Jelenlegi hely

Újratervezés

 

Hajnal Klára

 

Modern gazdaságunk termelési technológiája az evolúció trendjeivel ellentétes módon avatkozik be a természet életébe, rendjébe, amely következtében megváltozik az ökológiai rendszerek természetes, dinamikus egyensúlyi állapota. Mivel a termelés egyre intenzívebb formákat ölt, a természetnek napjainkban már nincs lehetősége a teljes és folyamatos regenerálódásra és „természetes” evolúciójára. A természet ugyan képes regenerálódni, újabb egyensúlyi állapotot felvenni, azonban ennek vannak határai. Úgy látszik, hogy elérkeztünk a korlátokhoz. Változni, változtatni kell: paradigmaváltásban, azaz világkorszak-váltásban vagyunk.

 

Az emberiség történelmében rendre előfordultak válságok, amelyek azonban majdnem mindig helyi, lokális válságok voltak. Érdekes, hogy talán az első nagy, globálisnak nevezhető krízis szintén járvány volt, a hírhedt középkori pestisjárvány, amely az eurázsiai kontinens sűrűbben lakott, és a kereskedelem által összekapcsolt városaiban, országaiban pusztított. Az 1347-ben kitört járványban a népesség kb. egyharmada halt meg.

Történelmünk egyik meghatározó jelensége a gazdaság, társadalmi és kulturális kapcsolatok földrajzi terjedése, illetve kiszélesedése, hálózatosodása, azaz globalizálódása. A globalizáció egyik meghatározó tulajdonsága a mobilitás, melynek során ember, áru, pénz és információ korlátlanul és a nap 24 órájában mozog a globális térben, illetve az internetes hálózatokban.

Ez a több ezer éves folyamat hirtelen megállt. A koronavírus miatt országok, tartományok, települések és családok zárkóztak be és ezzel részlegesen kivonták magukat a világ mobilitásából. Korlátozottan, de továbbra is működik a globális kereskedelem, pénzügyi rendszerek, és szabad az információáramlás. Ez utóbbinak köszönhető a járvány aránylag egységes kezelése, amelynek köszönhetően bizonyára nem lesz olyan tragikus a helyzet, mint a középkori pestis, vagy a múlt századi spanyolnátha idején volt.

A hazai és nemzetközi médiát a koronavírus témája uralja. A napi hírek és statisztikák mellett egyre több elemzés, értékelés jelenik meg, bár nagy részük a járvány egészségügyi körülményeivel foglalkozik. De máris kérdőjelek kerülnek elő, hogy mi lesz majd a gazdasággal, mi lesz a társadalommal?

Hogyan tovább?

Bármilyen sokan félnek a változásoktól, a világ nem lesz és nem lehet már olyan, mint  járvány előtt volt. És ne is legyen olyan! Természetesen az emberi élet biztonsága és emberhez méltó körülmények biztosítása alapvető feltétel, de a krízis előtti „fenntarthatatlan” világ ne folytatódjon, mert az újabb, még mélyebb válságot fog eredményezni.

A gazdaságot ugyan helyre lehetne állítani, de az emberek millióinak gondolkodása, értékrendje és tudatossága máris sokat változott és vélhetően egyre több ember fog változni.

„Földanya hazaküldött bennünket gondolkodni” – több változatban is olvasható már ez a felismerés, hogy nem egy „véletlenül” elszabadult vírus okoz globális válságot, hanem a modern társadalmak működése, gondolkodása és életformája a probléma forrása. Ebben a kritikus globális helyzetben indokolt egy teljes elemzés arról, hogy mi okozza a jelenlegi krízist.

 

Hogyan jutottunk el eddig?

A múlt évezred utolsó évtizedeiben kialakult és aztán fokozatosan elmélyült egy komplex globális válság, amelyben a társadalmi, gazdasági és környezeti problémák rendkívül bonyolult összefüggésrendszerben jelentek meg. A figyelem középpontjába – a jéghegy csúcsaként – először a környezeti problémák kerültek.

