Jelenlegi hely

Salgado megtiszteltetése

Egy ökofotó-kiállítás a Műcsarnokban

 

A. Gergely András

 

A Genesis Project és a Salgado alapította Instituto Terra arra készteti a nézőket, hogy tudatosítsák önmagukban, milyen károsodást okozunk saját bolygónkban puszta létünkkel is, mert nemcsak nem ismerjük az állatvilágot, a természeti tüneményeket és őslakos népeket, de vakok és felelőtlenek is vagyunk a megoldás keresésére, meglátására, vállalására.

 

Hónapokig tartott nyitva a budapesti Műcsarnokban a világ egyik legrangosabb vizuális művészének, a fotó nemzetközi hírű és rangú mesterének nagy, korszakos tárlata. Az 1944-ben Brazíliában született Sebastião Salgado fotográfus GENESIS címen foglalta össze üzenetét, mely nem valamiféle rock-rajongói falfirka csupán, hanem ténylegesen is szoba-fal méretű fekete-fehér fotók őrületes barlangrajz-lenyomata, korunk civilizált „ősemberének” elbeszélése 245 fejbekólintó alkotás formájában. Olyan projekt volt ez, mely nem titkolt szándéka szerint hogy öt földrészen, mintegy harminc expedíció során megismert tájakat gyűjtött, ahol korunk nyomasztó hatásaitól még mentes tájakat és élővilágot fedezhetett föl. Az alkotó érintetlen tájakon járt, melyek azonban már nem érinthetetlenek az ember által, pusztuló világokba világított be, melyek magukon viselik a Teremtés alanyának dögletes lenyomatait. Elvadult sziklákra kapaszkodott föl, hogy rálátása lehessen a létezés mélységeire, jéghegyek közé utazott, hogy „szánkázó” pingvineket és éhező rozmárokat fotózzon. Örökké mozgó homokdűnéket, testékítő bennszülötteket, rénszarvas-terelő nyenyec pásztorokat, ajaktányéros etióp asszonyokat, aranybányászokat, háborúzó és menekülő népeket, amazóniai halászokat, esőerdőket és pusztuló szikla-erődöket örökített meg.

Az alapképlet, a kiinduló helyzet egyszerű, mondhatnánk: szinte újsághírre sem méltó… Egy fotós, aki fotóz. Véletlenül kezdi, huszonhat éves, mire átlát először egy optikán. Ráébred a tennivalójára, még színes képekkel is kísérletezik. Aztán már a témakörökön is átlát. Történéseket, tájakat, embereket örökít meg, majd messzi népek létmódját, „egzotikumokat”, alkalmiságokat. Ám erre következően belesodródik a mélységekbe. Aranybánya, környezeti konfliktusok, munkások a világ különböző tájain, olajmunkások, hajómunkások, halászok, eltűnőfélben lévő létmódok. Majd a migrációk, menekülők, kiszolgáltatottak, éhség, természeti katasztrófák, demográfiai válságok, háborúk, alávetettség, űzöttség, halál. Majd még halál, meg pusztulás, meg reménytelenség, kietlenség, részvétlenség, gyilkolás, rablás, erőszak, végzet. Mindenütt, ahol csak járhatott, járt, s túlélte.

Innen, ettől kezdve már csak menekül. Kilép (ha egyáltalán ki lehet lépni a planéta ártalmaiból és politikai–katonai–gazdasági őrületeiből), hazatér apja brazíliai farmjára, a pusztuló hegyek kiégett fái, kipusztult növényzete, letarolt erdői közé, vissza a kezdetekhez, saját kezdeteihez, meg az élet esélyeinek bölcsőjéhez. Lemond, kiégetten legyint már az esélyekre, a jövőnélküliségre, az emberiség önmagára emelt gyilkos kezére, a bármikor s bárki ellen győztes hatalmakra.

A mentális és morális, alkotói és emberi szakadék szélén még elmereng, s döntésre jut. Ha hiába a küzdés, ha képtelen a remény, akkor is képesnek kell maradni az alkotásra, az újrateremtésre, a Genezis könyvének / képének újraalkotására. Galapagosra megy, életképes, még elpusztíthatatlannak tetsző, ősi lényeket fényképezni. „Bolygónk mintegy 46% még mindig pontosan olyan, mint a teremtés idején. Meg kell óvnunk azt, ami fennmaradt” – emlékeztet Salgado. Eredeti, építészeti és közgazdasági tanulmányai élednek újjá, a profi ügynökségi munkát felesége révén saját, Amazonas Images nevű vállalkozásának megalapításával1 és projektjeik elszánt vitelével próbálja a rekultiváció, az új Genezis, a visszaéleszthető világ formálása érdekében felváltani valami olyannal, ami nem szokott sikerülni. Fát, növényeket ültet apja egykori házának környékére, egyet, majd százat, ezret, s idővel másfél milliót. Föltámad a brazil erdőség, újraéled a világ.2 Saját Genezis ez, az újraébredés művészetével kiegészülve:

A Genesis a bolygó felfedezéséről szól, abban az állapotában, ahogyan létrejött és kialakult, és ahogyan a modern életmód felgyorsulását megelőzően évezredekig létezett, mielőtt létezésünk lényegétől eltávolodott volna” – mondta Lélia Wanick Salgado, az alkotó felesége, a kiállítás kurátora. „Arról tanúskodik, hogy a bolygónk még mindig olyan hatalmas és távoli területeket rejt magában, ahol a természet az úr, a maga csendes és érintetlen szépségében”.3

Salgado - Genesis

A korábbi drámai erejű, fekete-fehér albumai, az Other Americas (A másik Amerika, 1986), a Workers (Munkások, 1993), a Terra (1997), a Migrations (Vándorlók, 2000), és az Africa (2007), meg számos más könyve után az Egy álom illata című film (2015)4 mutatja föl a hasznos, életmentő, a Földnek hódoló, drámaian alázatos munkával a gyarapodást szolgáló kávéültetvényesek emberi nagyságát és esztétikai fennségű fotókkal tiszteleg a teremtő értelem előtt. A Genesis Project és a Salgado alapította Instituto Terra épp arra készteti a nézőket, hogy tudatosítsák önmagukban, milyen károsodást okozunk saját bolygónkban puszta létünkkel is, mert nemcsak nem ismerjük az állatvilágot, a természeti tüneményeket és őslakos népeket, de vakok és felelőtlenek is vagyunk a megoldás keresésére, meglátására, vállalására.

