Mi lesz veled, Európa?

„Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról…”

„Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor, látszólag értelmetlen módon, a saját ellenségeit imádja. Ráadásul mindez nem mondható el nyilvánosan. Miért nem?”²

* * *

Bevezetés

2010-ben „Az Európai Unió migráció- és integrációpolitikájának kihívásai – út a közös bevándorlás politika megteremtése felé” címmel tudományos publikációm jelent meg itthon magyar és angol nyelven, valamint az Egyesült Államokban 2011-ben angol nyelven. A tanulmányban törekedtem felhívni a figyelmet arra a kihívásra, amelyet az európai migráns és többgenerációs muszlim közösségek jelenléte okoz, hangsúlyozva annak kívánalmát, hogy a világ egyre erősödő migrációs hullámainak kitéve, Európának válaszokat kellene megfogalmaznia. Az eltelt öt év Európai Uniós tétlensége mára már olyan helyzet elé állította a kontinenst, amely már nem a kihívásra megfogalmazott válaszokat igényli, hanem a bekövetkezett probléma azonnali kezelését és megoldását követeli. Napjainkban az látszik, hogy Európában migránsinvázió van, és az európai politika akut késésben van az eseményekhez képest. Jelen tanulmány célja az Európai Unió migrációs problémáinak történelmi, társadalmi, kulturális, vallási és gazdasági szempontból való ismételt feltárása, a kialakult problémák és törésvonalak bemutatása, egyfajta hangosabb vészharangkongatás.

A bevándorlás történelmi gyökerei és az integráció évtizedes problémái³

A második világháború után vendégmunkások tízezrei indították meg azt a nagy migrációs hullámot Nyugat-Európába, amely napjainkra is kihat. 1947-ben indult meg az első hullám, amikor a brit gyarmattartó birodalommal együttműködő, hazájukban a felszabadulás után „rossz szemmel nézett” indiaiak és pakisztániak telepedtek le Angliában (British passport-holders). Az 1960-as években a kétoldalú egyezmények eredményeképp, főleg a Maghreb országokból és Törökországból érkeztek vendégmunkások, akik a ’60-as évek végétől már letelepedni kívántak. Nagyszámú politikai és gazdasági menekült érkezett a harmadik világból, a szegénység, a természeti katasztrófák, a háborúk elől, és már ekkor megjelentek a bevándorlás-ellenesség felhangjai és a kormány szintű letelepedési korlátozások. A sikeresen letelepedetteket az 1970-es évek végétől az 1980-as évek közepéig családegyesítési törekvéseik jellemezték.

Az 1990-es évektől a legális bevándorlás családegyesítési szándékkal lehetséges, azonban ez az illegális migráció megindulásának időszaka is.⁴ Az 1960-as évek gazdasági fellendülése nyomán érkezett elsők, modern kori bevándorlók – először mint vendégmunkások – befogadásukat olyan gazdasági tényezők motiválták, mint a nehézipar szükséglete az olcsó, képzetlen munkaerőre. Az országok közötti időszakos megállapodások 6-10-12 hónapos tartózkodásra szóltak, amit az ipar racionalitása változtatott meg. A három hónapos betanítást követően gazdaságilag indokolttá vált a kiképzett munkások tartózkodásának meghosszabbítása, akár öt évre. A vendégmunkások zöme Észak-Afrikából, Törökországból és Dél-Ázsiából érkezett, az anyaországok elmaradottabb régióiból. A sokszor írástudatlan, törzsi beidegződésekkel rendelkezők – akkor még vendégmunkások – többsége egymás közösségét keresve, az európai normákat elutasítva telepedett meg a nagyvárosok külvárosaiban. A kezdeti szegregáltság maga után vonta a saját hagyományokhoz való – főleg vallási alapokon nyugvó – ragaszkodást, amely a következő generációk beilleszkedési esélyeit is rontotta. Fontos, hogy a beilleszkedési kudarc nem egyoldalú folyamat, ezért a másik ok az európai kultúrában keresendő. A befogadó országok közvéleménye először akkor mutatott negatív érzelmeket a „vendégek” iránt, amikor azok letelepedési szándékaik által vezérelve ottmaradtak, majd családegyesítési programok keretében „megszaporodtak”. Az elmúlt 60 év tapasztalata ezt mutatja, a döntéshozók most mégsem ismerik fel az újkori vándorláshoz ismételten kapcsolódó integrációs gondokat, és a hamarosan bekövetkező családegyesítési követeléseket.

