Jelenlegi hely

A modern Kína a globális erőtérben

 

Kasznár Attila

 

A kínaiak minden, a határaikon kívülről érkező dologgal kapcsolatban kicsit bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének nyitottak arra, hogy megismerjék bizalmatlanságuk tárgyát. A megismerést pedig általában a saját céloknak megfelelő, a saját eszmerendszerbe illesztő felhasználás követ, ami egyenlő a kínaivá tétellel.

 

Mind több jele mutatkozik, a nemzetközi politikában, hogy a Kínai Népköztársaság egy, a nyugati világ számára teljesen szokatlan hatalomépítési gyakorlatot folytat. Ez a cselekvés nem csak szokatlan, de kezelhetetlen is a nyugati típusú demokráciák számára. Napjainkban a Kínai Népköztársaság olyan globális nagyhatalom, amely tökéletesen átalakítja a globális biztonságpolitikát.

Az új típusú pekingi törekvés első momentumaként lehetett feljegyezni, amikor 2004 nyarán Peking jelentős számú rendőri alakulatokat küldött az ENSZ békefenntartó akciójának keretében Haitiba, ahol jelentős kormányellenes zavargások zajlottak. Az első nemzetközi katonai, rendőri fellépést a későbbiekben még számos követte, és hamarosan a Kínai Népköztársaság békefenntartói mindennapos résztvevőivé váltak a világ válságövezeteiben szolgálatot teljesítő nemzetközi erőknek. A kínai világpolitikai törekvéseket jól jellemzi, hogy mindinkább globális hatalmi pozíciók betöltésére törekszik, bár ennek elérésében politikai és elsősorban katonai lehetőségei egyelőre korlátozzák.1

Napjainkban a Kínai Népköztársaság elsősorban az ázsiai és a csendes-óceáni régióban rendelkezik kiemelkedő befolyással. Mindinkább elmondható azonban, hogy ebben a földrajzi övezetben az Egyesült Államokkal bipoláris hatalmi központot képeznek. Ennek egyik oka, hogy Japán szerepe az utóbbi időben folyamatosan csökken nemcsak a világpolitikában, de az ázsiai régióban is. India jelenleg nem képes olyan erőt felvonultatni, amellyel képes volna befolyási övezetét a kelet-délkelet-ázsiai régió irányába jelentősen kitolni.

A gazdasági, politikai, katonai érdekérvényesítési törekvései azonban már egyre inkább érintkeznek, esetenként ütköznek több nagyhatalom – USA, Oroszország, Japán, India – és számos regionális, illetve középhatalom – Pakisztán, Indonézia, Vietnam – érdekeivel. Kína befolyása Ázsián kívül is rohamosan növekszik. Kína, pusztán a gazdasági kapcsolatok fejlesztésével alapvető befolyásolási szerepre tett szert gyakorlatilag az összes kontinensen.

A kínai vezetés jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy az ország minél több globális és regionális nemzetközi szervezetben súlyának megfelelő pozíciót kapjon. Törekvésében jelentősen segíti az ENSZ BT tagsága. Az ENSZ sürgető reformját Peking a fejlődő országok szerepének növelésével kívánja megvalósítani, de ellenzi az ENSZ BT állandó tagok jogosítványainak szűkítését, valamint a BT bővítését. A Népköztársaság az ENSZ reformjának meghatározó kérdéseiben kompromisszumokra kész, a korábbi évtizedek merev kínai politikájától eltérő, konstruktív magatartást tanúsít. Egy kérdéskörben, a BT bővítésének ügyében ugyanakkor Peking hajthatatlan. A BT bővítését elsősorban a tagságra pályázó, úgynevezett G4 országok – Brazília, India, Japán és Németország – szorgalmazzák, azonban Peking, a Japánnal való konfrontáció elkerülése végett a bővítés kollektív elutasítását választja.