Az ipari forradalom óta a gazdasági növekedés mint általános rendezőelv irányítja a nyugati társadalmak életét és értékrendjét. A gazdasági növekedés ugyan soha nem látott biztonságot és jólétet eredményezett, azonban feléli a természeti erőforrásokat, szennyezi és pusztítja a környezetet, növeli a gazdasági és társadalmi feszültségeket, konfliktusokat. A Föld véges rendszer, amelyben nem lehet végtelen gazdasági növekedést megvalósítani. Ezt a tényt Dennis L. Meadows társai a The Limits to Growth (1972) című világhírű tanulmányban publikálták, amely számítógépes modellezés eredményeként született meg.  Ez volt az első tudományos bizonyíték arra, hogy a világ téves paradigmában gondolkodik, és a folyamatos gazdasági növekedés álma idővel rémálommá válik: a jelentés szerint a 2020-as években globális összeomlás következik be. A Római Klub első jelentéseként is ismert modell ugyan jelentős hatással volt az akkori tudományos életre, felelős civilekre, azonban idővel háttérbe szorult annak ellenére, hogy többször – 1992-ben és 2004-ben – is megismételték a programot.

Fél évszázad alatt rengeteg kutatás folyt, publikáció jelent meg a globális problémákról, közben pedig létrejött a megoldás koncepciója, a fenntartható fejlődés, amely aránylag hamar a világpolitika szintjére emelkedett: 1992-ben az ENSZ, majd az Európai Unió és 2004-ben hazánk is stratégiai elvként deklarálta. Számtalan nemzetközi egyezmény, nyilatkozat, keretszerződés és rengeteg helyi program jött létre szerte a világban, ennek ellenére folyamatosan távolodunk a valódi fenntarthatóságtól. A világ népessége fokozatosan növekszik, egyre több ember egyre többet fogyaszt, a szegények egyre szegényebbek, míg a gazdagok még gazdagabbá válnak,  és  katasztrofális, egyre táguló szakadék választja el őket. A nyomor vallási–etnikai konfliktusokkal is terhelt, a járványok, polgárháborúk tömeges menekülésre kényszerítik az embereket. A túlterhelt természet egyensúlya megbomlott, jelentős méretben csökken a biológiai diverzitás, és egyértelmű a klímaváltozás ténye. Mindezek együttesen olyan súlyos válságot jelentenek, amelyre nem volt példa a történelem során.

Az okokat keresve, a problémák és a válság kialakulása arra a tényre vezethető vissza, hogy helytelenül viszonyulunk a természethez és helytelenül használjuk a természeti és emberi erőforrásokat.

A természet része vagyunk, benne élünk. Létezésünk és életmódunk minden feltétele a természettől függ, tehát alárendelt helyzetben vagyunk, ezért önmagunkat alrendszerként kell meghatároznunk. A természet egy hatalmas, komplex, organikus rendszer, amelynek törvényei bizonyos mértékben érvényesek az emberi alrendszerekre, a társadalomra és a gazdaságra is.1 Tehát alkalmazkodni, illetve igazodni kell a létfenntartó főrendszerhez.

A bioszférában minden élőlény törvénye a túlélés, azaz lét- és fajfenntartás: gondoskodni saját és utódai életének biztonságáról, élelmet és más természeti erőforrásokat gyűjteni, termelni és felhalmozni. Az emberi létezés egyik lényege tehát a természet használata, amelynek azonban vannak következményei.

Történelmünk annak a stratégiának a története is, hogy milyen módon és milyen mértékben sikerül összeegyeztetni a népesség számát, fogyasztását, életmódját a rendelkezésre álló természeti erőforrásokkal, és milyen módon lehet szabályozni a népesedési folyamatokat úgy, hogy a népesség nagysága és az általa alkalmazott technológiák ne kockáztassák, ne lépjék át a természet eltartó képességének határát. A politika számára ez mindig is alapvető feladat volt, mivel a nyomorgó tömegek elégedetlensége a hatalmat veszélyeztette. Mivel megfelelő mennyiségű élelemről és erőforrásról kellett gondoskodni, ezért a népesedési folyamatok hatással voltak és vannak a gazdasági, társadalmi és tudományos fejlődésre is.