Az európai kontinens országai nemzetállamok, mentalitásban teljesen különböznek pl. az amerikai „olvasztótégelytől”, ahol a bevándorlók munkájából épült fel egy ország, az Egyesült Államok. Európa országainak saját nemzeti öntudata van, a közösségbe való természetes tartozás alapja nem állampolgársági, hanem inkább nemzeti érzelmi, vérségi alapú. Nehezebb befogadni azt, akinek más a bőre színe, idegen a neve hangzása és a keresztény kultúrától eltérő vallási alapokon nyugszik istenhite. Ez alapjaiban nem jelent rasszizmust, kirekesztést, hanem tartózkodást, a hagyományok berögzülését, az európai létformához és a keresztény identitáshoz való ragaszkodást. A kirekesztés azzal kezdődik meg, amikor csupán a különbözőségek alapján előítéletek fogalmazódnak meg és nem jelenik meg a párbeszédre, megismerésre való törekvés. Tovább nehezíti a problémát az a tény, hogy a bevándorlók gyermekeinek kitörési lehetőségei elégtelenek. A neveltetés sokszor olyan erőteljes vallási alapokon nyugszik, amely visszahúzó erővel bír, és a nyugati értékrenddel való ütközés fokozza a szegregációt. A bevándorlók gyermekeit alacsonyabb iskolázottsági arányok jellemzik, amelyek hátrányokat teremtenek számukra a munkaerőpiacra való bejutásban. Ennek nyomán erősödik a fiatalokban a társadalmi kirekesztettség érzése, a társadalomból való kiábrándulás, amelyet megerősítenek olyan magánéleti válságjelenségek, mint a munkanélküliség növekvő tendenciája. A bevándorlók gyermekei szinte számkivetetteknek érzik magukat. Sok esetben anyaországukkal semmi kapcsolatuk nincs, a nyelvet nem beszélik, soha nem is jártak ott, már harmadik, negyedik generációs európai állampolgárként élnek szülőhazájukban, ahol mégis másodrendűnek érzik magukat. A migráns hátterű fiatalok helyzete határozottan hátrányosabb, elhelyezkedési lehetőségeik rosszabbak, mint azonos képzési szinttel rendelkező, nem migráns társaiké. Saját közösségükben már el-elszakadó gyökereik vannak csupán, ám a befogadó társadalomba való beilleszkedésük sem történt még meg. Sérülékenyek a Nyugat kihívásaira, zárt, szigorúbb közösségeik és a nyugati szabadság útvesztőiben veszélyeztetettek mind a bűnözés, mind pedig a támogatás nélküli, téves útkeresés eredményezte radikalizálódás lehetősége miatt.

A bevándorlás és az iszlám

A szociális, kulturális és identifikációs integráció akadályait tekintve szükséges a bevándorló csoportok jelentős szegmensét alkotó muszlimok külön vizsgálata, kifejezetten az iszlám mentén. Egy muszlim személy identitása, éljen bár származási országában vagy Európában, elsősorban az iszlámhoz kötődik és nem az adott nemzethez. Ebből adódóan nagyon fontos feltárni az iszlám hitből fakadó, a muszlim ember életét meghatározó, szabályozó normák hatását. Az iszlám: vallás, jogrendszer, erkölcs, politika, ideológia és identitás egyben. Elsődleges forrása a Korán, amely az isteni kinyilatkoztatás, kizárólag Mohameden, a prófétán keresztül. Az Istenről alkotott kép abszolút. A Korán egyértelműen leszögezi, hogy az igaz hitűnek a Próféta példája szerint kell élnie, és egy 21. századi muszlim a VII. században íródott Koránban keresi a választ arra, hogy hogyan éljen. Az iszlám szó jelentése behódolás az isteni akaratnak. A keresztény kultúrában a vallás magánügy, vigaszt nyújt, erkölcsi mércét mutat, az iszlámban ezek mellett, az életet meghatározó szabályrendszert is alkot. A keresztény kultúrában a vallás átesett a reformáción, felvilágosodott és napjainkra modernizálódott. Az iszlámról mindez nem mondható el és felmerül a kérdés, hogy vajon össze lehet-e egyeztetni a demokráciával és a jogállamisággal, vagy képes-e az iszlám önmaga modernizálódni. Az iszlámvallás azt tanítja, hogy a földi állapot csupán átmenet, egy próbatétel, amit ki kell állni. A vallási szabályok rendszerében az egyéni szabad választás korlátozott (kvázi nincs), és változatlan formában közvetítik egy 7. században íródott erkölcsi rendszer üzenetét. Amikor a már Európában élő, vagy éppen érkező muszlim hívő körülnéz a nyugati világban, azt látja, hogy a vallás nem azért van, hogy szabályozza a hívők életét. A társadalomban nagyobb hangsúlyt kap az alkotmányosság, az egyéni autonómia, a tanulás és munka mint prioritás. Isten a magánszférában van jelen, az emberek közötti kapcsolatokat nem vallási alapokon nyugvó törvények alkotják, hanem demokratikus, emberek által alkotott, mindenkire egyenlően érvényes törvények. A siker vagy sikertelenség nem Isten vagy Allah akarata, hanem az egyén cselekedetei nyomán kialakult helyzetek. Az iszlámvallás azonban nem húzódik meg a magánszférában és a mecsetekben, hanem a muszlim hívő mindennapjaiban nyíltan és aktívan jelen van. A muszlimok vallási jelképeik, szokásaik, viselkedésük által felismerhetővé válnak és a nyilvánosság előtt is megvallják hitüket. Természetesen más bevándorlóknak is vannak beilleszkedési, adaptációs problémáik, de a muszlimok gondjai a vallásukhoz is kötődnek, integrációjuk nehézségei az iszlámhoz is köthetőek. Az iszlámot erőteljes szexuális erkölcsiség uralja, a férfi becsülete, családjának jó híre a család nőtagjainak engedelmességétől függ. Tény, hogy a vallás köntösébe bújtatva, általa jogot formálva, a muszlim nők alacsonyabb rendűek férfi társaiknál. Ezt a kijelentést lehet vitatni, de álljon itt egy idézet magából a Szent Koránból:

