Jelenlegi hely

Társas blogkultúra, társtudományi felfedezés

Egy közösségi műfajkísérlet pártján

 

A. Gergely András

 

A fiatal és mondanivalóval bíró, valami-bármit is egységben látni bátor hang úgy jelenik meg itt, mint amelynek távoli horizontján a magyarországi társadalomleírás mívesebb stílusrétege tükröződik. Tükröződik is, de újra is kezdődik, mégpedig nem a folytonosság-hagyományba kapaszkodva, hanem kortárs eszmékre és témákra fókuszáltan, kortárs jelenségeket történeti kontextusba ágyazva.

 

Halódó, de éledő-félben lévő műfaj a szociográfia. Köznapias közlésmód a blog, ám tudományos igénnyel társítva immár olyan kísérlet, ami funkciójában is közösségi. Közösségmegosztó, közösségápoló, s mindenekelőtt közös felelősségre késztető.

Ám annál is inkább az, ha a műfaj sajátosságai és megjelenési arculatai nemcsak változékonyak, de hiánypótlók is, s ha a népélet-leírás klasszikus hagyományait követendő, egyenként is eltérő kereteket kapnak: hol alkalmi bejegyzéshez, megfigyeléshez, jegyzeteléshez hasonló formát, máskor meg doktori disszertáció-fejezetet képviselnek. S még ennél is inkább próbára tévő az összkép, ha olyan, százas nagyságrendű írás-válogatásról eshet szó, melyet épp kezemben tartok.1Népiblog. Az elmúlt évek írásai (20142016) – ezt a címet kapta a tudományos keresztségben az a kötet,2 melynek végső szándéka talán az lehetett, hogy valamiféle korosztályi–nemzedéki elszámolást végezzen, megfigyelő értelmezések sorozatába illeszkedő kortanúságot jelenítsen meg egy szakmai Facebook-közösség jószándékával. Szerény vállalkozás, mindössze néhány fiatal gondolkodó, reflektáló, s ami tán fontosabb: kérdező személyiség adta össze itt munkáit, folyóirat-cikkeit, reflexióit, kérdéseit és talányait, hogy az ötletgazda Papp István sugallatára valamiféle homálybogozó kört kerekítsenek társadalom- és politikatörténeti érdeklődésük köré. De mert társai között is többeket hevített a népi mozgalom, a társadalomkritikai íráshagyomány folytatása, vagy talán a két világháború közötti magyar eszmetörténet egyik méltánylandóan jó példája lehetett előkép, hogy folytassák ott, ahol a szó fegyvere, a minőség diadala, a szabadság még lehetséges kicsiny körének hangja elhagyta a közlésmódok piaci standjait, s beleszorult a történettudományi, politológiai vagy alkalmi közléstechnikai formalitások áradatába. A feltáró írásnak mint követendő hagyománynak, a szónak mint fegyelmező fegyvernek, s a gondolatnak mint vezérlő ideának közös megbecsülése hajtotta tehát egybe ezt a nagy seregnyi írást, melyeket nem összefoglalva, hanem egyenként, nem mérlegelve, hanem közelnézetben, s nem valamiféle klasszifikáló mustrában színtelenítve, hanem önálló hangjuk és egyedi vonásaik minden szépségességével kellene olvasni, értelmezni, becsben tartani, továbbgondolni. „Recenzálni” tehát csak annyiban lehet, amennyiben szinte minden írás a maga nemében jelenhet meg, minden „üzenet” saját hangot kap, minden egybecsengés és belső harmónia a talányos okfejtések felé terel, s minden stiláris eltérés is a gondolati közöst, a morális együttest, a megszólalás méltóságát erősíti – tehát az értékelő olvasat is méltóképpen meghajol e törekvés előtt.

De erre persze minden írástér kevés lenne a csaknem száz szöveg publicisztikai lendületének teljesebb átvizsgálására… A szerzők köre is elszánt e vállalás terén: nem mindent, hanem csak bizonyos tárgyköröket érintenek, nem monografikus feltárásban, hanem blogokban kínálják a megértést – jelentsen ez a blogozás bármit, a bármin belül pedig a szuverén közlés merszét, a szakszerűség bátorságát, az ideák követésének kegyelmét, az értékrendek fenntartásának vállalását, az íráshagyomány és a felelős közlés örökségének továbbvitelét vagy gyarapítását is beleértve. A múltidéző szándék, a mediatizálódott kommunikációs tér lüktetése, mely aligha tartja elfogadhatónak egy évszázaddal ezelőtti eszmetörténeti megfontolás lehetőségét, itt nem puszta retrospekcióra vállalkozik, vagy tán nem is szimplán a szociografikus íráshagyomány körmönfont követésére merészkedik. Talán csak a napi politika-olvasatok nyűgjétől távolodó, de ezektől áthatott, vállalásában mintegy évszázadot is átfogó főirány értelmezési tónusainak sokféleségét megjelenítő írások ezek – egészében mégis egy masszív társadalmi kontrollal élő „generáció”, új tudós-korosztály reflexiói, többségükben húszas–harmincas éveikben pályát, politikát, léthelyzetet, válaszokat és kérdéseket kereső kutatók tollán érlelődött komplex reflexiók gyűjteménye.