Persze, bölcsészhez illő merengésre, művészi fájdalmasságra, életunt lemondásra könnyen késznek mutatkozunk. A cselekvés, a kivédés technikái, a túlélés felelőssége fordulatot vett: ma már nem az a kulcskérdés, sikerül-e a természetet leigázni, kizsákmányolni mindazt, amit az ember technikai fölényével még lehet. Hanem inkább az, amit Salgado 2004 és 2011 között tett, több mint harminc utazása során fölhalmozott tapasztalata nyomán úgy fejezett ki: „A Genesisben a kamerámon keresztül a természet szólt hozzám. Megtiszteltetés volt hallgatni”.

Salgado új dimenziót ad a fekete-fehér fotózásnak. Műveiben a tónusok vibrálása, valamint a fény és az árnyék kontrasztjai a régi nagy mestereket, például Rembrandtot és Georges de La Tourt idézik. Mit láthatunk a Genezisben? A Galapagos-szigetek állatfajait és vulkánjait; pingvint, oroszlánfókát, kormoránt; az Antarktika és a Dél-Atlanti-óceán bálnáit; brazil aligátort és jaguárt; afrikai oroszlánt, leopárdot és elefántot; az Amazonas-esőerdő mélyén, elszigeteltségben élő zo’é törzset; a Nyugat-Pápuán élő kőkorszaki korowai népet; a szudáni nomád szarvasmarhatartó dinka törzset; a sarkkörön élő nomád nyenyeceket és rénszarvas csordáikat; a Szumátrától nyugatra fekvő szigeteken élő őserdei mentawai közösséget; az Antarktisz jéghegyeit; Közép-Afrika vulkánjait és a Kamcsatka-félszigetet; a Szahara sivatagot; az Amazonas mellékfolyóit, a Negrót és a Juruát; a Grand Canyon szurdokait; Alaszka gleccsereit, és még sok mást” – szól a kiállítás ismertetője.5

Salgado - Genesis

Salgado az idő néma drámáit jeleníti meg kamerájával, portréival, vége-hossza-nincs történeteivel. Hirdeti, magyarázza is mindezt, ahol és amikor csak teheti.6 S amikor minderről hosszú pálya- és élettörténeti filmben vall Wim Wenders és Juliano Ribeiro Salgado készítette portréfilmjében, ahol helyenként főszereplőként, vallomásos cselekvőként, másutt meg résztvevő filmkészítőként a Bolygó iránti tiszteletét előbb az Ember, az Alkotó Ember iránti tisztelet fohászává teszi.7

Talán kivételes élményünk, szerencsénk, megtisztelésünk és megtiszteltetésünk is, hogy Salgado megörvendeztet nemcsak monokróm képeinek, fekete-fehér drámáinak, visszaélesztett természeti környezete reménységeinek totálképével, de portré-közelbe hozza, megemberiesíti még hatalmas déli simabálna reflexióját is, aki a simogató gesztusok után, távozáskor még búcsú-intésre emeli fark-uszonyát, hogy azután elmerüljön ismét a Valdés-félsziget Argentína-közeli mélyvízében, vagy az óriásteknőst, akinek több száz éves bölcsessége türelemmel tekint a múlandó ember kamerájába…

Ember, lét-értelem, reménytelenség, környezet, felelősség, Bolygónk sorsa, az értelem léte, s végül ismét az Ember – mindennek felmutatása a Genesis vállalása. Avagy, csak egy végtelen, sorsformáló szerelmes levél, melyet „megtiszteltetés volt hallgatni”.

 
A szerző szociológus, kulturális antropológus,
az MTA TK Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa
 

1. https://www.amazonasimages.com/ (2019.09.16.)

2. Vajna Tamás: Sívó pusztából csinált újra esőerdőt önerőből egy brazil házaspár. Qubit.hu, 2019. márc. 12. [https://qubit.hu/2019/03/12/sivo-pusztabol-csinalt-ujra-esoerdot-onerobol-egy-brazil-hazaspar] (2019.0.16.)

3. http://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=hl3Fl27h7Ytzx7 (2019.09.16.)

4. Scent of a Dream. Sebastião Salgado and illycaffè: the story of a shared project. 2015. Bemutató: https://www.youtube.com/watch?v=5Rw8nG3ifBQ (2019.09.16.)

5. http://www.mucsarnok.hu/kiallitasok/kiallitasok.php?mid=hl3Fl27h7Ytzx7 (2019.09.16.)

6. Pl.: The silent drama of photography. TED Conference, 2013. feb. [https://www.youtube.com/watch?v=qH4GAXXH29s] (2019.09.16.)

7. A Föld sója. Wim Wenders filmje Sebastião Salgadoról. Francia–olasz–brazil dokumentumfilm, 110 perc, 2014. Bemutató: https://www.youtube.com/watch?v=2kNc6kkCmWc (2019.09.16.)