4. szúra 34. „A férfiak fölötte állnak a nőknek, mivel Allah előnyben részesített közülük egyeseket másokkal szemben, s amiatt, amit javaikból (a nőkre) költenek. A jóravaló asszonyok engedelmesek, és vigyáznak arra, ami (a kívülállók számára) rejtve van, mivel Allah vigyáz (arra). Akiknek nyakaskodó természetét félitek, azokat intsétek meg, kerüljétek őket a (házastársi) ágyakban és lássátok el a bajukat! Ha már engedelmeskednek nektek, ne keressétek ellenük (a kényszerítés) más útját. Allah magasztos és nagy.”

A muszlim nők papíron megszerzett európai jogaikkal a valóságban, sok esetben nem élhetnek. Társadalmi és gazdasági jogaikat képtelenek érvényesíteni családjuk nyomása miatt. Természetesen általánosítani tévedés lenne, ám a tendenciák ezt mutatják. Az európai társadalmakban a leánygyermeket ugyanolyan esélyegyenlőségben nevelik, mint a fiúkat, a fiúgyermek társadalmilag nem értékesebb, nem kedvesebb gyermeke a szülőnek. A lányokat önállóságra, szabadságra, felelősségvállalásra nevelik, míg a muszlim lányokat feltétel nélküli engedelmességre. Egyetlen feladatuk, szüzességük megőrzése és a nekik kijelölt férjnek gyermekeket, lehetőleg fiúgyermekeket szülni. Nehéz feladat a modernizáció útjára lépnie a muszlim közösségeknek, miközben életük erkölcsi keretei nem változnak. A fiatal generációk neveltetésének alapja sok esetben az, hogy minden ismeret benne van a Koránban, amelynek tartalma és gondolatisága teljes mértékben megkérdőjelezhetetlen. A vallás társadalmat meghatározó erejének vizsgálata válasz az integrációs problémák kérdéseinek egy részére, azonban hibás következtetés okként az iszlámot megjelölni. Az alapvető probléma mégis az, hogy az európai társadalmakban idegen testként léteznek a muszlim bevándorló közösségek, akik a keresztény társadalomba nem tudnak és nem is akarnak integrálódni. Az európai minták és értékek normáitól eltérő értékrendet követnek és ezt adják tovább második, harmadik, negyedik generációs leszármazottaiknak, ezzel saját maguk rekesztik ki gyermekeiket a beilleszkedés lehetőségéből. Nem szabad azonban összemosni az integrációs problémákat az egymás mellett éléssel sem. Azok a bevándorlók, akik nem akarnak beilleszkedni, a széleskörű szabadságjogokat nem tudják adaptálni életvitelükbe, azok között is vannak, akik a békés egymás mellett élést választják. Az iszlám mint vallás, integrációt akadályozó hatását illetően tehát nem lehet egyértelmű párhuzamot vonni, de elvetni sem. A vallás befolyása erős, de az okokat vizsgálandó szélesebb spektrumú kitekintés szükséges.