A népességnövekedés és a népességrobbanás lényege, hogy az ember – a bioszféra egy élőlénye – a tudása alkalmazásával kiemelt helyzetbe hozza önmagát, ezért nagyobb erőforráskészlettel rendelkezik, mint amennyi a „csupasz majomnak” jutna. Az erőforrástöbblet a népesség növekedését eredményezi, amely még több erőforrást igényel. Ez az öngerjesztő folyamat azonban feléli nemcsak az ember számára szükséges, hanem más fajok létfenntartó erőforrásait is. A szabályozás nélküli népességnövekedés exponenciális és a források felélése következtében a népesség jelentős része elpusztul. A történelem során ez többször megtörtént, azonban a társadalmak nagy része képes volt a helyzetet kezelni: elvándorlás, kivándorlás, gyarmatosítás vagy erőforrás-behozatal révén, illetve a termelési technológia fejlesztésének lehetőségeivel. A jelenlegi, „természetellenesen” felduzzadt népesség gazdasági tevékenysége és fogyasztása akkora hatást fejt ki a földi ökoszisztémákra és klímára, valamint önmagára, hogy kockáztatja a mai értelemben vett civilizáció létét.

Az ember biológiai lény és a természet része, de tudattal rendelkezik és ezért természetellenes abban az értelemben, hogy képes a természeti korlátokat módosítani, megváltoztatni, illetve a természet törvényei ellenében gazdálkodni. A jelenlegi termelési rendszerek és technológiák nem azonos modell szerint működnek, mint a természet – máshogyan fogalmazva: nem illeszkednek, nem kompatibilisek egymással. Modern gazdaságunk termelési technológiája az evolúció trendjeivel ellentétes módon avatkozik be a természet életébe, rendjébe, amely következtében megváltozik az ökológiai rendszerek természetes, dinamikus egyensúlyi állapota. Mivel a termelés egyre intenzívebb formákat ölt, a természetnek napjainkban már nincs lehetősége a teljes és folyamatos regenerálódásra és „természetes” evolúciójára. A természet ugyan képes regenerálódni, újabb egyensúlyi állapotot felvenni, azonban ennek vannak határai.

A modern ipari technológiák, amelyek jelentős energiabefektetést igényelnek, kiiktatják a természet egyensúlyát biztosító visszacsatolásokat, amelynek végső eredménye az élő rendszerek összeomlása. A termelés jelenlegi módja ezért mennyiségi és minőségi egyensúlytalanságok és egyre nagyobb feszültségek kialakulásához vezet, amelyek végül globális problémaként jelennek meg. Mindez nem csak a környezet változásaiban nyilvánul meg, hanem megjelenik a gazdaságban és a társadalomban is. Minden probléma a dinamikus egyensúly felbomlásával magyarázható, azaz a természetes szabályozó visszacsatolások kiiktatásával és ezek helyettesítésének elmulasztásával.

Úgy is összefoglalhatjuk a jelenlegi problémák lényegét, hogy az emberiség – amely egy fizikailag véges, önszabályozó, organikus, komplex rendszer alrendszere – feladja kooperatív stratégiáját a létfenntartó környezetével, kiiktatja a szabályozó visszacsatolások egy részét és szabályozatlan, exponenciális növekedést valósít meg a többi élőlény erőforrásainak felhasználásával.

