Jelenlegi hely

Nemzeti távlatok

 

Tillmann J. A.

 

A kultúrák világversenyében nem az egy főre eső arénák és más abszurditások növekedése számít. El lehet így lenni egy ideig, akár évekig, évtizedekig; lehet fejleszteni a nemzeti öntudatot és a tulajdoni hányadot. Kijózanodás és kulturális megújulás hiányában viszont a létezés magyar lejtőjén kétségtelen a végkifejlet.

 

„EBBÜL1 MI LESZ, AZT TUDJA AZ ISTEN, 'S HA AZ NEM SEGÍT, HONUNKNAK SORSA IGEN KAJÁN LEEND” – írta Széchenyi István.2 Kijelentése mintegy kétszáz évvel később sem kevésbé érvényes; a mai diskurzusokban kirajzolódó kilátások nem kevésbé derűsek. Közkeletű vélekedések szerint az ország válsága politikai, gazdasági, pénzügyi etc. jellegű.3 A probléma azonban nagyobb és általánosabb: a magyar kultúrában az élet számos területén olyan mintázatok váltak meghatározóvá, amelyek a benne élők többségét nem teszik képessé arra, hogy megfelelő válaszokat tudjanak adni a változó kihívásokra. A válság ezért korántsem pusztán politikai, vagy „társadalmi” természetű, hanem a kultúra egészét érinti.

Másként mondva: az egy főre eső józan nemzeti ítélő- és cselekvőképesség hiánya nem előzmény nélküli. A hosszú tartamok, a nagyobb távon ható hagyományok egy kultúra alapozó képzetein, a gondolkodás és a magatartás közkeletű, meghatározó mintázatain keresztül érvényesülnek. Ebben különösen kiemelkedő szerepet játszik a rögzült, tanrendszereken keresztül terjesztett kulturális kánon, azon belül is – itt kiváltképpen túlsúlyos – az irodalmi. „Semmi nem valóságos a nemzet politikai életében, ami szellemként nem állna rendelkezésre irodalmában...” – állapította meg Hofmannsthal méltán.4

A magyar irodalmi kánonban nemcsak azok a nemzetiszocialista kvalitások képezik a problémát, akiket a NER, minőségének méltó reprezentánsaiként a részévé tett, hanem annak nem csekély hányada, ami már hosszú idők óta részét képezi, s persze az is, ami hiányzik belőle. Ez éppúgy érvényes a múltbéli, mint a mai szerzőkre: egy, a magyar irodalmat jól ismerő külföldi, Katharina Raabe, a Suhrkamp Kiadó lektora, méltán kérdezi: „...miért nem mennek el a magyar írók, miért nem keresnek kiutakat (…) Miért nem keresik a messzeséget?5

Mindez paradigmatikusan jelenik meg Kölcsey Ferenc Hymnusában, mely egy összehasonlító kutatás szerint nemcsak kultikus szerepe folytán hungaricum: „[a] magyar himnusz részletesebb, teljes szövegű elemzése (…) alapján a kapott adatok jelentősen eltérnek az összes többi himnuszban tapasztalható tartalmak eloszlásától. A magyar himnusz – a többihez képest – jóval ritkábban használ személyes tartalmakat, inkább távolító jellegű. (…) a „balsors” és a jövő megbűnhődésének említése is egyedülálló fordulatnak tekinthető. Érdekes továbbá, hogy az öndestruktivitásra vagy a külső agresszióra is csak a magyar himnuszban található utalás. Ez utóbbi, ill. a belső agresszió és a negatív ágensek magas aránya összességében a fenyegetettség alapélményére, a belső kontroll hiányára, a kívülről való irányítottságra és a kiszolgáltatottság érzésére utalhatnak. Ezen változók összeállása nem volt megfigyelhető a többi vizsgált himnuszban."6

Mindemellett a szerzők nem is ejtenek szót a sajátos látóképességű költő világképének hallatlan tágasságáról, valamint különös logikájáról, amely – a már megbűnhődöttnek mondott jövő folytán– előre felmentést ad mindennemű majdani tettek elkövetésének következményei alól...