Az integráció és a családok helyzete

Az integrációt a három legfontosabb társadalmi pillér mentén szükséges megvizsgálni. Ezek közül első helyen a családok helyzete, ezen belül kiemelten a nők helyzete vizsgálandó, majd az oktatás és a munkaerő-piac. Az Afrikából és Ázsiából érkező muszlim bevándorlók társadalmi normáiban a nők helyzete sok esetben hátrányosabb, mint férfi társaiké. Ha az elnyomás egy kultúra része lehet, minden egyes generációval csak mélyíti a kisebbségi közösség és a demokratikus befogadó társadalom közötti szakadékot. A migráns hátterű muszlim nők társadalmi helyzetével és jogaival foglalkozni nem pusztán emberjogi kérdés. A nők a család alappillérei, összetartói, a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődésének letéteményesei. Ha a nőket elnyomják, iskolázatlanok maradnak és pszichológiailag sivár életet kényszerülnek élni, annak a gyermekeik látják kárát. Ha a lányok azt a nevelést kapják otthon, hogy a nő másodrendű, kötelezettségeit családja – jobbára férfi tagjai – szabják meg, akkor ezt az attitűdöt viszik tovább a felnőtt életükbe, és adják tovább gyermekeiknek is. Ezáltal az önállóságtól, az emancipációtól csak még messzebb kerülnek. A becsület és szégyen kettőssége mentén létező törzsi gondolkodásmód nem lehet egyetlen identitásőrző kultúra alapja sem. Ha a fiúgyermek azt látja, a nemek között megkülönböztetés van az ő javára, lánytestvérei és anyja kisebb értéket képviselnek a közösségben, mint ő, az ilyen fiúgyermek férfi korára megerősödik abban a hitben, hogy a nőket nem szükséges tisztelni, partnerkapcsolataiban törekedni fog az alá-fölé rendeltségi viszonyra és nem fogja megérteni, elfogadni, hogy a férfiak és a nők egyenrangúak.

Szent Korán, 4. szúra 11. „…A fiúgyermeket (az örökség elosztásakor) annyi illeti meg, amennyi két leánygyermek része.”

Így az ilyen családi neveltetésben részesülő fiatalok nem tudnak tartós, az egymás megbecsülésén alapuló férfi-nő kapcsolatokat kialakítani az európai értékrend szerint nevelt társaikkal, a meghatározó különbözőség miatt. Párválasztási lehetőségeik saját közösségükön belülre korlátozódnak, szükségszerűen követve olyan berögzült és közösségük által támogatott viselkedésnormákat, amelyek nem alapelemei az európai, nemek közötti egyenjogúsági normáknak. Ha a nők jól élnek és műveltek, önállóak és egyenrangúak családi viszonyaikban, gyermekeiket is egészséges, az európai családi és társadalmi normáknak megfelelően nevelhetik. Az ilyen nők által felnevelt generációk felelős polgárokká és hatékony munkaerőkké válnak. A nők érvényesülésének első lépése a családban dől el, ehhez azonban magatartásbeli és hozzáállásbeli változások szükségesek. Ezen a területen kevéssé az integrációs politikák, az európai társadalmi szándék, mind inkább a migráns és migráns hátterű muszlim közösségeket jellemző családmodellen belüli paradigmaváltás lehet a megoldás felé vezető út. Az alá-fölé rendeltség, vagy a nőkkel szembeni elnyomó bánásmód természetesen nem vallásfüggő, a többségi nem muszlim társadalomban is létező jelenség, ám az tény, hogy a nemek közötti különbségtételre az iszlám mintegy felhatalmazást ad a Korán sorain keresztül.

Integráció és oktatás

Az etnikai, vallási és kulturális különbségek minden kisebbséget befogadó európai társadalomban átlépték az iskola kapuját. Azonban a kulturális sajátosságokat mindenhol másként kezelik, egységes bevándorló-oktatáspolitikáról nem lehet beszélni. Az iskolák két módon kezelik a társadalmi egyenlőség kérdését: az egyik a kisebbségek kulturális identitásőrzésének „küzdelme”, azzal a meghatározással, hogy az állam vegyen részt az elismertetésben, a kisebbségi kultúra többségihez viszonyított azonos fontossággal való kezelésében. A másik a tolerancián alapuló, a különbözőségek tiszteletét hangsúlyozó, ám a többség által képviselt kultúrába való beilleszkedést hangsúlyozza.⁵ Felmérések bizonyítják, hogy a migráns hátterű muszlim diákok rosszabbul teljesítenek társaikhoz viszonyítva, és ennek az alulteljesítésének okai a családi hátterükből fakadó gazdasági és társadalmi körülményeikre vezethetőek vissza. A migránsok első kudarca, hogy anyanyelvük gyakorlatilag értékét veszíti, mint tudás, továbbá képzettségüket (ha egyáltalán van) a hatóságok kevésbé vagy egyáltalán nem fogadják el. Az ilyen módon a társadalomból kiszoruló szülők nem tudnak gyermekeiknek segíteni a beilleszkedésben, a befogadó társadalom nyelvének tanulását otthon nem tudják megerősíteni. Az új migránsok jelentős hányada (egyes becslések szerint 90-93%-a) saját hazájuk szintjéhez képest is képzetlen, ami megnehezíti az európai munkaerő-piacra integrálásukat. Felnőtt és életerős férfiak rendelkeznek csupán három év általános iskolai végzettséggel, és szakmai múltként a katonai szolgálatot képesek csak felmutatni. Az európai közösségekben élő több százezer migráns vagy migráns hátterű muszlim is nagy terhet ró az európai ellátórendszerekre, azonban az újonnan érkezők további kihívásokat teremtenek. Sajnos téves és illuzórikus az az elgondolás, hogy a menekültek és az illegális migránsok jelentik a megoldást az európai demográfiai gondokra. Az oktatási programok teljes átstrukturálására lenne szükség, ám ennek sikeressége korántsem garantált, ismerve az elmúlt 60 év integrációs eredményeit. Ez pedig szinte borítékolhatóan magával hozza a szociális ellátó rendszerek további terhelését.

