Törésvonalak

Az államszocializmus idején a cigányság körében csaknem ugyanakkora volt a munkaviszonyban állók aránya, mint a társadalom egészében. A tömeges munkanélküliség annak a roma tömegnek a szocializációját szakította meg, amely éppen elkezdett beletanulni az idő szabdalta mindennapokba, a munka és a szabadidő ritmusába.

Ma már életeket, teljes családokat fotózok. Vannak, akik gyerekkoruk óta szerepelnek a képeimen, vannak, akik most akarnak jönni, vannak, akik a rokonaikat keresik a régi képeken.

A kultúrák világversenyében nem az egy főre eső arénák és más abszurditások növekedése számít. El lehet így lenni egy ideig, akár évekig, évtizedekig; lehet fejleszteni a nemzeti öntudatot és a tulajdoni hányadot. Kijózanodás és kulturális megújulás hiányában viszont a létezés magyar lejtőjén kétségtelen a végkifejlet.

A nemzet diszkurzív fogalma egy össztársadalmi alkotási folyamatként létrejött közösséget jelöl, amelynek tartalmi elemeit maga a közösség határozza meg, határai elmosódóak, és amelynek öncélú politikai megszervezése gyakorlatilag lehetetlen.

Az értelmiség egyik része szilárdan ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy az előrehaladásnak nyugati szellemben kell megtörténnie, s ez minél gyorsabban megy végbe, annál jobb. A másik része viszont ettől az úttól, annak gyorsaságától a társadalmi integrációt és a kulturális identitást félti, rettegve a „nemzethaláltól”, s úgy akarja a jólét és a kultúra fényébe emelni az országát, hogy elkerülje az identitásvesztést és a társadalom szétesését.

A rendszerváltozást követően a magyar társadalom fokozatosan visszatért a második világháborút megelőző nemzetfelfogáshoz. Ma már újra ez vált uralkodóvá. Törvényszerű, hogy a társadalom szétszakad, hiszen ebbe a nemzetfogalomba csupán a lakosság egy meghatározott része fér bele; ezzel a társadalom egésze nem tud azonosulni. A nagy kérdés tehát az: miképpen lehetséges pótolni egy elmaradt nemzetfejlődést egy globalizálódó világban úgy, hogy az adott ország határain belül egy élhető társadalom létezhessen?