filozófiája i.m. 52-53.

12. Balibar: Marx filozófiája i.m. 53-55.

13. Weiss János: Marx-szeminárium. Élet és Irodalom, 2013. jan. 11. [https://www.es.hu/cikk/2013-01-11/weiss-janos/marx-szeminarium.html] (2019.04.09.); Barna Benedek: Marx – Egy időszerű szerző. Kultúra és Kritika, 2014. szept. 13. [http://www.kuk.hu/hu/content/marx-%E2%80%93-egy-id%C5%91szer%C5%B1-szerz%C5%91] (2019.04.09.); Részlet a műből (a Tartalomjegyzék és az első fejezet fele is!): https://www.typotex.hu/upload/book/3531/etienne_balibar_marx_filozofiaja_reszlet.pdf (2019.04.09.)

14. Balibar: Marx filozófiája i.m. 225-247.

15. Balibar: Marx filozófiája i.m. 252.