A világértelmezés tágasságának, mélységének és következetességének ilyen magas fokú szintézise nemcsak elővételezi, hanem – az iskolai ünnepségektől az állami áhítatok tömkelegén át az ellenzéki tüntetésekig menően – folyvást erősíti is azt a minőséget, ami a honi közéletnek immár legfőbb sajátsága: a korlátolt észlelésből, a zavaros elmeműveletekből és tarthatatlan tettekből álló konglomerátum.

Kölcsey költeménye a jéghegy csúcsa abban a kánonban, amely nemzedékek sorának alapvető képzeteit, világának értelmezési kereteit, identitásának konstitutív elemeit alkotja. Egy nemzeti kultúrát ui. főként azok az elképzelések határozzák meg, amelyek a közkeletű fogalmak mentén értelmezik és alakítják a történéseket. A maiakat és a múltbélieket egyaránt. Ezeket nem a „nemzet maga”, hanem alkotó, kánonképző értelmisége alakította és alakítja.

Magyarországon ilyet „a 19. században létesített egy kis és meghatározó befolyással bíró kör” – állapította meg a korszakot kutató Borbély Szilárd.7 A „nemzeti hagyományok irodalmi diktatúráját” kialakító belterjes társaság gondolatvilága a magyar kultúra egészét máig hatóan befolyásolja, és hordozóinak többsége számára értelmezési horizontként szolgál. „A nemzeti múlt magyar nyelvű megkonstruálása rohamtempóban történt, és valójában csak az 1820-as években vette kezdetét. A nemzeti romantika irodalmi alkotásokban, fikciókban, fiktív narratívákban teremtette meg a múltnak a közösség számára is átélhető képeit. Ezeket a képeket – görög terminussal élve: idilleket – és történeti tablóképeket a korszak divatja szerint készítették el költők, írók, majd tudós történészek, irodalomtudósok. Teremtettek alakokat és sorsokat, nyelvet és mítoszt, átélhető tetteket és hozzá hősöket.”8

Önmagában persze a nemzeti romantika korifeusai által koholt irodalmi képzetvilág nem vált volna oly általánossá, ha a korszakot meghatározó más szellemi területek kellő ellensúlyra tesznek szert. De sem a különböző művészetek, sem a reflexív gondolkodásformák nem jutottak érvényre. A képzőművészet éppoly kevéssé, mint a szellemtudományok vagy a filozófia. A közönség ma is a historikus festészet hallatlan horderejű műveinek hódol, amit híven tükröz a Munkácsy Mihály harmadosztályú triptichonja iránt időről időre fellángoló érdeklődés. A legismertebb gondolkodónak pedig Hamvas Béla számít.9

 

Ratio educationis – refresh

A ráció edukálása, a gondolkodás, a képzés, radikális frissítésre szorul. A megújítás a nyelvújításhoz fogható nagyságrendű innovációt kíván. Érdemes ehhez egy Kazinczy koránál közelebbi nemzeti edukációs programot is tekintetbe venni: a német reeducatiot. Reeducatioban a szövetséges hatalmak részesítették a nemzetiszocialista német népességet a II. világháborút követően. Rászorult; a program a képzés körénél jóval szélesebbre terjedt ki, így a közintézményekre és a közszolgálati médiumokra is (a magántulajdonú médiumokra is persze, mivel a köz tereiben működnek); a tartalmakra, az intézményekre, a jogrendre... A német példa annál is inkább tekintetbe veendő, mivel Magyarországon a nemzeti és a szocialista minőség és mentalitás különböző kombinációkban virulens.

A reeducatio szükségességét a legélesebben a közkeletű magyar történelemfelfogás mutatja. Nem is csak tudományos tarthatatlansága vagy az identitáskonstrukciókban betöltött szerepe miatt, hanem mert a napi hatalmi játszmák és a politikai manipulációk egyik legfőbb érve és hivatkozási területe. Mária országának turulban született társadalmában, ahol mindig mindent mások követtek el, az indulatkeltésre és a tömegek megvezetésére a történelmi utalások különösen alkalmasak. Az önismerethiányban szenvedő, csekély önreflexióval és kétes történelemképpel rendelkező, heves és üres felindulások irodalmi hagyományain edzett népességet könnyű táncba vinni.

