Globális kihívások

Az önmagáért felelős személyiség, a pozitívnak beállított, a maga útját járó ember egyebek közt erkölcsi kérdésekben a saját maga szabályalkotója és bírája. Nagyon vonzó állapot. Ki is alakul az öntörvényű ember, aki senkinek semmi­ért nem tartozik számadással, mert eszkatológiai távlata egyszerűen nem létezik. Az ilyenfajta embernek leginkább csak érdeke van, aztán az egyéni érde­kek – összefonódva – lassan megelőznek minden civilizációs és közösségi értéket.

A koronavírus olyan globális feszültséget hozott, amely néhány nap alatt felforgatta az életünket. Minden korábbi problémát háttérbe szorítva egészségügyi, gazdasági és politikai válságot okozott Spanyolországban éppúgy, mint a világ számos országában. Mindezek mellett az autonómia kérdése háttérbe szorult: a központi kormányzat a hatékonyság érdekében és csak ideiglenesen függesztette fel az autonóm jogokat, ezáltal a decentralizált spanyol közigazgatást átmenetileg újra centralizált kormányzás váltotta fel.

Modern gazdaságunk termelési technológiája az evolúció trendjeivel ellentétes módon avatkozik be a természet életébe, rendjébe, amely következtében megváltozik az ökológiai rendszerek természetes, dinamikus egyensúlyi állapota. Mivel a termelés egyre intenzívebb formákat ölt, a természetnek napjainkban már nincs lehetősége a teljes és folyamatos regenerálódásra és „természetes” evolúciójára. A természet ugyan képes regenerálódni, újabb egyensúlyi állapotot felvenni, azonban ennek vannak határai. Úgy látszik, hogy elérkeztünk a korlátokhoz. Változni, változtatni kell: paradigmaváltásban, azaz világkorszak-váltásban vagyunk.

A nagyüzemi állattartás nem „csak” az állatok miatt problémás. A környezetre gyakorolt hatása is jelentős, hiszen komoly mértékben felelős a globális klímaváltozásért, valamint számottevő mértékben pazarolja és szennyezi az egyre értékesebbé váló vízkészletünket. Erkölcsi értelemben mégis talán az állatvédelmi vonatkozás a legkiemelkedőbb, és ez állítja elénk a leginkább sürgető feladatot.

A nagyarányú bevándorlás több katalán város spanyol ajkú külterületeiben azt a széles körben elterjedt gondolatot generálta, hogy a kerületek a bűnözés és egyéb jogellenes cselekedetek központjává váltak. A mecset jelenlétét nem egyszerűen a növekvő bevándorlás szimbólumaként értelmezték, hanem olyan tényezőnek, amely aktív szerepet játszik a kerület hanyatlásában.

A seattle-i tüntetéssorozat bebizonyította, hogy az egyéni érdekek összekovácsolása hatalmas tetteket képes véghezvinni. Nem véletlen, hogy az egyesült államokbeli sajtó egy új hatalom megjelenésének nevezte a globális civil szervezetek seattle-i megmozdulását.

Európa feladta tradicionális értékeit, és bénultan nézi, ahogy ezeréves kultúrája fokozatosan a semmibe vész. Róma bukása is részben annak tulajdonítható, hogy a római katona valamikori harci szelleme lehanyatlott, a légiókban jórészt idegenek szolgáltak, akiket nem a birodalom nagysága és dicsősége, hanem a győztes csaták során megszerezhető zsákmány érdekelt. Minthogy Közép-Kelet Európa még mentes a multikulturalizmus csapdájától, reménykedhetünk abban, hogy a még létező európai civilizációk segítségével a történelmi Európa megmenthető.

A globális fenntarthatóság jelenlegi liberális értelmezését egy illuzórikus optimizmus hatja át. Az elgondolás ugyanis azon a feltevésen alapszik, hogy a különböző, önmagában fenntarthatatlan politikai közösségek pont úgy fogják kiegészíteni egymást, hogy az emberiség mint egész majdan fenntarthatóvá válik. Erre azonban semmilyen biztosíték nincs.

A ráció és a fanatizmus, a türelem és a hisztéria, a kreativitás és a pusztító uralomvágy között őrlődünk, végső soron az ember társadalmi létezésének újratermelése került veszélybe. Azt is mondhatnánk, hogy az ember társadalmi és szellemi léte, önmagára vonatkozó tudása, az élethez való viszonyulása került ellentmondásba egymással.

A haladás-hit dogmái közül egy sem akad, melynek tarthatatlanságára ne derült volna fény, mondjuk az UNESCO megalakulása óta eltelt hetven esztendő leforgása alatt. Mégis ezeket a lejárt szavatosságú hiedelmeket tanítják az iskolában, ezekre hivatkoznak a politikai döntéseknél, ezekkel vigasztalódik a médiafogyasztó. Röviden szólva, ezért rohanunk megállíthatatlanul a pusztulásba. Soha az írástudók hallgatása, mellébeszélése, felelőtlensége és gyávasága nem járt olyan végzetes következményekkel, mint napjainkban.