Sarrazin leírja,⁶ hogy az összes nyugat-európai befogadó országban a (már sokadik generációs) muszlim közösségeket alapvetően jellemzi:

• az átlag alatti részvétel az oktatásban és a képzésben,
• átlag alatti munkaerő-piaci integráltság,
• átlag feletti függőség a szociális ellátórendszerektől,
• átlag feletti termékenység,
• területi szegregáció és hajlam a párhuzamos társadalom kialakítására,
• átlag feletti vallásosság, melyben növekvő szerepet kap az iszlám hagyományos, illetve fundamentalista értelmezése,
• átlag feletti bűnözés, az egyszerű utcai erőszakos bűnözéstől kezdve, a terrorista tevékenységig bezárólag.

Itt érdemes visszatérni a nők, főleg az anyák szerepének fontosságára. Egy képzett, tanult nő könnyebben és jobban hozza meg gyermeke oktatásával, képzésével kapcsolatos döntéseit, elvárásokat és célokat képes megfogalmazni. Ha a lányok családi döntésre, tanulmányaikat idejekorán megszakítják, a következő generációknak is azt a mintát adják tovább anyaként, hogy tanulni, tudást szerezni nem fontos. Ha a gyerekek azt látják, hogy közösségük felnőtt tagjaira a munkanélküliség és a segélyekre, szociális juttatásokra alapozott életvitel számottevően jellemző, a későbbiekben ezt kezelik mintaként. A muszlim migránsok gyerekeinél megfigyelhető tendencia, hogy olyan oktatási intézményekbe tömörülnek, ahol a tanulók nagy többsége szintén bevándorló vagy bevándorló hátterű, ahonnan a jobb társadalmi háttérrel rendelkező gyerekek elvándorolnak. Ezekben az iskolákban végzett éves felmérések (Progress in International Reading Literacy Study) azt mutatják, hogy a tanulók teljesítménye elmarad a befogadó ország egyéb hasonló iskoláitól. A diákokkal szembeni gyenge elvárások, az otthonról hozott, a tanulás szükségességét alulértékelő attitűd, az oktatók gyakori cseréje, gyenge motivációja a gyerekek felzárkóztatására, mind erősítik az iskolai szegregációt és gyengítik a társadalmi befogadást. A pozitív változásokhoz legfontosabb a nyelvi hátrányok leküzdése, a migráns közösségek hozzáállása gyermekeik fejlődésének szorgalmazásához, és olyan iskolai rendszer felépítése, amely elvárásokon és teljesítményösztönzésen alapul. Ha a migráns hátterű gyerekek oktatásában nem történnek meg ezek a lépések, csak tovább romlik a beilleszkedés és a munkaerő- piacra való integráció lehetősége, és beszűkülnek a későbbi generációk kitörési pontjai is.⁷

Integráció és foglalkoztatás

A több millió migráns vagy migráns hátterű munkavállaló fontossága megnőtt az Unióban. Részvételük elengedhetetlen feltétele a gazdaság működésének. Kialakult egy strukturális függés a bevándorlók munkájától, mert a migránsok olyan munkakörökben is hajlandóak elhelyezkedni, amelyeket a helyiek vagy nem képesek, vagy nem hajlandóak elvállalni. Ez a strukturális függés, a pozitív munkaerő export révén gyakran a fejlődés előmozdítója is lehet.⁸ Azonban több olyan probléma is felmerül foglalkoztatásuk kapcsán, amely megoldásokat sürget. A harmadik világbeli bevándorló munkavállalókról általánosan elmondható, hogy nagy többségük az alacsonyan képzett és ehhez mérten alacsonyan fizetett társadalmi rétegekből kerülnek ki. (Nemzetközi kutatásokra hivatkozva már Rédei is leírta, hogy a világ migránsainak 4/5-e képzetlen⁹.) Ennek okai visszavezethetőek a korábban tárgyalt első bevándorló generációk alulképzettségére, akiket az ipar alkalmazott az alacsony képzettséget igénylő, betanított fizikai munkát igénylő területeken. Az iszlám gazdaságfilozófiában kitüntetett szerepe van a munkának. Az érték alapja a munka, a tisztességes munkavégzésért járó szintén tisztességes munkabér, amely értékrend elutasítja a kizsákmányolást. Az iszlám kötelez arra, hogy mindenki tehetsége és képzettsége szerint a legjobbat nyújtsa. Az iszlám erkölcsisége szerint, igaz muszlim számára a munkanélküliség nem csupán egy nem kívánatos állapot, hanem komoly erkölcsi válság is. Mégis az tapasztalható, hogy az első generációk kevéssé megmutatkozó igénye utódaik magasabb képzése iránt csak tovább mélyítette a szakadékot. Erre az általános európai helyzetre nehezedik rá az a modern kori invázió, amelynek hazánk is elszenvedője, és amely hamarosan mozgásképtelenné teheti az egész Európai Uniót.