Peking a nemzetközi viszonylatban kiemelt feladatának tekinti Tajvan elszigeteltségének fenntartását. Ez az oka, hogy Peking tartja magát a több évtizedes stratégiájához, miszerint diplomáciai kapcsolatot csak azokkal az államokkal ápol, amelyek a kínai nép kizárólagos képviselőjének ismerik el. Tajpej diplomáciai elismerését az ország belügyeibe való beavatkozásként értékeli, és azonnali kapcsolat megszakítással szankcionálja. Tajvan függetlenségét mindössze huszonhárom állam ismeri el.2 Ezek között nem található a nemzetközi politikai életben stratégiai jelentőségű ország. Elsősorban az anyagi támogatást remélő, szegény államok „kényszerülnek” Tajpej elismerésére. Az egyetlen kivételt a katolikus egyházi állam, a Vatikán jelenti. Meg kell jegyezni ugyanakkor, hogy Tajvan gazdasági jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a legtöbb állam – köztük Magyarország is – úgynevezett Kereskedelmi Irodát működtet a szigetországban, amely gyakorlatilag nagykövetségként működik.

A távol-keleti állam távlati céljai között szerepel a világ gazdaságilag legfejlettebb államait összefogó Nyolcak Csoportjába3 történő felvétel elérése. A pekingi kormányzat számára azonban a „fejlődő ország” státuszából adódó jelentős gazdasági előnyök megtartása is haszonnal járhat, ezért Kína elzárkózik a G8-as tagság igényének hangsúlyozásától. Jelentős lépéseket tesznek ugyanakkor a Kínai Népköztársaság tekintélyének növelésére a fejlődő világ országai között.

A fent leírtak ellenére az európai ember ismeretei a modern Kínáról nagyon hézagosak. Az általános kép, amely a nyugati emberben az ázsiai országról él, meglehetősen elavult, a valósággal köszönőviszonyban sem lévő romantikus, az európai felsőbbségtudat jegyében született téveszme. A tényleges kép ugyanakkor nagyon más. Kína földrésznyi ország, egy földrész minden problémájával, valamint jellegzetességével, ahogy a közismert mondás tartja: „Kínára minden igaz és annak ellentéte is.” Az ellentétek országában egyszerre van jelen a nyugati képnek megfelelő középkori állapot, ugyanakkor párhuzamosan ezzel a legfejlettebb high-tech technológia is mindennapos. Ahogy a mindennapos életvitelről, az ország tényleges fejlettségéről torz az elképzelés, ugyanúgy hamis a hitélettel kapcsolatosan is.

A Hans Küng által meghatározott bölcseleti filozófiai-vallási rendszer – a konfucianizmus, a taoizmus és a kínai buddhizmus sajátos elegye – alapvetően befolyásolja a Kínai Népköztársaság nemzetközi politikában betöltött szerepét, amelynek eredményeként, Kína globális tevékenységével összefüggésben nem tekinthetők teljesen kompatibilisnek a nyugati államokkal kapcsolatban felállított szabályok.4 Ebből adódóan Kína globális nagyhatalommá válása nagy valószínűséggel más keretek között fog végbemenni, mint az a történelem során kialakult, korábbi nagyhatalmak esetében zajlott.

A családi alapú gondolkodás olyan új nagyhatalmi fellépést eredményezhet, amely merőben szokatlanul hathat a nemzetközi színtéren. Az egyes államok nincsenek felkészülve arra, hogy az új típusú „hódítás” keretei között ellen tudjanak állni Peking fokozott globális térnyerésének. A globális kínai pozíciószerzés számos vonatkozásában nemzetbiztonsági kockázatokat hordoz magában, amely túlmutat az olyan közismert tényeken, mint például a hazai ipar ellehetetlenülése. Felmerülnek alapvető, a politikai rendszer működőképességét veszélyeztethető vonatkozások is. Ilyen veszélyforrásnak tekinthető például egyes államokban a kínai kisebbségek nemzetiségként való kezelése, illetve ennek hiánya, amely korábban sosem látott társadalmi feszültségek forrása lehet. A kínai migránsközösségek túlnyomó részt a saját – bölcseleti, filozófiai, vallási – szabályaik szerint élnek, amely többek között nagymértékben megnehezíti a velük kapcsolatos idegenrendészeti, társadalombiztosítási, rendvédelmi és adóhatósági fellépés sikerét.

Kína globális gazdasági térnyerése, minden esetben együtt jár a sajátos gondolkodású kínai migránsközösségek megjelenésével. Ezek a közösségek új típusú nagyhatalmi bázist teremtenek, amelyek hatékonyan járulhatnak hozzá a kínai „birodalomépítés” folyamatához. A „birodalomépítés” bölcseleti, filozófiai, vallási szabályok – elsősorban konfuciánus szabályok – mentén zajló formája felveti annak a lehetőségét, hogy az ilyen módon kialakuló nagyhatalmak kevésbé vannak kitéve azoknak a kihívásoknak, mint amelyek a nyugati dogmák szerint épülteket érik. Így lehetséges, hogy a Kínai Népköztársaság olyan szuperhatalommá válik, amely a nyugati társadalom számára minden korábbi nagyhatalomnál kiszámíthatatlanabb, ugyanakkor stabilabb és megingathatatlanabb szereplője lesz a nemzetközi politikai életnek.