Civilizációnk kezdetének értékeljük a mezőgazdasági forradalmat és a letelepedést. Ez a két esemény azonban két természeti törvény „hatályon kívül helyezését” jelentette. A földművelés megsértette a biodiverzitás törvényét, az élelmiszertermelés pedig a földi ökoszisztéma populációszabályozó törvényét, elindítva ezzel a népesség növekedését. A biodiverzitás jelentősége nemcsak a „természet szolgáltatásai” miatt óriási, hanem azért is, mert a fejlődést hordozza, azaz a diverzifikálódás jelenti a fejlődést. Bizonyos diverzitási szint alatt nincs fejlődés, azaz evolúció. A modern gazdaság megsértette a ciklusosság törvényét is, mivel a felhasznált és feldolgozott élő természetből hulladék lesz, átalakított mű-anyag, amely soha, vagy nagyon hosszú idő után kerül vissza a körforgásba. A természeti jelenségek idő-ciklusai is megváltoztak, a légkör összetételében rövid idő alatt került nagy mennyiségű CO2 és egyéb szennyezőanyagok, amelyeket a bioszféra nem képes ilyen sebességgel feldolgozni. A földtörténet során állandóan változó klíma az ember gazdasági tevékenysége hatására gyors változásokat mutat. A klímaváltozás jelentőségét nem értékeljük eléggé: ugyanis a mezőgazdasági forradalom a jégkorszak utáni felmelegedés hatására történhetett meg, tehát a klíma tette lehetővé a civilizálódást. A várható változások azonban kérdésessé tehetik a civilizációnk jelenlegi formájának további létezését.

Fejlődés? Ezt a történetet nevezzük fejlődésnek? Nagyon jól jellemzi ezt a felfogást David Korten: „a GNP úgy is leírható, mint az erőforrásokat hulladékká változtatás sebességének mutatója”.2

 

Mi a fejlődés?

A fejlődés fogalom általános jelentése szerint egy teljesebb, bonyolultabb, összetettebb rendű, magasabb minőségi állapot felé irányuló változás, kibontakozás, kiteljesedés, amely során általában bonyolult struktúrájú, változatosabb és differenciáltabb tulajdonságú rendszerek jönnek létre. A fejlődés fogalma azonos az „evolúció” fogalmával, amely a latin „evolvo” szóból származik és Lamarck óta (1809) használja a biológiatudomány.

A modern társadalmak általános rendezőelve azonban a gazdasági növekedés: többet, nagyobbat, gyorsabbat, messzebbre, újabbat stb… és sajnos ezt a folyamatot fejlődésként értelmezi a világ legnagyobb része. Ez az értelmezési hiba akár végzetes is lehet, mivel a Föld véges rendszerében lehetetlen a végtelen növekedés. Nincs fenntartható növekedés, ez irracionális, tudománytalan fogalom.

A meghatározó politikai és gazdasági intézmények legnagyobb része azonban a fenntartható fejlődés fogalmát fenntartható növekedésnek értelmezte és ezzel tovább mélyült a globális válság. Az elmúlt évtizedek eredménytelensége során a fenntartható fejlődés fogalma elveszítette eredeti, valódi célját és üres „password” lett. Ugyan számtalan példamutató, valódi fenntarthatóságot jelentő program zajlott  a világban, ezek nem képesek ellensúlyozni a mainstream gazdaság kényszeres növekedésének válságot elmélyítő hatásait.

 

Mit jelent a fenntartható fejlődés? Mi a lényege?

A fenntartható fejlődés eredeti koncepciója helyes volt, azonban a hivatalos definíciót a politikai intézmények fogalmazták meg a saját érdekeiknek megfelelően.

Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferencia Záródokumentuma szerint: „A fejlődéshez való jogot úgy kell érvényesíteni, hogy a ma élő és a jövő nemzedékek fejlődési és környezeti szükségletei egyaránt kielégítést nyerjenek”.3

A definíció azonban a megvalósítás folyamatát, módszereit és elméleti alapjait nem tartalmazza, a megvalósítására mindössze az „úgy kell érvényesíteni” mondatrész vonatkozik.

A fejlődés fogalmának a korrekt értelmezése elmaradt annak ellenére, hogy az Agenda 21 leírja: „A fejlődés fogalma nem tisztázott (…) ismételt értékelésnek kell alávetni a tudományos kutatások eredményeinek fényében”.4

A fenntartható fejlődés tartalmát és definícióját csak rendszerszemléletben, természettudományos alapokon, természeti törvényekre építve lehet korrekt módon megfogalmazni.