Alapszándékukról az irányadó szerkesztő szavaival ennyit közölnek: „Nem csupán a múltidézés, hanem az újrakezdés szándéka is munkált e kötet szerzőiben. Ugyanis a hajdani népi, majd az örökébe lépő népi-nemzeti mozgalom a rendszerváltást követően kimerült, s nem csupán a jelen magyar valósággal, hanem önnön múltjával való kapcsolatát is elvesztette. Előbb csupán megritkult a hajdani bőséges forrás vize, majd immár visszavonhatatlanul eliszaposodott. A népi mozgalom hajdan fiatal értelmiségiek és parasztifjak duzzadó áramlata volt, ma pedig alig pislákol, s a felnövekvő generációk tagjai semmit sem tudnak róla. Úgy véltük, hogy három alapvető dolgot kell tisztázni. Először is azt, hogy mit gondolunk a népi mozgalom múltjáról, mit a tartunk megőrzendő értéknek, s miről véljük azt, hogy inkább csak a történészek érdeklődésére tarthat számot. Másrészt alapvetőnek tartottuk a nyelvi megújítást: az igényes magyar próza hagyományainak megőrzését, de egyben a korszerű, nívós mondanivaló közlését. Harmadrészt pedig a szociográfiai hagyomány felelevenítését tűztük célul, mely tevékenység napjainkban ismét rendkívül fontossá vált, bár véleményünk szerint sosem avult el igazán.”3

Ennyi szerző és témakör, cél és aspektus, tónus és respektus persze sokfelé invitál. Igen eltérőek a tollvonások, változatosak az irályok, stiláris egyveleget mutatnak a dolgozatok egyenként, és folyamatukban is. E hátoldali mutatványként itt kiemelt szövegrész egyaránt tükrözi a szociografikus hagyomány nyelvi és szimbolikus útját, de a prózafortélyok mögött a morális pátosz elszántságát is felmutatja. Választott témaköreik és tíz nagyobb fejezetbe illeszthető rövidebb-hosszabb írások színskálája révén a mintegy kínálkozó nézőpontok seregszemléje is egybecsengőnek fest. Ám az talán túlzásos „ajánlás” lenne itt, hogy a csapat egésze hivatott lenne a magyar prózai hagyomány valamely kiemelt örökségét megmenteni… Bizonnyal sokféle szépírás van, melyben ezek az örökségi elemek folytonosan virulnak, van tematika is bőven, melyeknél még ott lapul a drámai történésben vagy a szavak restanciáiban a mozdulat és indulat gazdag eszköztára, s akad írói szándék is elegendő, hogy mentális és morális hagyatékkal gazdagítsa az írásbeszéd elmúlt száz esztendejét. De messze nem baj, hogy a fiatal és mondanivalóval bíró, valami-bármit is egységben látni bátor hang úgy jelenik meg itt, mint amelynek távoli horizontján a magyarországi társadalomleírás mívesebb stílusrétege tükröződik. Tükröződik is, de újra is kezdődik, mégpedig nem a folytonosság-hagyományba kapaszkodva, hanem kortárs eszmékre és témákra fókuszáltan, kortárs jelenségeket történeti kontextusba ágyazva, vagy történeti jelenségeket a lehetséges akkori és mai olvasatok lapozgatós könyvébe rejtve.