A romantikus irodalmi képzeletnek ugyan meghatározó szerepe volt a magyar múlt megkonstruálásában, de a múlt konstruálása jóval korábban kezdődött, s ebben az egyház(ak)nak volt kiemelkedő szerepük. A kereszténység ún. felvételéről, I. István „szent” voltáról szóló elbeszélések elejétől fogva meghamisították azt a tényt, hogy a kereszténység „felvétele” valójában egy kisebb tömegmészárlás keretében történt. A következményeket Márai Sándor pontosan diagnosztizálta.10

Az egyházak ugyan „történetiek”, de jelen vannak és nemcsak vallási téren vagy történeti tekintetben hatnak. Ennek ellenére jelentőségüket többnyire alulértékelik; még Heinrich Popitz, a nagy formátumú hatalomteoretikus sem tartja fontosnak.11 Pedig szerepük korántsem pusztán történeti, amint azt a magyar példa is mutatja: a NER előmozdításában és elmélyítésében az ún. történelmi egyházaknak múlhatatlan érdemei vannak. Élén a nevére folyvást rácáfoló katolikus egyházzal, amelyről maga a Nemzet Miniszterelnöke jelentette ki, hogy „nem lehetett volna létrehozni a polgári szövetséget – amely a jobboldali hatalomtechnikai építkezés kiindulópontja volt – a katolikus egyház nélkül.”12

 

Lehetőségek a lejtőn

A ráció edukálásának szándéka nem számottevő, mint ahogy a reeducatio iránti igény sem igazán érzékelhető: a közgondolkodás, az üzleti és kormányzati médiumok által karban tartott és fejlesztett korlátoltság, a történelmileg kondicionált tehetetlenségi nyomatékkal együtt tartósulni látszik. A kultúrák világversenyében nem az egy főre eső arénák és más abszurditások növekedése számít. El lehet így lenni egy ideig, akár évekig, évtizedekig; lehet fejleszteni a nemzeti öntudatot és a tulajdoni hányadot. Kijózanodás és kulturális megújulás hiányában – növekvő mértékben csökkenő népesség mellett – viszont a létezés magyar lejtőjén kétségtelen a végkifejlet: az eltűnés az önáltatás, az önsajnálat és az önfelszámolás nemzeti háromszögében.

Egy-kétszáz éves távlatban a végkifejlet többesélyes. A legvalószínűbbnek a sumer típusú eltűnés látszik, azaz nyelvváltással történő folyamatos feloldódás egy erősebb kultúrában. A sumerek eltűnése Komoróczy Géza szerint békésen, az akkád nyelv és kultúra fölülkerekedése révén ment végbe.13 Sorsuk példásan mutatja, miként zajlik viszonylag békés körülmények között a beolvadás egy sikeresebb kultúrába. Ennek van a legnagyobb esélye, lévén hogy különösebb változás vagy erőfeszítés sem kell hozzá. (S így legalább a nemzeti eredetfejlesztők körében népszerű sumerek, ha nem is az eredet, legalább a végkimenetel tekintetében rokon népnek bizonyulhatnak...)

Mivel a globális folyamatok közepette korántsem egyértelmű, hogy hosszabb távon ebben a térségben melyik kultúra válik meghatározóvá, valamelyes lehetőség mutatkozik arra is, hogy az ország ép elméjű értelmisége esetleg elhatározza, melyik nyelvi kultúra felé vesz irányt. Ez nem csekély erőfeszítést kíván, a puszta sodródáshoz képest viszont legalább szabad döntés eredménye. Több lehetőség merülhet fel: átáll-e az angolra, vagy a mandarinban talál-e majdani magára. (Lévén, hogy a közelség okán kínálkozó némettel szemben sajátos történelmi averziók élnek...) Persze a helyzet valamivel egyszerűbb lenne, „ha egykoron összejött volna a II. József-féle németesítés – mint Kukorelly Endre írja –, egy közös nyelvi alapon megvalósuló, kisebbségi komplexusok nélküli nemzeti identifikálódás talán össze is tarthatta volna, egyben tartaná azt, ami most ilyen reménytelenül széttart...”14

Van még egy másik, mindezeknél radikálisabb lehetőség is, amelyet Gyenis Tibor dolgozott ki: Az utolsó Ötéves Terv címűkoncepciójában a művész abból indul ki, hogy „1000 éve nem tudunk együttműködni. Kudarcainkat nem foghatjuk többé idegen erőkre.” Majd rátér arra, amire az utolsó Ötéves Terv irányul: „Nagy közös és bátor változtatásra van szükség: Magyarország megszüntetésére.”15

 

A lehetőségek adottak.