Az emberiség az Univerzum és a földi élet evolúciójának a része, aktív és kreatív résztvevője. Ezért fejlődésének kereteit a létfenntartó bioszféra fejlődési iránya és törvényei jelölik ki. Mivel a társadalom és a gazdaság a bioszféra alrendszerei, ezért az emberiség úgy képes biztonságosan fejlődni, ha a létfenntartó bioszféra fejlődési irányához és annak szerveződési és működési modelljéhez igazodva fejlődik, tehát kompatibilis, harmonikus módon illeszkedik a bioszférához, ezért abban visszafordíthatatlan károkat nem okoz és ezért képes hosszútávon is biztosítani az indokolt emberi szükségletek erőforrásait.5

A fenntarthatóságot a Kék gazdaság modellje és megvalósult gyakorlata jelenti. A jelenlegi környezetvédelem, a zöld gazdaság és zöld technológiák nem fenntartható megoldások.

 

Miért olyan nehéz a váltás?

A hatalom, azaz a multinacionális cégek, bankok és a politikai intézmények, valamint ezek érdekeit képviselő média igyekszik a hatalmát megtartani. Ez a helyzet lehetőséget ad a piaci és politikai manipuláció számára. A kereskedelmi reklámok hatása is óriási. A fennálló társadalmi közmegegyezés, és a társadalmakat alkotó egyének megszokásai, a fizikai és szellemi kényelme nagy visszahúzó erővel bír, ezért a változások lassan történnek.

Feloldhatatlan ellentmondásnak tűnik az tény, hogy a szingularitás küszöbén álló emberiség gondolkodása majdnem kőkorszaki szinten van. Gondolkodásunk folyamatai ugyanis nem képesek olyan gyorsan fejlődni, ahogy a technológiánk fejlődik. Szinte képtelenek vagyunk átlátni az egyre bonyolultabb összefüggésrendszereket: „Az emberiséget kísérő, véget nem érő krízisek alapvető oka az emberi gondolkodás folyamatában feltárható és mindenre kiterjedő összefüggéstelenség”.6 Az összefüggések mélyebb elemzése és a jelenségek értelmezése komoly gondolkodást igényel és tény, hogy óriási tömegeknek minimális ismeretük sincs a világ helyzetéről, ezért társadalmi dogmákban gondolkodnak és élik az életüket. De az is nagyon elgondolkodtató, amit Boutros Boutros-Ghali volt ENSZ-főtitkár mondott a világ vezetőiről: „A történelem azt mutatja, hogy azok, akik a forradalmi változás kellős közepén vannak, csak ritkán értik meg az adott változás valódi természetét”.7

Nélkülözhetetlen szükség van rendszerszemléletű, holisztikus gondolkodásra. A holisztikus rendszerszemlélet magába foglalja az ökológiai tudást, Gaia és minden élő tiszteletét. Egységes, evolválódó organikus rendszerben élünk, amelyben minden összefügg mindennel, minden változásnak vannak okai és vannak következményei. A rendszerelméletet és rendszerszemléletet minden oktatási szinten érvényesíteni kell. A fenntarthatóság e nélkül nem érthető meg. Ennek hiánya nagyrészt az oktatás és az oktatáspolitika felelőssége. A modern tudomány és oktatás analitikusan vizsgálja, kutatja és értelmezi a világot, és a szakterületek és szakpolitikák sem képesek kezelni a világ komplexitását.

Szinte már minden tudományterület foglalkozott és foglalkozik a globális krízis megoldásával, és a fenntartható fejlődés megvalósításával. A történet lassan fél évszázada kezdődött el, de a helyzet sokkal rosszabb, mint akkor volt. A tudomány eddig tudott eljuttatni bennünket. Ez azonban nem elég…

Miért nem tudjuk megtanulni?

Mert nem tanulható a szó mindennapi értelmében. Nem lehet megtanulandó tantárgy az iskolákban. A változás, a fejlődés kulcsa ugyanis a tudatosság. A tudatosság hiányának oka részben a hiányos nevelés, részben pedig azok a világvallások, amelyek az intézményesítés során a kinyilatkoztatások eredeti lényegét téves dogmákká torzították, félremagyarázták. A modern tudomány sem tud átlépni a tudatosság küszöbén, az oktatás jelenlegi formájában nem képes ezt átadni – csak inspirálni, utat mutatni a tudatosság felé.