A 21. században használatos biztonságpolitikai fogalmak alapján a Kínai Népköztársaság mindinkább a nagyhatalmi kritériumoknak megfelelő államalakulattá válik, mely nem csak közvetlen térségében, hanem globálisan is képes érdekei változatos eszközökkel történő érvényesítésére, és nagy valószínűség szerint kijelenthető, hogy minimum az adott évszázadban ez a képessége meg is marad.

Ugyanakkor számos vonatkozásban Kína a mai napig fejlődő államnak tekinthető, mely kiemelten az egészségügy és az oktatás helyzetében érhető tetten. Az egészségügyben mind több helyen megtalálható a nyugati színvonalat képviselő csúcstechnológia, ugyanakkor számos helyen a legalapvetőbb szolgáltatások sem érhetőek el. A kínai oktatás színvonalát is számos kritika éri, annak ellenére, hogy az ország mind több elit egyetemmel rendelkezik. Ma a felsőoktatásban folyamatosan növekszik azon kínai intézmények száma, amelyek hallgatójának lenni presztízst jelent nemzetközi viszonylatban is, ugyanakkor a kínai oktatási rendszer – elsősorban belső Kínában – a mai napig gyenge szinten működik. A két kiragadott példán túlmenően természetesen számos egyéb területet is lehet találni, amelyben Kína a mai napig nem éri el a fejlett országoktól elvárt minimum teljesítményt. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni azt is, hogy pekingi vezetők a nemzetközi színtéren gyakran hivatkozási alapként tekintenek arra, hogy országuk fejlődő állam, ennek eredményeként pedig sikeresen odáznak el olyan költséges, és a lakosság jelentős része számára kevéssé vonzó beruházásokat, mint például amelyek a környezetvédelemhez kapcsolódnak.

A világméretű kínai gazdasági térnyerés jellegzetességeinek elemzése során azonban szembesülni kell azzal, hogy az ázsiai ország a terjeszkedés tekintetében is rendkívül sajátos, teljesen egyedi utat választott, ugyanakkor az expanzió hátterében természetesen ugyanazon alapvető igények kielégítése – nyersanyag-biztosítás, piacszerzés – iránti szándék húzódik meg, amely bármely más állam hasonló tevékenységének is a mozgatórugóját jelenti. A Kínai Népköztársaság további nemzetközi térnyerése minden különösebb kockázat nélkül prognosztizálható. A globális nyersanyagkészletek kitermelési lehetőségének elmúlt évtizedekben zajlott átrendeződése – nagyrészt kínai kézbe kerülése – alapvetően változtatta meg a hatalmi viszonyokat, kérdésessé téve ezáltal a nyugati társadalmak további versenyképességét. A Kínai Népköztársaság a legtöbb állami relációban elsőszámú gazdasági – sok esetben pénzügyi – partnerré vált. A sajátos „hódítás” – amelyet nagymértékben elősegít a belső filozófiai-vallási környezet, valamint ennek megléte a kínai migránsközösségekben, továbbá a kelet-, dél-kelet ázsiai államokban – jelenleg megállíthatatlannak tűnik.

A történeti kontextusok figyelembe vételével, Kína egyébként is többnyire a birodalom jelzővel írható le hűen. Ezen a ponton szükséges definiálni a birodalom fogalmát, amely „olyan nagy kiterjedésű, több népet vagy nemzetet magában tömörítő, összetett politikai egység, amely rendszerint hódítás révén jön létre, és egy domináns központból, valamint alárendelt, gyakran igen távoli perifériákból áll.”5 Illetve a bonyolult fogalmi rendszert lebontva úgy is értelmezhetjük, hogy a birodalmat „olyan nagy kiterjedésű politikai egységnek tekinthetjük, amely eredeti határain kívül eső területeket és népeket is uralma alatt tart. A hatalmi központját általában az egész birodalom domináns etnikai, kulturális csoportjai alkotják, melyhez több peremterület kapcsolódik.”6 Kína, mint földrésznyi területen elterülő államalakulat eleve magában hordozza a birodalmiság meghatározásának azon kritériumát, hogy nagy területen helyezkedjen el, illetve egy domináns központhoz peremterületek csatolódjanak. A birodalmi definíció több népre vonatkozó kitétele is igaznak bizonyul Kína vonatkozásában, hiszen a jelenlegi állam ötvenhat különböző nemzet olvasztótégelyeként működik.