Országtanulmányok

Az általános európai helyzetkép illusztrálásához elengedhetetlen a legnagyobb számú muszlim közösségekkel élő európai társadalmak vonatkozásában kitekintést tenni. Az alábbi táblázatban olyan számszerűsített adatok szerepelnek, amelyek fontos válaszokat adnak a muszlim közösségek európai társadalmi integrációjának kudarcaira.

A muszlimok aránya, munkanélküliségi mutatói és a muszlim fogvatartottak aránya
az Európai Unió néhány országában (Forrás: saját gyűjtés¹⁰)

Az Európai Unióban a legnagyobb számú muszlim közösség Franciaországban (7,5%) él. A francia jog tiltja a vallási alapon való lakossági illetve állampolgárok közötti megkülönböztetést. A muszlimok szociális helyzetére ezért a származási terület, illetve a többgenerációs lakosság esetében önbevallásos alapon, a család származási hátterének vizsgálata által van lehetőség. Ezért az oktatási és munkaerő-piaci helyzet feltárásakor az algériai, tunéziai, marokkói, közel-keleti arab, török és a szub-szaharai térségből érkezőkre, illetve származókra vonatkoztatott adatokat közölnek a kutatások. Tekintettel arra, hogy az említett térségekből érkezők, illetve származók többsége muszlim, óvatos megfogalmazásokkal ugyan, de vannak adatok a muszlimokról. A 2011-es kutatási adatok szerint, illetve összevetve a fellelhető etnikumokra bontott 2012-es és 2013-as adatokkal, a muszlim munkanélküliségi ráta 18,6%, és ez az arány még kedvezőtlenebb az észak-afrikai hátterű, 97%-ban muszlim populáció vonatkozásában. Ott ez az arány az összes muszlim népességen belül 28 % (országos ráta 10,7%). Az INSEE (a francia Statisztikai Hivatal) 2013-as adatai szerint az említett migráns vagy migráns hátterű társadalmi rétegben a munkanélküliségi ráta, habár javulást mutat a munkaképes korúak között, de ez így is jelentősen magasabb, mint a nem bevándorló társadalomban. Az INSEE tanulmány szintén kiemeli, hogy az afrikai térségből érkezők munkaerő-piaci kilátásai az említett csoporton belül a legrosszabbak. 2013 januárjában a L’Express francia politikai, gazdasági és üzleti hetilap által folytatott közvélemény-kutatás szerint a franciák 74%-a mondta azt, hogy az iszlám „nem kompatibilis” a francia társadalommal. A szekularizált francia állam nem közöl kormány szintű adatokat arról sem, milyen a kifejezetten a muszlimokat jellemző iskolázottsági ráta, a munkanélküliségi arány, vagy a fogvatartottak aránya az összes fogvatartottak között. Ezekre az adatokra az etnikumokra bontott, és azon belül az etnikumokra jellemző vallási megoszlás alapján lehet következtetni, valamint az olyan szociológiai, demográfiai tanulmányokból lehet adatokat megismerni, amelyek rögzítik az egyéni etnikai és vallási hovatartozási bevalláson alapuló adatokat. A The Telegraph (a The Daily Telegraph online kiadása) tekintélyes brit napilap 2015. februárban közölt egy cikket, amelyben autentikus forrásokra hivatkozva és korábban elítélt muszlimokkal valamint vallási vezetőkkel folytatott interjúkat közölve írták le, hogy a francia börtönökben lévő fogvatartottak 70%-a muszlim. A fogvatartottak esetében még az élelmezés lehet az általános támpont, hiszen a börtönök „halal” (az iszlám szerint elfogadott étel) mennyiségei pontosan dokumentáltak.