 
A szerző filozófus,
a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem
Filozófia és Kommunikációelmélet Intézeti Tanszékének egyetemi tanára
 

1. Az írás megjelent: Nemzeti vágta. Avagy lehetőségek a létezés magyar lejtőjén. Élet ÉS Irodalom, 2015. márc. 20.

2. Csupa nagybevetűvel. 1831. augusztus 26., Széchenyi István: Napló. Osiris, Budapest, 2002. 608.

3.  Amihez nem fér kétség, ám még komolyabb diskurzusokban sem igen esik szó arról, miért is sikerült az országnak az Európai Unió ezermilliárdos támogatásai közepette regionális, sőt európai viszonylatban is sereghajtóvá válnia. Nem egykönnyen magyarázható a körülmények szerencsétlen összjátékával, egyes politikai formációk képességeinek hiányosságával, vagy az ügyesség és gonoszság hatékony kombinációjának eredményességével.

4. Hofmannsthal, Hugo von: Das Schrifttum als geistiger Raum der Nation (1926). In: Blicke. Essays. Leipzig, 1987. 366.

5. „Miért maradnak rabjai ennek a fájdalomnak?” Interjú Katharina Raabe kiadói lektorral. Élet ÉS Irodalom 2017. jún. 2.

6. Vörös Viktor – Osváth Péter – Vincze Orsolya – Pusztay Katalin – Fekete Sándor – Rihmer Zoltán: Nemzeti himnuszok szóhasználata és tartalomelemzése. Psychiatria Hungarica, 27(2012): 3. sz. 176.

7. Borbély Szilárd: Ahogy Kertész látja. Litera.hu, 2009. nov. 13. [http://www.litera.hu/hirek/sertodes-sertodest-szul] (2018.12.06.)

8. Borbély Szilárd: Várna, Mohács, Trianon. Szuverén. A liberális demokrácia oldalai, 2012. máj. 15.[http://szuveren.hu/vendeglap/borbely-szilard/varna-mohacs-trianon] (2018.12.06.)

9.  Hamvas nemcsak az ezoterikus termékek piacán komoly tényező, hanem értelmiségi körökben – filmesektől az építészekig és így tovább – ugyancsak filozófusként tartják számon, jóllehet, mint egykori tanítványa, Kotányi Attila méltán észrevételezte: „Ha valamilyen világnyelven írt volna, ma ő lenne a New Age legnagyobb prófétája.” (Kotányi Attila személyes közlése.)

10. „... s végül – és ez nagyon fontos – elsőrendűen antiszemiták azok a népek, melyek későn, véres ellenállások árán fogadták csak el a kereszténységet; mint a német és a magyar; lélekben nem is lettek soha, szívesen és igazán keresztények; a totemisztikus-polytheisztikus tudatot csak ellenkezve rendelték alá a monotheisztikus hitnek, s a zsidók igazában a kereszténységre emlékeztetik őket, – az Evangélium végre is zsidó könyv, – gyűlöletük igazában kereszténygyűlölet, nem pedig zsidógyűlölet.” Márai Sándor: Ami a Naplóból kimaradt 1945-1946. Vörösváry, Toronto, 1992. 165.

11. Popitz, Heinrich: Phänomene der Macht. J. C. B. Mohr, Tübingen, 1992.

12. Megőrizni a létezés magyar minőségét. Orbán Viktor kötcsei beszéde. HírExtra.hu, 2010. feb. 18. [http://www.hirextra.hu/2010/02/18/megorizni-a-letezes-magyar-minoseget-orban-kotcsei-beszede-szorol-szora/] (2018.12.06.)

13. Komoróczy Géza: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Századvég, Budapest, 1992.

14. Kukorelly Endre: Identitásmondatok. Ex Symposion, 21(2013): 84. sz. 22. [http://exsymposion.hu/index.php?tbid=article_page__surfer&csa=load_article&rw_code=kukorelly-endre_3356] (2018.12.06.)

15. Kiállítását a Műcsarnokban kívánta volna megvalósítani, de annak – még jóval az elfeketedés előtti – vezetője nem merte vállalni bemutatását. Forrás: Gyenis Tibor: Az utolsó Ötéves Terv (kézirat)