A fentieken túlmenően, akár peremterületnek tekinthetünk olyan dél- és délkelet-ázsiai országokat is, mint Szingapúr, vagy Malajzia, amelyekben meghatározó államalakító tényezőként jelentkezett és jelentkezik a Kínával szoros kapcsolatot ápoló kínai nemzetiség.

Történelmi aspektusokból akár egy birodalom perifériájának lehetne tekinteni a világ számos pontján élő, jelentős kínai migráns közösségeket is. Ezek a közösségek, mint az fentebb jelzésre került, szorosan kötődnek az anyaországhoz, azzal folyamatos kapcsolatot tartanak, és mint a birodalom perifériáját alkotó közösségek tevékenykednek.

A nagyhatalmi/birodalmi lét sajátos kínai megvalósulása számos, új típusú biztonsági problémát hordoz magában. A kínai közösségek globális hálózati modellben működése jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz magában a befogadó országok vonatkozásában. Fentebb már említésre került a legáltalánosabban ismert a gazdasági függőség kialakítása, amelyet ezek a közösségek a Kínai Népköztársaságból származó áruk kapcsán kialakítanak a társadalomban, gyakran a hazai ipar kárára. Ez a negatív hatás azonban erősítheti a radikális közösségek kialakulását, ezáltal pedig a nemzetközi terrorizmusnak szolgáltathat alapot. Egyben a terrorista térnyerés elleni háborút is veszélyezteti, mivel: „Amennyiben a terrorizmus és a radikalizálódás előfeltételeinek felszámolásában – bármely okból és céllal – ellenérdekelt ország a többi koordináltan fellépő ország számára potenciálisan veszélyes lépéseket tesz bármely térségben, úgy ezzel hatványozottan kockáztatja a közös cél legrövidebb idő alatt, a legkisebb ráfordítások mellett való elérését.”7

Ez a hálózati modell azonban olyan kompetenciák érvényre jutását is eredményezheti, amelyek a változó világ új típusú kihívásaival – többek között a terrorizmussal – szembeni fellépés során is sikeresebbé tehetik a Kínai Népköztársaságot. A stabil vallási-filozófiai bázison építkező, a befogadó állam gazdaságában meghatározó szereppel bíró kínai közösségek globális megjelenése ugyanis – elsősorban a saját érdekeltségek védelme mentén – jelentős szereppel bírhat a radikális csoportok megfékezésében.

 

Összegzés

A jövő várható társadalmi, gazdasági és politikai folyamataival összefüggésben elmondható, hogy a globalizáció hatásai alól – legyenek azok pozitívak, vagy negatívak – a Kínai Népköztársaság sem vonhatja ki magát. A nagy, globalizált világközösség gazdasági, kulturális, pénzügyi, jogi, valamint egyéb egységesítő folyamatai mindenképpen megjelennek és meg fognak jelenni a jövőben is a távol-keleti nagyhatalom mindennapjaiban. A valóságtól messze elrugaszkodott gondolat volna azt állítani, hogy a kínai társadalom képes lenne függetleníteni magát a nemzetek feletti folyamatoktól, amelyek az elmúlt évtizedekben végigsöpörtek a Föld országain. Egész biztosan kijelenthető, hogy a globalizáció további befolyásoló hatást fog gyakorolni a Kínai Népköztársaságra. A globalizáció által képviselt multikulturalizmus és a tradicionális kínai filozófiai-vallási rendszer összecsapása elkerülhetetlen.

Nehezebben definiálható azonban az, hogy a globalizáció folyamatai milyen válaszlépésekre késztetik a pekingi vezetést, valamint az, hogy milyen reakciókat váltanak ki a kínai társadalomból. A reakciók sok tekintetben kiszámíthatatlanok, egyértelmű megválaszolásuk sok tekintetben lehetetlen feladat, sőt ezen túlmenően a tudományos szempontok figyelembevételével – nem csak a jelen, éveken keresztül zajló kutatómunka során feltártak alapján, de bármely más információs háttérforrásokra építő feltáró munka alapján is – felelőtlenségnek lenne minősíthető.