Párizs (Nicola Fioravanti felvétele. Forrás: unsplash.com) 

Az Egyesült Királyságban élő bevándorló (vagy bevándorló hátterű) munkaképes korú lakosság körében a muszlimok képviselik a legalacsonyabban képzett réteget. A British Social Attitudes (BSA) 2013-as felmérése szerint, amíg az egész Egyesült Királyság összlakosságának 4,3%-a soha nem dolgozott, addig ez az arány a muszlim lakosok körében 21,3%, valamint a brit muszlimok 26%-ának semmilyen képzettsége vagy végzettsége nincs. Az etnikumokon belül folytatott vizsgálatok alátámasztják a muszlimok képzettségi arányait a más meghatározó etnikumokhoz képest is. A felmérés önbevallásos jellegű, vallási és etnikai alapon vizsgálta a muszlim, szikh, hindu közösségek iskolázottságát, amely azt mutatta, hogy a hinduk 44,6%-a, a szikhek 30,1%-a, míg a muszlimok 27,2%-a rendelkezik valamilyen intézményben szerzett végzettséggel. Drámai a helyzet a fogvatartottak körében is. 2002-ben az Egyesült Királyságban fogvatartottak 7,7%-a volt muszlim, ez a szám 2014-re megduplázódott, 14,4%-ra emelkedett. Tovább árnyalja a problémát az Igazságügyi Minisztérium adata, amely szerint a 2012 októbere és 2015 januárja között börtönbüntetésre ítélt 178 muszlim személy közül 104 fő volt azoknak a száma, akik terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmény miatt kerültek börtönbe.²⁰ Az Egyesült Királyság 2011-es cenzus adatai szintén további adatgyűjtésre késztetik a kutatót. A felmérés szerint 2011-ben a teljes muszlim népesség 45%-a volt gazdaságilag inaktív. Ebben a teljes populáció szerepel, ahol a 0-25 év közöttiek száma 505 ezer, mely arányaiban magasabb a nem muszlim, de kiváltképp az „őshonos” brit lakossághoz képest. Ha megvizsgáljuk azon adatokat, amelyek szerint a gazdaságilag aktív 15-65 év közöttiek száma 1.750.576, ez az összes muszlim 64,6 %-a; a keresőképes korosztály magas munkanélkülisége egyértelműen látszik. A hivatal adatai szerint a legfiatalabb korosztályban (16-24 évesek) 28%-os a munkanélküliség. A muszlim népességen belül a nők helyzete rosszabb, 19%-os a munkanélküliség. Ez az arány a hindu nők esetében 9%, a keresztény fehér nők esetében 4%. Habár a bristoli egyetem professzora, Nabil Khattab ezt a helyzetet súlyos diszkrepanciaként és diszkriminációként aposztrofálta a Brit Szociológiai Társaság (2015. április) konferenciáján, a tényleges adatok szerint a muszlim nők alacsonyabban képzettek és gyengébb az angol nyelvtudásuk is.²¹ Ha általában megvizsgáljuk az Egyesült Királyságba érkező gazdasági bevándorlókat az elmúlt 17 évben, azt láthatjuk, hogy az Európai Gazdasági Térségből, munkavállalási céllal érkezők hozzájárulnak a brit gazdasághoz és kevesebbet vesznek ki az ellátó rendszerekből, mint maguk a „native” britek. Viszont az egyéb (elmaradottabb, harmadik világbeli) térségből érkezők, akár gazdasági bevándorlók, akár menekültek, a háromszorosát veszik ki az ellátó rendszerekből, mint a britek. Vagyis a veszteségeket az Európai Gazdasági Térségből érkező munkavállalók kompenzálják, aki között 75% feletti a foglalkoztatás, míg a menedékkérők között alig éri el ez az arány a 25%-ot, továbbá felzárkóztatásuk többletköltséggel jár, és időben közel 20 évig tart.

Németországban²² a teljes lakosság 20,3%-a bevándorló hátterű. Közöttük a legmagasabb számú muszlim közösséget a török bevándorlók és leszármazottaik alkotják, a teljes bevándorló (illetve bevándorló hátterű) lakosság 17,4%-át. A migrációs hátterű populáció 13,4%-ának nincs meg az általános iskolai végzettsége, 38,4%-uk nem rendelkezik semmilyen szakmával. Ugyanezek az arányok a nem migráns lakosság körében csupán 1,7% (nincs általános iskolai végzettsége) és 14,5% (nem rendelkezik szakmával). Németországban az országos munkanélküliségi ráta 4,7%. A német munkaerő-piacon a legnagyobb munkanélküliségi nyomás a muszlimokat érinti. A libanoniak 55%-a, az irakiak 46%-a, az afgánok 37,5%-a, az irániak 37%-a munkanélküli. A legnagyobb létszámú török közösség körében ez a szám „csupán” 21,5%. Felmerül a kérdés, ha a Németországban élő muszlim migráns vagy migráns hátterű munkaképes korú népesség számára nem tud az ország munkahelyeket biztosítani, miképp lesz képes az új, beáramló tömegeket integrálni a munkaerő-piacra? A lelkes felsővezetői nyilatkozatok arról, hogy az új bevándorlás pozitívan fogja megváltoztatni Németország arculatát az elkövetkezendő években, igencsak aggályosak a nagyon precíz német statisztikai adatok tükrében. Kiváltképp óriásivá válik ez a probléma annak ismeretében, ami már bebizonyosodott, hogy az újonnan érkezők többsége alulképzett, vagy egyenesen képzetlen, sőt analfabéta. A Német Munkaügyi Hivatal felmérése szerint az érkezők alig 10%-át lehet azonnal integrálni a német munkaerő-piacra, a magukat szírnek vallók 2/3-a általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Az afgánok 90%-a általános iskolát végzett, vagy még azt sem. A szírek 25%-a állítja, hogy valamely szakterületen felsőfokú végzettsége van, ezt azonban személyi okmányok és végzettséget igazoló dokumentumok nélkül, mintegy bemondásra teszik. Nyilván ezeknek az állításoknak a valóságtartalma az első interjúkon kiderül majd. A jelenlegi helyzet értékelése szerint a Németországba özönlők inkább terhelik majd az ellátórendszereket, mint felpörgetik a gazdaságot.