A vírus hatására a világ helyzete az utóbbi hónapokban tragikusan változik. Bár korrekt tudományos előrejelzések készültek, a fogyasztói társadalmak életét váratlanul érte és mindennapi álmai napok, hetek alatt rémálommá váltak. Ilyen válság még nem volt az emberiség történelmében.

A koronavírus járvány okozta válság szinte mindenkit egyformán sokkol a világon: bárhol él, bármilyen státuszban, elveszítheti az életét és elveszítheti a szeretteit. A civilizáció megrendülésének, összeomlásának a lehetősége tovább fokozza a járvány okozta sokkot: elveszítjük a biztonságot nyújtó társadalmi és gazdasági kereteket, korlátokat. Újakat kell keresni és építeni. Önmagunkban és a világunkban egyaránt.

Úgy látszik, hogy a halál fenyegetése és ténye, valamint a félelem váltja ki, kényszeríti ki bennünk a változásokat.

 A világ leállt, csend van. Ebben a csendben megérezhetjük saját szívünk és lelkünk hangját és Földanya szívének dobbanását, lelkének sóhajtását. Valamennyien Egyek vagyunk. Soha ennyire nem volt alkalmunk együtt érezni, megélni az együttérzést… Az egység tudatosodása mellett ugyanakkor ott a tiszta felismerés: soha nem volt ekkora szerepe az egyéni felelősségnek… Soha nem éltünk ekkora szabadságban, és most bezáródtunk a négy fal közé. Soha nem éltünk ekkora biztonságban és most kiszolgáltatottak vagyunk. Ilyen kollektív élményünk sem volt még.

Ez a vírus és ez a járvány valószínűleg nem a tragikus vég az emberiség számára. De komoly figyelmeztetés, amely arra kényszerít bennünket, hogy újraértelmezzük és megfogalmazzuk létünk értelmét és átrendezzük az értékrendünket, életünket.

Ez a vírus milliók érzéseit és gondolkodását fogja megváltoztatni. Élni akarunk, egészségben, biztonságban. Családokban és közösségekben és az életet hordozó természetben, a Földön.

 
A szerző
a PTE TTK Földrajzi Intézet Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék volt adjunktusa
 

1. Juhász-Nagy P.: Az eltűnő sokféleség. Scientia Kiadó, Budapest, 1993.

2. Korten, D.: A tőkés társaságok világuralma. Kapu Kiadó, Budapest, 1995.

3. AGENDA 21. Feladatok a XXI. századra  Az ENSZ Környezet és Fejlődés Világkonferenciájának dokumentumai. Föld Napja Alapítvány, Budapest, 1993.

4. AGENDA 21. i.m.

5. Hajnal K.: A fenntartható fejlődés elméleti kérdései és alkalmazása a településfejlesztésben. PhD-disszertáció. PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola, Pécs, 2006.

6. Bohm, D.: A dialógusról. SOL Intézet, Budapest, 2011.

7. Martin, H. P. – Schumann, H.: A globalizáció csapdája. Perfekt Kiadó, Budapest, 1998.

 

További felhasznált irodalom:

  • Hajnal K.: Itt és most. Helyi megoldások a globális válságra. Zöld Völgyért Egyesület, Bükkösd, 2010.
  • Közös jövőnk. Szerk.: Brundtland, G. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1987.
  • Meadows, D. – Meadows, De. – Randres, J. – Behrens, W. W.: The Limits to Growth. A Potomac Ass. Book, London – Sydney, 1972.
  • Meadows, D. – Meadows, De. – Randres, J.: Beyond the limits to growth. In Context, 32 (Summer 1992). [http://donellameadows.org/archives/beyond-the-limits-to-growth/] (2020.03.31.)
  • Meadows, D. – Randres, J. – Meadows, De.: A növekedés határai harminc év múltán. Kossuth Kiadó, Budapest, 2005.
  • A tudat forradalma. Szerk.:László E. Új Paradigma Kiadó, Szentendre, 1999.