Elmondható, hogy a kínai filozófiai-vallási rendszer által irányított társadalom a történelme során vagy nem mutatkozott fogékonynak az őt kívülről érő hatások iránt, vagy amennyiben az interakció létrejött, akkor az a kínaiak részéről nem teljesen alárendelődő, hanem mellérendelődő szerepet eredményezett. Vagyis a kínaiakról akár azt is mondhatnánk, hogy nem befogadó nemzet, azonban ez csak részben lenne igaz. A kínaiak annak ellenére, hogy úgy tartják, az ősi tudósaik minden leírtak, amit le lehet írni a világról – nem véletlen a Középső Birodalom elnevezés – mégis bizonyos értelemben befogadó nemzetként viselkednek. Hosszú történelmük során a tudás széles tárházát illesztették hozzá saját bölcsességükhöz, azonban mindig vigyáztak arra, hogy az általuk olyannyira vágyott egyensúlyi állapotban zavar ne támadjon. A kínaiak gondolkodása szerint viszont az általuk kidolgozott rendszerek, legyenek azok filozófiaiak, társadalmiak, gazdaságiak, politikaiak, vagy az emberi élet bármely más területéről valók, éppen az egyensúly – az univerzum és az ember egyensúlyának – eléréséhez vezető legtökéletesebb út követése érdekében kerültek kidolgozásra. Amennyiben ezt a kiindulási pontot vesszük figyelembe, akkor tökéletesen érthető, hogy a kínaiak minden, a határaikon kívülről érkező dologgal kapcsolatban kicsit bizalmatlanok. A bizalmatlanság azonban nem jelenti azt, hogy ne lennének nyitottak arra, hogy megismerjék bizalmatlanságuk tárgyát. A megismerést pedig általában a saját céloknak megfelelő, a saját eszmerendszerbe illesztő felhasználás követ, ami egyenlő a kínaivá tétellel.

A kínai migránsközösségek nemzetközi térnyerése ugyanakkor egy merőben új perspektívát jelent úgy a birodalmak és nagyhatalmak evolúciójában, mint a Kínai Népköztársaság nagyhatalmi és biztonságpolitikai viszonyaiban. Valószínűsíthető, hogy Peking jelentős előnyt szerezhet ebből a sajátos helyzetből a világ vezető államának pozíciójáért vívott csatában. Azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy mint szuperhatalom már jelentős felelőssége is keletkezik. Többek között felelősség a békéért, egyben felelősség a terrorizmus visszaszorításáért, amely a kínai, globális hálózati elven működő migráció egy újabb biztonságpolitikai vetületekkel rendelkező irányvonalát teremtheti meg.

 
A szerző politológus,
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Terrorelhárítási Tanszékének tanszékvezető egyetemi adjunktusa
 

1. Részletesen lásd: Kasznár Attila: Vallás és kormányzat Kínában. Miskolc, Bíbor Kiadó, 2016.

2. A Tajvan függetlenségét elismerő államok: Belize, Burkina Faso, Dominikai Köztársaság, El Salvador, Gambia, Guatemala, Haiti, Honduras, Kiribati, Marshall-szigetek, Nauru, Nicaragua, Palau, Panama, Paraguay, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, Saint Vincent és a Grenadine-szigetek, Sao Tomé és Principe, Salamon-szigetek, Szváziföld, Tuvalu, Vatikán.

3. G8: Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Oroszország.

4. Küng, Hans – Ching, Julia: Párbeszéd a kínai vallásokról. Budapest, Palatinus Kiadó, 2000.

5. Howe, Stephen: Birodalmak. Budapest, Magyar Világ Kiadó, 2004. 40.

6. Böröcz Miklós – Kasznár Attila – Vági Attila: Feltörekvő hatalmak megkülönböztető kompetenciái. In: Kristófné Gungl Rita – Kristóf Péter (szerk.): Metszetek. Lakitelek, Antológia Kiadó, 2012. 252.

7. Bács Zoltán György: A radikalizáció és a terrorizmus kapcsolata, egyes formái, gondolatok a megelőzés lehetséges perspektíváiról. Nemzetbiztonsági Szemle, 5(2017): 1. sz. 23.