Jelenlegi hely

In memoriam Hankiss Elemér

In memoriam Hankiss Elemér

Hankiss Elemér világszínvonalon alkotó és világszerte számon tartott magyar értelmiségi volt, aki sosem fordított hátat Magyarországnak, és mindig őszintén törekedett a társadalmi konszenzus elősegítsére, az új kiegyezés megteremtésére. Az ő alakja előtt tisztelgünk az életútját és hitvallását bemutató riportfilmmel, valamint szakmai és publicisztikai munkáinak – a teljesség igényével készült – jegyzékével.

Z. Karvalics László

A nagy amerikai egyetemeken egy ideje tervszerűen archiválják a legnagyobb hatásúnak tartott kutatók, az „égitestként világító nagy szellemek” (luminaries) minden egyes személyes szövegét, beleértve az elektronikus levelezésüket is, hogy az utókor számára megmaradjon az esély ezek felhasználására. Ez a visszaemlékezés alkalom arra, hogy egy, ez idáig ismeretlen Hankiss-szöveg közreadásával gazdagítsam azt a gyűjteményt, ami talán előáll majd egykor.

„Igen, tévelygek. Keresem azt, ami új, amit még homály fed, ami fontos lehet, ami még élő, ami több, mint a ma adott és ismert. Igen, tévelygek, kalandozom, vagy akár csellengek. Játszom. Nem hiszem, nem vagyok elég gőgös ahhoz, hogy azt higgyem, megtaláltam az igazságot. És nem szorongok annyira, hogy görcsösen belekapaszkodjam, belecsimpaszkodjam abba a biztosnak remélt fogantyúba, amelyet egyszer már megragadtam. És valóban: nem akarok a dzsungelből kijutni. Az élet és az ezerféle lehetőség dzsungeléből. A titkokkal, meglepetéssel, felfedezhető igazságokkal teli dzsungelből. Nem akarok túl hamar kijutni arra a bizonyos, nagyon is áttekinthető »homokos, vizes síkságra«. Ahol már nincs remény. De lehet, hogy mégiscsak Jelenits tanár úrnak van igaza. Lehetséges, hogy azok közé tartozom, akikről Hofmannsthal így ír: »Céltalan vándorai a térnek.«”