Berlin (Frederik Danko felvétele. Forrás: unsplash.com)

Konklúzió és jövőkép

Az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy a muszlim közösségek európai társadalmi integrációja nem mondható sikertörténetnek és ezzel párhuzamosan a multikulturalizmus is megbukott. Ezt a jelenséget lehet vitatni, vagy azt mondani, hogy ez a gondolatmenet nem elég PC, de a párhuzamos társadalmak kialakulást és a rendelkezésre álló statisztikai adatok hitelességét nem lehet tagadni. A szociológusok is egyetértenek abban, hogy a sikeres integráció csak kis létszámban és kis közösségekben lehetséges. A keresztény Európa és az iszlám találkozása olyan akkulturációs problémát jelent, amelyben más kultúra és más vallás találkozik. Normális esetben a befogadó társadalomhoz való alkalmazkodás lenne az első lépés, a sikeres integráció nélkül pedig eltűnhetnek a keresztény Európa értékei. Nem életszerű az európai (befogadó vagy a jelenlegi migrációs hullámtól tartózkodó) társadalmakat bírálni a migráns társadalmak vallási érzékenységére hivatkozva. A jóléti állam, ami felépült Európában, tarthatatlanná válik a bevándorlók tömegével, illetve a menekült státusz sem egy szubjektív létállapot, hanem hatósági megállapítás kérdése. Az emberiesség szolgálatában segíteni kell, de a segítséget kérőknek el kellene fogadniuk, hogy Európában jogrend van; aki menekült, az jogkövető magatartást követ a befogadó helyen. Nem választhatja meg, melyik országban kíván menekült lenni, köteles az országok hatóságaival együttműködni. A jelenlegi migránsválság csupán előfutára lehet a jövő szükségszerűen bekövetkező eseményeinek. Az afrikai kontinensen évtizedek óta egyre elmélyülőbb válságot okoz a környezeti romlás. Ennek legfőbb elemei a demográfiai robbanás, a globális éghajlatváltozás, az energiatermelés és az energiahordozók fokozott exportja, energiafelhasználás, és a modern hulladékgazdálkodás teljes hiánya, a politikai instabilitás és a háborúk, amelyek nem engedik a gazdaságpolitika és a környezetpolitika megfelelő kialakítását.²³ Afrika területének harmada olyan lefolyástalan terület, ahonnan a folyók nem jutnak el az óceánokig. A háborúk elől, vagy a jobb élet reményében meginduló néptömegeket bőven felülmúlhatják az életért való versenyfutás, a vízhiány miatt útnak indulók. A Szahara terjeszkedése, a Száhel-övezet egyre nagyobb fokú szélesedése, a klímaváltozás a már amúgy is elégtelen létfeltételeket nehezíti, és további elkerülhetetlen mértékű népvándorlást indít meg. A térségben 2020-ra 250 millió, de akár félmilliárd embert is érinthet a közvetlen vízhiány, és már napjainkban is több százmillióra tehető azoknak a 20-30 éves fiataloknak a száma, akik készen állnak, hogy elinduljanak északra. A szubszaharai térségben jelenleg 12,5 millió belső menekült van, akik a meggyengült és összeomlott észak-afrikai védvonalakon keresztül elindulnak Európába. A migránsok nem riadnak meg a csatornák beszűkülésétől, bedugulásától, újabb útvonalakat keresnek, és nem hátrálnak meg a Szahara térség átszelésétől sem. Természetesen minden országnak jogában áll elfogadni, üdvözölni a keresztény Európa etnikai és vallási átalakulását, de a kulturális mintázat megőrzésének lehetőségét sem szabad elvenni egyetlen szuverén nemzetállamtól sem. Tisztelet az iszlámnak, de most értünk szól a harang!