Népiblog - Az elmúlt évek írásai

A tanulmányok, elemzések, körképek és áttekintések műfaja valahol a társadalomtörténeti esszé és a politológiai szociográfia határvonalán keresi illeszkedését egy (talán frissen föllelt, talán itt és most először megalkotott) tudástartományhoz. Ha az első világháború individualizmusát (Péterfi Gábor), a korabeli Magyarország összeomlását (Veres Sándor), a tanácshatalom vidéki napjait (Paár Ádám, Ecker Olivér) bemutató egységet követő fejezetben a két háború közötti eszmetörténeti, népi–urbánus, parasztpárti, ellenállási, svábosítási, közírási korjellemzőit veszik tollukra (Paksa Rudolf, Paár Ádám, Péterfi Gábor, Barta Tamás, Veres Sándor, Bartha Ákos), majd Kelet-Közép-Európa eszmeisége, népiek és radikálisok, hidak és hídverők, szárszóiság és békepártiság, szociáldemokrácia és nemzetiségi politikák kerülnek sorra (Péterfi Gábor, Veres Sándor, Bartha Ákos, Németh Endre, Paár Ádám), ezután a művészeti ágak és az irodalom korszakos hullámai (Papp István, Pál Zoltán, Paár Ádám, Vári György, Hegedűs Gyula, Barta János, Péterfi Gábor, Barta Tamás, Németh Endre írásaiban) – akkor itt társadalmi látképeket, írói eszményeket, hőstípusokat, szatírát, népnemzetiséget, emigrációt és alávetettséget egyaránt föllelhetünk.4 A jeles napok, évfordulók, világesemények hazai lenyomatai, Trianon- és Holokauszt-értelmezések, agrárproletariátus és kapitalizmus, népi gondolat és mentális örökségek megannyi verziója nyílik meg az esszék terében (a szerzői kör az előzőekkel egyezik, Hunyadkürti Somával kiegészülve, akivel a „harmadik út” témaköre már Amerikába is átível).5 Mind a hangsúlyosan méltató és elismerő előszó (Romsics Ignác tollából), mind a szerkesztői előszó és vállalást felhangoló ismertető is érzékelteti, hogy maga a „Népiblog” mint közlésforma, műfaji hangnem, érintkezési felület és kibeszélésmód sem lehet függetleníthető (ahogyan a fókuszba emelt 20. század párhuzamos közlésnyilvánossága sem volt mentes) a politikai hagyaték és ideológiai örökség dilemmáitól, parasztpárti vagy populista, kisgazda vagy zöldmozgalmi, emlékezeti vagy mentalitáshistóriai kérdésköröktől (Paár Ádám, Bartha Ákos és Papp István triójának önálló fejezete).6 Ebbe a közegbe illeszkedik a „mini szociográfiák” néven összeállított fejezet (Papp István, Bartha Ákos, Péterfi Gábor, Eszenyi Klaudia, Hajdú Rebeka, Szabó András, Paár Ádám és Hegedűs Gyula életképeiből),7 hogy zárásképpen a tudás, oktatás, tehetségmentés „klasszikus” szociográfiai tematikáit, a tanyától az iskoláig, a népiskolától a pataki tehetséggondozóig vagy az evangélikus népfőiskoláig vezető utakat rögzítsék (Papp István, Bartha Ákos, Kattein-Pornói Rita, Révész Rita dolgozataiban),8 majd a társadalmi szerepek körébe emeljék a zsidóság, költői sors, slam poetry, női szerepek, vajdasági és nagycsaládos élethelyzetek tematikus képeit (Papp István, Bartha Ákos, Kattein-Pornói Rita, Révész Rita dolgozataiban).9

A kötet egésze legalább két-három alapozó felismerésre vezet tovább. Egyfelől a Németh Lászlótól Bibó Istvánon át napjaink mikrotársadalmi sorskérdéseiig ívelő tartományban láthatjuk az előszóba emelt „Minőség — Valóság — Együttérzés” vállalását és decens végigvitelét a kérdéskörök tálalásában, ami nemcsak méltóságos, de igazul őszinte és emelkedetten nemes is. A másik, de nem kevésbé fontos szempont érvényesülése a mindegyre hiányzónak tetsző szociográfiai látásmód és igényesség, írásbeli mívesség és gondolati tisztaság eleganciája, mely sorról sorra rácáfol a két világháború közötti társadalomkutatás örökségének elhalására, lehetetlenségére, folytathatóságára. A harmadik pedig talán a megmunkáltság, gondosság, elkötelezettség és szolidaritás kihangzása szinte írásonként és fejezetenként is, melyek a valóságleképezés hagyományának nem csupán respektálásai, de kortárs minőséggé avatásai vagy felmagasztalásai is. Számos további erény hangzik még ki a kötet írásaiból, a szerzők szándékaiból és vállalásuk együttérző elkötelezettségéből – de mindezek talán csak olvasati benyomások, rátekintési leletek, nem pedig kritikai élményalakzatok. Utóbbiak megleléséért érdemes a kötet írásaihoz közvetlen érdeklődéssel fordulni,10 ha már ennek csupán tömörített tükörét tarthattam az ilyesmire érzékeny Olvasó elé. Ha népi a blog, talán lehet népi az olvasata is, s ha „az elmúlt évek írásai” évente mintegy száz oldalnyi igazságtartalmat hordozhatnak, akkor talán a további évek is a folytathatóság dicsőségével kecsegtetnek majd…

 
A szerző szociológus, kulturális antropológus,
az MTA TK Politikatudományi Intézet tudományos főmunkatársa
 

1. Egészen pontosan csak 93 írás, és ezeken felül bevezetők–előszók, blogalapítók és szerzők életrajzai.

2. Népiblog. Az elmúlt évek írásai (20142016). Szerk.: Bartha Ákos – Paár Ádám – Péterfi Gábor. Fel. szerk.: Papp István. L’Harmattan, Budapest, 2016.

3. Népiblog i.m. 15.

4. Népiblog i.m. 111-146.

5. Népiblog i.m. 147-199.

6. Népiblog i.m. 201-221.

7. Népiblog i.m. 223-261.

8. Népiblog i.m. 263-275.

9. Népiblog i.m. 277-304.

10. Áruljuk el most az Olvasónak, aki ha idáig jutott, már meg is érdemli: a kötet hozzáférhető itt: http://real.mtak.hu/41897/ (2019.06.13.)